Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Őszi Boszorkány

Megjelenik Rozsnyói Péter első lemeze

Mészáros Zoltán | Melczer Zsolt | 2010.05.31. |
Őszi Boszorkány
Ugyan a festők, irodalmárok is sokszor magányos harcosok, mégis, Veszprémben tucatnyian élnek. Nem így a zongoraművészek. Az idén harmincéves Rozsnyói Péter az egyetlen Veszprémben élő dzsessz-zongora művész, aki – úgy mellesleg – Johann Sebastian Bach műveinek megszállottja. Nappal keveset látni, leginkább zongorázik a dózsavárosi családi ház egyik szobájában, s csak ha dolga van, jön elő. Valahogy jobban szeret este kimenni a városba. A napokban jelenik meg az első lemeze „Autumn Witch” – Őszi Boszorkány címmel.
– Egy harmincéves művésznek nem kései egy kicsit az első lemez?
  
– De biztosan. Bizonyos értelemben kései, hiszen 24 évesen végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz-tanszakán, azóta eltelt hat év. Sok pályatársam már többedik lemezén is túl van. Ez egy dzsesszlemez, itt minden akkor dől el, amikor azt feljátszod. Szóval az a benyomásom, hogy sokkal érettebb lemez lett, mint amit mondjuk öt-hat éve csináltam volna. Talán nem az a fontos, mikor jelenik meg valami, hanem az, hogy idejében-e? Ez a lemez egyfajta összegzése annak, amit az elmúlt hat évben a dzsesszben csináltam, és úgy érzem, ez egy letisztult lenyomata annak, ahol most tartok.
– Miért pont Őszi Boszorkány?
– Ez egy viszonylag régi szerzeményem, két különböző változata szerepel a lemezen, mellékesen egy se veled-se nélküled kapcsolat ihlette. Ma ebben az értelemben hála Istennek, teljesen más a helyzet, megtaláltam az Igazit, kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Egyébként a lemez jelentős részben szerzői munka, a három dzsessz „standard” és a dobos, Mohay Andris egy szerzeménye mellett valamennyi szám saját szerzeményem. A trióm tagjai mellett két vendégem van, Kőszegi Imre, és Winand Gábor. Imrének sokat köszönhetek, ő az a klasszikus, első generációs nagy dzsessz-zenész, akinek állandó zongoristája vagyok. Winand Gabival is hasonló a helyzet. Vele és feleségével, a kubai Elsa Valle-vel is évek óta rendszeresen játszom. A lemez utolsó dala, az Autumn Witch változata, amire Elsa írt spanyol szöveget.
 
– Játszol trióban, quartett-ben, de szólóban is dzsessz-t, ugyanakkor egyfajta veszprémi visszatérésed a Mendelssohn Kamarazenekar oldalán épp egy Bach-zongoraversennyel történt. Azóta eljátszottad a Goldberg Variációkat, szóval – Bach és a Dzsessz?
– Bach és a dzsessz, köszönik, jól megvannak egymással. Az igazság az, hogy épp elég feladatot ad nekem mindkettő külön-külön is. Szokták kérdezni, miért nem játszom Bach mellett más klasszikusokat? Egyrészt az Akadémia alatt játszottam, akkor kötelező volt, de tény hogy azóta nem. Minden nagy zeneszerző más hozzáállást, más felfogást, más technikát igényel. Valahogy úgy érzem, épp elég feladat nekem elmélyülni Bach felfoghatatlanul gazdag és mély életművében, és bizonyos értelemben feleslegesnek érzem visszanyúlnom más szerzőkhöz. Úgyhogy egyelőre ez van, alapvetően dzsessz-zongorista vagyok, egy nagy klasszikus mester – szerintem a legnagyobb mester – Bach műveinek tolmácsolásával felszentelve, ha mondhatok ilyet. A dzsessz tekintetében a legnagyobb különbség a szóló és a többi formáció között van. Kezdetben inspiráló volt számomra, ahogy persze mindenkire Keith Jarret, vagy később a mai fiatalok közül Brad Mehldau, mégis nekem Bill Evans az, aki a szólózongorázás tekintetében és a triójátékban is a legmeghatározóbb. A szóló talán a legnehezebb műfaj, és a legkihívóbb is, magad vagy és a hangszer. A legnagyobb feladat, hogy ne legyél monoton, és képes legyél kilépni a klisékből. Én alapvetően improvizatív, impulzív alkat vagyok, és a dzsessz az improvizációra épül. Biztos vagyok benne, hogy majd eljön az idő, és elő fogok állni egy szólólemezzel. A mostani, első lemezem trió lemez, az összes formáció közül ezt érzem a legerősebbnek, ami a dzsesszben való önkifejezési lehetőségeket illeti.
– Milyen volt a stúdióban? Mégiscsak az első lemezed.
 
– Igazából aggódtam egy kicsit a felvétel előtt. Két napra tudtuk kibérelni a stúdiót, előtte majd egy hétig próbáltunk Pesten, így mentünk be. Utoljára vagy nyolc éve voltam stúdióban, úgyhogy nagy rutinom nem volt. Azt hiszem, sikerült a technikai dolgokon felülemelkedni – fülhallgatóban kapom vissza a többieket és magamat, miközben egy húszmilliós zongorán játszom, a bőgős a plexi mögött – és ami a lényeg, inspirált állapotba kerülni. Köszönet érte a barátaimnak, zenésztársaimnak, Orbán Gyurinak és Mohay Andrisnak. A fejlődés útját kereső ember sosem elégedett magával, de ezzel együtt boldog vagyok. Úgy érzem, jól sikerült a lemez; bárhol a világban játszható.
– Mi a cél a lemezzel?
 
– A lemez ma már leginkább promóció. Végre van egy anyag, amit fel tudok mutatni, hogy tessék, ez vagyok én! El tudom küldeni a Graz-i dzsesszklubtól Tokio-ig mindenhova, az összes magyar dzsesszfesztivál szervezőjének. Ez nyilván segíthet abban, hogy többet játszhassak, és hogy kezdjenek megismerni szélesebb körben. Tervezzük is, hogy a lemezzel bekerülhetek még az idei nyáron a dzsessz-fesztiválokra, ősszel pedig szeretnék egy hazai turnéra indulni. Elmenni akár a legkisebb klubokba, vidéki művelődési házakba és persze mindezek előtt itthon, Veszprémben lesz a lemezbemutató koncertem, június elején.
– Veszprémben élni mekkora hátrány?
– Veszprémi vagyok, itt születtem, itt él a családom, szeretteim, de persze ez zenei tekintetben hátrány. Ugyanakkor itt nyugodtabban lehet élni, és én szeretek elvonulni. A zenei élet Budapesten összehasonlíthatatlanul pezsgőbb, hogy eljöttem onnan, ezzel ki is kerültem belőle valamennyire, nem játszom nap mint nap, mint annak idején. Ugyanakkor a budapestiek sem játszanak olyan sokat, különösen olyan helyeken, ami megilletné őket. A dzsessz egy rétegműfaj, sokat kellene tenni a népszerűsítéséért és én próbálok is. Lassan három éve tanítok a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán klasszikus zenetörténetet. Most komolyan szó van róla, hogy szintén az egyetemen dzsessztörténetet taníthassak. Nagyon remélem, hogy ez sikerülhet, egy ekkora egyetemen biztosan lenne érdeklődés egy ilyen tárgyra, mégiscsak dzsessz-zongora művész vagyok, és ez részemről egyfajta misszió is lenne a dzsessz népszerűsítése ügyében.
Átlag: 5