Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Mező Misi: Hittünk egymásban és hittünk a dalainkban

Katona Zoltán | 2011.09.12. |
Mező Misi: Hittünk egymásban és hittünk a dalainkban
"Az első koncertre is ő vitt át/ minket tűzön-vizen, / marha nagy buli volt, velünk / együtt voltak vagy tízen." – szól a 999 című Magna Cum Laude-lemez címadó dala. És valóban így volt. A Magna Cum Laude egy vidéki zenekar, a Békéscsaba melletti Gyuláról – az 1999-ben létrejött együttes életében – az alakulástól – legalább tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy országosan ismert zenekarnak számítsanak. Rengeteg koncertjük van és élvezik a sikert. Nagy dicsérettel legyen mondva: sok munka és kitartás után. Mező Misi énekessel beszélgettünk.

Az indíttatásodhoz hozzátartozik, hogy olyan családból származol, ahol igen fontos volt a zene. Mennyire hatott ez a pályádra?

Mondhatom bátran azt, hogy mint az anyatejet, úgy szívtam magamba a muzsikát. Igazából édesanyám családja az ún. muzsikus család, mindenki játszik minden hangszeren. Éttermi muzsikus cigányok, édesapám pedig gitározott. Persze adott volt, hogy az első hangszer, amit megláttam, az a gitár volt – automatikusan felvettem, pengettem, de soha nem jártam tanárhoz. Autodidakta módon próbáltam tanulni, ellesni az emberektől. Mióta az eszemet tudom, mellettem volt a zene.
 
Mennyire maradtatok meg vidéki srácoknak? Úgy tudom, te Budapesten élsz, de a többiek még mindig Gyulán laknak.
 
Presztízs Magazin
Nem egyszerű, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem változtunk. Minden nap más, változik az ember, idősebb lesz, más dolgok lesznek fontosak, átértékeli teljesen az életét. Ezeket az impulzusokat próbálja az ember a saját életébe beépíteni: vagy a zenekarba, vagy a dalokba, vagy a zenébe. Én úgy gondolom, hogy azért, mert a Jóisten adta nekünk ezt az utat, hogy a színpadon állunk és boldoggá tesszük az embereket, nem hiszem, hogy át kellene fordulnunk vagy meg kellene változnunk. Ugyanúgy lehet – és utálom ezt a szót, hogy sztár – ismert ember egy asztalos is, sztárasztalos, ha a saját munkáját jól végzi! Azért mert ránk több figyelem összpontosul, az nem azt jelenti, hogy mi sokkal többek vagyunk, mint bárki más. Ugyanolyanok vagyunk, csak mi zenében fejezzük ki és próbáljuk  megtálalni a gondolatainkat a világról, az emberekről, az érzésekről, a szerelemről, a halálról, a csalódásról, a megcsalásról.
 
A honlapotokon olvastam, amit egy rajongó írt: „Misi állt mellettem Prince koncerten!!!!!". Ez két kérdést is ad: az egyik, hogy milyen viszonyban vagytok a rajongóitokkal, a másik, hogy milyen zenéket hallgatsz, milyen koncertekre jársz?
 
Az érdekes, hogy én nagyjából meg szoktam ismerni azokat az embereket, akik rendszeresen vagy többször járnak a koncertjeinkre. A zenekar tőlem szokta kérdezni, amikor látunk egy fotót, ami rólunk készült, hogy Misi, mondd meg akkor, hogy hol készült? S én kapásból megmondom, hogy ez pl. 2006-ban Balatonbogláron készült, és valóban. Fontosnak tarom a közönséggel való kommunikálást. A másik kérdésedre válaszolva – igazából az a helyzet, hogy amellett, hogy gyönyörű szakma, amit mi csinálunk, a rossz része az, hogy általában akkor vannak kedvenc zenekarok vagy előadók koncertjei, amikor mi is színpadon vagyunk, és nagyon nehéz összeegyeztetni. A Szigeten nem játszottunk már egy jó ideje, s megláttam, hogy Prince jön. Az embernek vannak a zenében is korszakai, tíz évvel ezelőtt nem tudtam volna elképzelni, hogy Bartók Bélát hallgatok vagy Cseh Tamást. Most meg csak ezeket hallgatom. Tök érdekes, hogy változik az ember! Valóban felismertem - ahogy a kedves feleségemmel mentünk a Prince-re, furakodtunk előre, hogy minél közelebbről lássuk a művész urat – mondjuk azt a rajongót, aki ott volt a férjével, s akkor szóba elegyedtünk, lecövekeltünk mellettük és kommentáltuk, hogy ki hogy élte meg a koncertet. Nagyon-nagyon tetszett.
 
Két olyan dalotok van, ami pályázatra készült – az egyik a Színezd újra!, ami a Szegedi Ifjúsági Napok, a SZIN himnusza, a másik pedig a Pálinkadal, amit szintén felkérésre írtatok. Utóbbi nem nyert, de óriási sláger lett.
 
A Pálinkadalt nem mi, a Búza Sándor pályázta a Pálinkafesztiválra. Sajnos
Presztízs Magazin
nem nyert, Szabó Győzőék nyerték, de olyan jól sikerült az a dal, hogy úgy gondoltuk, nem szeretnénk sutba dobni és elfelejteni, beraktuk a repertoárba. Olyan szinten tetszett az embereknek, hogy én hiszem azt, hogy a magyar emberek tudnak azonosulni azzal, ami körülveszi őket, amin felnőnek, ami élvezetet okoz nekik. Ilyen a pálinka. A SZIN szervezője, Boros Gyuszi barátunk úgy gondolta, hogy a legeslegjobb módja annak, hogy igazán reklámozzák a fesztivált, az, ha egy dal készül, amit természetesen a rádiók műsorra tűznek – ennek alapján megírtuk ezt a dalt. Nagy sikert ért el, a fesztivál is újból elővette idén: leporolta és ezzel reklámozta magát. Tök jó érzés. A Pálinkadalra nem is forgattunk videoklipet – vannak dalok, amik kevés idő alatt születtek és valahogy bejárják a saját útjukat. Egyébként sem jellemző a zenekarra az, hogy mások seggét nyaljuk azért, hogy előrébb jussunk – valószínűleg ennek köszönhető, hogy tizenkét év alatt idáig eljutottunk saját erőből. Soha nem volt az, hogy könyököltünk, hogy mi felkerüljünk a színpadra vagy, hogy játsszák a rádiók a dalainkat. Mondhatom azt, hogy mi ebbe beleszartunk. Tettük a dolgunkat, hittünk egymásban és hittünk a dalainkban. Hittük azt, hogy amit csinálunk, az jó és van létjogosultsága.
Átlag: 3.5