Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

„Milyen szép volt, amikor még..."

Interjú Boros Csabával, a Republic együttes énekes-basszusgitárosával

Dr. Borbély Zoltán | Republic-Ursz Tímea-archív | 2014.07.16. |
„Milyen szép volt, amikor még..."
Sportról, presztízsről, a zenekarról, az ikrekről, arról, hogy egyszer még egy gólt is rúgott. Szakmáról, zenésztársakról, a sport presztízséről és a páratlan Cipőről… A szerző kifinomult műismeretről tanúbizonyságot téve a kérdéseiben egy-egy Republic-sort rejtett el, erre érdemes lesz figyelni, mint ahogy az interjúra is, hamarosan kezdjük, ne menjenek sehova! (Ismeretlen bemondó, a XXI. századból fennmaradt felkonferáló szöveg-töredék.)

„Amikor még fiatal voltam…” – így kezdődik az egyik számotok, amely aztán rombolásba torkollik, mondván: „törjön szét!”
A fiatalság számomra nem csak múlt idő, mivel nem érzem magam öregnek. Édesapám, dr. Boros István filozófiából doktorált, és a mai napig, hetvenöt évesen velünk focizik péntekenként. Hihetetlenül jó érzés, hogy három generáció – Bálint fiam, aki júniusban lesz tizenkilenc éves, jómagam, aki novemberben leszek ötvenkettő, és a mindig napbarnított, kiválóan focizó édesapám – együtt játszik. Én sem érzem magam öregnek, mert az ember nem öregszik meg, ha a gondolatait rendben tartja. Édesapám egy rövidnadrágos, „félmeztelenül működő” ember, aki Hegel és Kant írásaival a fejében állandóan a kertben tevékenykedik, füvet nyír, beszélget a szomszédokkal, borozgat, és mindkettőnknél jobban focizik, ami nem véletlen, hiszen szülőhelyemen, Csornán a megye I-ben játszott, egészen addig, amíg egy meccsen dupla lábcsonttörést nem szenvedett… Visszatérve a dalunkban megénekelt törésre: előfordult, hogy ablakokat berugdostunk, autókat eltologattunk, pedig akkor még kevesebb volt az autó, az is inkább Trabant vagy Wartburg, ünnepnapokon egy-egy Lada. Érdekes azonban, hogy a sport mindenkinek ott volt az életében. Az én gyerekeim már nem sportolnak annyit, Bálintot inkább a zene és a színház érdekli, Ákos pedig örök gyerek…

Presztízs Magazin

Szaladtál-e utcákon? („Gyerek vagyok, és utcákon át szaladok…”)
Lakótelepen nőttem fel, és állandóan a labdát kergettük, vagy szereztünk két téglát, no nem azért, hogy bármit széttörjünk, hanem, hogy a járdaszegély felhasználásával kapukat csináljunk és focizzunk. „Utcákon” tehát rengeteget szaladtam, de rendszeresen elfutottam Győrből a kismegyeri Napóleon emlékműig és vissza, ami legalább 15-20 kilométer távolságot jelentett. Kevesen tudják azonban, hogy tornászként kezdtem a pályafutásom és serdülő válogatott is voltam! Edzőm a legendás Röck Samu volt, akinek a kezei alatt nőtt fel a későbbi olimpiai bajnok, Borkai Zsolt is, aki két évvel fiatalabb nálam, de együtt edzettünk, amire nagyon büszke vagyok. Képzeld, még az Állami Balettintézetbe is felvettek, de én maradtam a tornánál! 1972-ben területi bajnok is lettem, hat szerből négyben első, egyben második, csak korláton harmadik. Mondhatnám, hogy nem kedveltem a „korlátokat”, de ez nem lenne igaz, mert a nyújtóval is hadilábon álltam, a szabadon választott műfajban viszont jól működtem. Az életben is tudomásul veszem a korlátokat, de szeretem tágítani őket. A lovat szerettem, és hogy lásd, én is ismerem a számainkat, a nyújtó gyakorlatnál nálam folyamatosan a „kés hegyén táncolt az élet”.

Presztízs Magazin

Volt olyan, amikor tényleg a kés hegyén táncolt az életed?
Egészségileg nem volt ilyen, de amikor Cipő meghalt, nemcsak én, hanem az egész zenekar szó szerint a kés hegyén táncolt. Elsőre fel sem fogható, amikor egy ilyen markáns egyéniség elmegy mellőlünk, közülünk… Nagyon fontos volt, hogy akkor nemcsak a közönségünk, hanem az egész szakma kiállt mellettünk, tudatosítva, hogy a Republicra szükség van! Legutóbb a Tankcsapda zenekar állt ki mellettünk, de amikor Cipő kómába került, először Bródy János, majd az Omega billentyűse, Benkő Laci hívott fel minket és sírva mondta, hogy az egész szakma egy zenekar, itt mindenki egy zenekarban játszik! Ez nagyon jólesett, és bár a kés hegyén táncoltunk, ez megerősített minket. Egy kiváló fiatalember, Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere azt mondta, amikor Cipő kómába került, de még reménykedtünk, hogy a nyáron mindenképp lépjünk fel náluk, ha Cipő rendbe jön, akkor azért, ha bármi történne vele, akkor pedig érte!

Játsszatok, gyerekek, játsszatok… Azt mondják, hogy az ember a játékban ismerszik meg a legjobban. Ki milyen a sportban, a játékban az együttes tagjai közül?

Presztízs Magazin

A dobosunk, Nagy László Attila huszonnégy éve karatézik és önvédelmet tanít iskolákban, a hangszere pedig segít abban, hogy a focipályán jó ütemben szereljen. Gitárosaink közül Patai Tamás a Budafokban focizott, majd tíz évet karatézott, nagy munkabírású középpályás, jelenleg pedig az egyik legnagyobb türelmet igénylő sportágat űzi: horgász. Másik gitárosunk és vokalistánk, Halász Gábor kosárlabdázott, majd tizenöt évig játékvezetőként is tevékenykedett, egészen addig, amíg egy diákolimpia (!) döntője után a szülők meg akarták „várni”, és egy borgőzös hang is megtalálta a „mindjárt kikapom a címkét a pólódból!” felkiáltással. Azóta már nem vezet kosármeccset, inkább fut, kerékpározik, de kiváló asztaliteniszben és tollaslabdában is. Én a torna és a „majdnem balett” után a Győri Vasas ETO-ban fociztam, mint középpályás és csatár, majd a Vasas öregfiúkban játszhattam Müller Sándorral, dr. Izsó Ignáccal, Vancsa Mikivel, de velünk focizott Nemcsák Karcsi és Eperjes Károly is. Én minden meccset úgy játszom, hogy az utolsó pillanatig meg lehet fordítani! Cipő a pályán is nagyon akart, igazi győztes típus volt a játékban és a színpadon egyaránt. Rengeteget futott, és volt néhány kockázatos belépője…

Egyszer még egy gólt is rúgtam…

Presztízs Magazin

Többet is, de ha maradandó gólról kell beszélnem, akkor a legfontosabb, amit egyszer egy elfutás után a Pasaréti úton lőttem a Vasas öregfiúkban, és Illovszky Rudi bácsi is megdicsérte. Az életemben három gólra mindig emlékezni fogok. 1974-ben a vb-döntőn, a német-holland meccsen Gerd Müller góljára, aki a másodikat lőtte, máig emlékszem a közvetítő riporter szavaira: „zsebkendőnyi területen fordult meg és lőtte be a második gólt!” A másik két gól pedig az 1999-es BL-döntőből emlékezetes, ekkor már nem a németeknek, a Bayern Münchennek, hanem a Manchester Unitednak szurkoltam: soha nem felejtem el Sheringham 91. és Solskjaer 93. percben szerzett gólját, mindkettő David Beckham szögletéből született, és két perc alatt megfordította a meccset! Magyarországon pedig Várady Béla minden szabadrúgása örök emlék marad, ha 16-20 méterre a kaputól szabadrúgást kapott a Vasas vagy a válogatott, akkor az egész közönség már azt kiabálta, hogy „Béla, Béla!”A góllövőknél is fontosabbak azonban azok a sportolók, akik igazi, nagy presztízsű (ugye, érted?) emberek, és akiket hihetetlenül tisztelek. Ilyen Erdei Zsolt, aki a mi Szállj el, kismadár! című számunkra vonult be a profi meccsein, és egyszer énekelt is velünk a Jöjj hozzám bárhonnan című dalunkban, amelynek van egy olyan sora, hogy „ahogy a madár, repülj velem!” Zsolt bevonuló zenéje egyébként egy kölcsönös összekacsintás, soha egy fillér jogdíjat nem kértünk, mert nekünk fontos volt, hogy amikor bárhol a világon nyert, a mi dalunkra vonult be – ezt pénzben nem lehet kifejezni! Már említettem „edzőtársamat”, Borkai Zsoltot, aki ugyanúgy példakép, mint Magyar Zoltán, Müller Sándor, Izsó Ignác, vagy éppen Kökény Bea és az 1995-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett női kézilabda-válogatott, akikhez leutaztunk Győrbe, és a Zöldfa étteremben még egyszer eldalolásztuk nekik a Szállj el, kismadár! című számunkat.

„Gyerek vagyok és korlátokon repülök   
Gyerek vagyok és szobák mélyére vágyom
Hintában ülsz, én egy cukrászdában ülök
A hinta elszállt és érkezik az álom…”
Mi jut eszedbe ezekről a sorokról?

Az ikreim, Ákos és Bálint 1995. június 14-én születtek, de a két gyerek nem egyforma… Az ún. B-magzat – ezt szaknyelven így hívják –, Ákos oxigénhiányos állapotban született, agyvérzéssel, így közepesen súlyosan sérült gyermek. Mindig vidám, azonban jóval visszább jár a saját koránál. Most érte el a „szórakozom apával” fejezetet, amiben képzelheted, mekkora örömömet lelem…

Presztízs Magazin

Játsszatok gyerekek, játsszatok… Bocs, tudom, hogy ez már volt, de most annyira illik ide!
Amikor kicsik voltak, együtt ellegózgattak, macikkal játszottak, diavetítőztünk. A Misi mókus volt a kedvencük, Bálint kívülről fújta. A kis Maki, Ákos most cudar rossz, de rengeteg fajta zenét hallgat, imádja például a Hattyúdalt (a József Attila Színház zenés komédiája, amely a Republic együttes dalaira épül – a szerző, aki tájékozott), és nagyon jó a zenei ízlése. Nem alakoskodik, mivel nem is tud. Ha hall egy Mozartot vagy egy Beatles dalt, akkor olyan, mintha színeket festene, szépnek tűnik neki, és azt mondja: „Apa, ez szép!”, de ha rossz zenét hall, amivel nem tud harmóniát kialakítani, akkor kérlelhetetlenül megmondja, hogy „Apa, ez csúnya!” Ha a háttérből hallod ezeket az éles hangokat, az ő, mivel tudja, hogy róla beszélünk. Egyébként a Republic számait felismeri, a kedvencei közé tartozik, de vigyáznom kell vele, mert „rojtosra” hallgatja, begyűjti az összes CD-t, DVD-t, de még a régi VHS kazettákat is!

Rajzoljunk álmokat?
Ez a legújabb dalunk, amely egy általános megfogalmazás, mindenki magáévá teheti, mindenkihez szól és mindenkiről szólhat, akár Ákosról is…

Zárásul kivételesen nem egy Republic dalcímmel kérdeznék. Milyen volt Cipő viszonya a gyermekeidhez?
 

Presztízs Magazin

Cipő látszólag egy zord pasas volt, aki ritkán mutatta ki az érzelmeit, azokat a dalokon keresztül fogalmazta meg. Végigkísérte a gyerekeim növekedését, bár Ákos az említett okok miatt kisebb a koránál, olyan, mint egy kis Maki, úgy is becézzük, meg Szuszinak vagy Szuszeknek, mivel az átlagnál sokkal többet aludt. Amikor Bálint elkezdett zenélni a Zoom nevű együttesével, gyakran felléptek előttünk afféle előzenekarként. Egyszer Cipő meg is kérdezte, amikor nem látta Bálintékat, hogy „mi van, a Zoom nem jön?” – ez nála a dicséret legmagasabb foka volt. A legszebb jelenet azonban Ákoshoz kapcsolódik. Mint mondtam, Cipő nagyon nehezen mutatta ki az érzelmeit, de amikor egyszer meglátta Ákoskát, felcsillant a szeme, megjelent a legendásan vékony szája sarkában egy pajkos mosoly, óriási szeretettel megragadta, megrázta, és azt mondta: „Gyere, Szuszi!”

A cikk a Presztízs Sport 2/5-ös számában jelent meg.

Még nincs értékelve