Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Sportriporter, vékony jégen

Berkesi Juditnak fontosak a részletek, miközben egyszerre maradna közel és távol

dr. Szász Adrián | Lékó Tamás | 2018.05.31. |
Berkesi Judit
Sportriporter, vékony jégen
Csak arra lettünk figyelmesek, hogy az utóbbi pár évben egyre gyakrabban tűnt fel egy habkönnyű, mégis karakán szőke jelenség a férfiaktól hemzsegő futballstadionokban. És nem a nézőtéren, hanem a pálya szélén, riporterként. Vízilabda mérkőzéseken is láttuk őt, aztán ott volt egyre gyakrabban a tévéstúdióban, az Európa-bajnokságokon (mindkét említett sportágban), a riói olimpián, sőt az év legnagyobb hazai sportgáláját is ő vezette, méghozzá szerintünk jól. Eláruljuk neki és az olvasóknak: bűnrossz focimeccsek után is rendre találni véleményt a világhálón, amely szerint legalább Berkesi Judit miatt érdemes volt a sportadóra kapcsolni. Reméljük, legalább miatta megéri ezt az interjút is elolvasni!
– Azt hallottam, annak ellenére, hogy – vagy éppen azért, mert – a médiában dolgozik, az újságírókkal egy kicsit távolságtartó…
– De csak ha rólam van szó! Amúgy bármilyen témáról szívesen beszélgetek a kollégákkal, csak magamat nem szeretem kiadni. Még mindig furcsállom az érdeklődést a személyem iránt, mert nem tartom magam ilyen érdekesnek. Azt, amivel foglalkozom, annál inkább!
Valószínűleg a személy és a hivatása együtt érdekes. Nem akarok a sztereotípiákkal jönni, de mégiscsak kevés hölgy mozog ennyire otthonosan a futball világában… 
– Inkább úgy fogalmaznék: kevés hölgynek lehet bátorsága belevágni egy ilyen munkába. Mert sok nő jár ki a meccsekre, nem igaz, hogy ritka látványt jelentenénk a pályákon! Talán az, hogy a tévében beszélek a labdarúgásról, már kirívóbb.
Ez szűrhető le a sportközvélemény – amúgy igen kedvező – reakciójából is. Az internetes kommenteket mennyire követi? 
– Csak a saját közösségi oldalamat figyelem. A kollégák közt két véglet van: az egyik, aki minden őt érintő hozzászólásra rákeres, a másik, aki semmit nem olvas el. Én az utóbbiakhoz tartozom, mert tudom, hogy a tíz jó vélemény mellett az egy rossz maradna meg.
 
Maximalizmus, lopott percek, Aranycsapat
 
Presztízs Magazin Érzékeny a kritikára?
– Igen, főleg, mert tudom, mi jogos és mi nem. Magammal szemben vagyok a legkritikusabb. Egyből adás után ösztönösen érzem, mit kellett volna másképp csinálnom, de visszanézni nem szeretem azt, ami nem volt jó. Inkább meghallgatom a hozzátartozóim véleményét is, akik a nézők szemszögéből bírálnak, hiszen mégiscsak a nézőknek dolgozunk.
Olyan is van, hogy elégedett magával?
– Ritkán igen, de szubjektív szakma a miénk, nehéz felállítani egy mércét, hogy pontosan mi jó. Talán az, amikor kihozom a riportalanyból, amit szeretnék, például elhangzik egy nagyon erős mondat. Máskor viszont lehetne lényegre törőbb vagy éppen finomabb a kérdés, amit felteszek.
Maximalista?
– Ebben a munkában nagyon, de nem mindenben. Sajnos az életem más területei sokszor háttérbe szorulnak, pedig az egyéb minőségeimre is több energiát kellene fordítanom.
Például mire vagy kire?
– Azokra az emberekre, akik közel állnak hozzám, és akikkel mégis szinte csak lopjuk a közös perceket a szabadidőmből. Pedig társas lény vagyok. És mozognom is többet kellene, mert igényli a szervezetem, de inkább csak jó időben indulok neki. Ilyenkor főleg futok.
Korábban elég magas szinten futballozott, ennek miért lett vége?
– Mert hosszú távon nem tudtam összeegyeztetni a sportriporteri munkával. De nem adtam fel, hogy újra kondit szerezzek, hiszen pont a sok futás volt az erősségem.
Honnan jött a labdarúgás iránti hihetetlen szeretete?
– A családban apukám a nagy fanatikus, neki bérlete is mindig volt a meccsekre.
Melyik csapat meccseire?
– Maradjunk annyiban: a válogatott mérkőzésekre… Mivel a legtöbben szurkolóként indulunk, a riporternek is vannak kedves csapatai, csak nem árulja el, melyek. Azt viszont igen: otthon már gyerekként belénk – belém és a két nővérembe – nevelték, micsoda Aranycsapatunk volt, amelyiknek az ötvennégyes vb-döntőt meg kellett volna nyernie!
 
Értékrend, izgatottság, tanulópénz
 
Presztízs Magazin Az, hogy az édesapja csak másodsorban futballfanatikus, elsősorban református lelkész, milyen útravalóval szolgált?
– Stabil értékrenddel, amely a mai napig iránytűként vezet az életben, ám amelyet sosem volt kötelező követnem. Édesapám és édesanyám példát mutattak, de rám bízták, mit hasznosítok belőle. Volt, hogy ők vasárnap templomba indultak, én pedig a saját futballmeccsemre, majd együtt örültünk a sikeremnek. Sportszerető, érzékeny lelkű, vallásos család vagyunk, a szüleim és a nővéreim támogatása a nehezebb időszakokban is erőt ad. Nagyon közel állunk egymáshoz.
Önnél mennyire van napirenden a családalapítás?
– Párkapcsolatban élek. A családalapításhoz is úgy állok, hogy ha eljön az ideje, szeretném csak azt a fókuszba helyezni. Hogy ne arról szóljanak a napok, mit hogyan egyeztetek össze, hanem teljesen megélhessem. Úgy hiszem, az ember életében időszakok vannak – megvan a tanulásé, a karrieré; meg kell, hogy legyen a családé is. Ha egyszerre mindent akarunk, abból semmi sem lesz, és én nem szeretném hónapokban mérni, hogy mennyi időt szánhatok majd az anyaságra. A hivatásomat persze nem fogom végleg félretenni.
Mindig ilyen magabiztos volt? Mert a képernyőről szinte kezdettől fogva ez jön le.
– Dehogy, most sem vagyok az! De nekem kell az izgatottság, mert így fókuszálok a feladatra.
Akkor azt kérdezem: könnyen zavarba hozható?
Presztízs Magazin– Már nem annyira, mint kezdetben. Az első élő interjúim egyikén csak hebegtem-habogtam, mentségemre szóljon, hogy a jégkorong nem az a sportág, amelyikben gyakorlat nélkül könnyű kérdezni. Az alanyom biztatott a szemével, hogy nem hülyeség, amit beszélek, mondjam csak! Persze lehet, hogy csak sietett volna már zuhanyozni…
Ez volt a legkellemetlenebb tapasztalat?
– Nem. Ugyancsak az elején egy kézilabdaedzőnek nem volt kedve nyilatkozni, és kihasználta, hogy még rutintalan, sebezhető vagyok. Egyszavas válaszokat adott: „igen, nem, nem tudom”. Szinte megsemmisültem, hogy most mi lesz. De jó tanulópénz volt arra, hogy a kamera előtt nem segít senki. Úgy esett, hogy fél évre rá készíthettem vele egy hosszabb – fél-háromnegyed órás – beszélgetést, amely után félrehívott és mea culpázott, amiért anno nem vett komolyan. Nem gondolta, hogy ennyi van bennem, mondta, ami nyilván nagyon jól esett.
 
Szögletek, puzzle-darabok, zene és csend
 
Az, hogy egy férfit – legyen sportoló, edző vagy vezető – egy csinos hölgyriporter állít meg mérkőzés közben vagy után a pálya szélén, szelídít valamennyit az illető viselkedésén?
– Olyan sportágakban dolgozom, amelyekben több a férfi, akik – amíg nem tudják, ki vagyok – részben „más szemmel” néznek rám. Van, aki meglepődik, hogy a 4-2-3-1-es felállásról kérdezősködöm. Ez kezdetben talán túlzott bizonyítási kényszert szült bennem. De bízom benne, hogy megszoktak a közegükben; látták, hogy szakmai ismereteim vannak és nem élek vissza az információkkal, így az esetleges hendikep előnyömre fordult, de igazából őket kellene megkérdezni erről, ezt én gondolom, hogy ők gondolják rólam. Az is lehet, hogy én láttam rosszul. Az viszont nagyon fontos, hogy ne higgyük, hogy a kezdő férfikollégáknak sokkal könnyebb elfogadtatniuk magukat! Engem talán ritkábban küldenek melegebb éghajlatra, mert a nőt mégis megtisztelik, leállnak vele beszélgetni. Persze van, aki senkivel sem áll le, de van, amikor ezt is meg lehet érteni.
Presztízs Magazin Akik rendszeresen leállnak, azokkal mennyire alakulhat ki barátkozós viszony? 
– Nem szeretek haverkodni, vékony jégen lavírozunk. Ha nincs semmi nexus, nem tudom – pláne neki kellemetlen helyzetben – megközelíteni az illetőt, bratyizás esetén viszont elveszhet az objektivitás. Egyszerre kell egyfajta közelséget és távolságot tartani.
Ebből és a maximalizmusából kiindulva kérdezem: ugye nem túl laza típus a munkában?
– Nem is gondolom, hogy annak kellene lennem. „Ellazázni” semmiképp sem szeretem a dolgot. Mereven persze a mi szakmánk sem működne, hiszen meg kell nyitnunk másokat, hogy a belső érzéseiket is elmondják. De a televíziós közvetítés nagyon sok puzzle-darabból áll össze, ezért főleg az élő műsorhoz kell a jó értelemben vett feszesség. Beszélek, beszélnek a fülemre, bejön a vendég vagy nem, elindul a bejátszás vagy nem, visszakapjuk a képet vagy nem, elmegy a kommentátor hangja vagy nem. Legalább, amire fel lehet készülni, arra álljunk készen!
A kulisszák mögött azért csak megy egymás ugratása…
– A sport világa alapvetően megengedi az „ugratós” kommunikációt. Hajdú Pistivel például mást sem csinálunk adáson kívül, mint dőlünk a röhögéstől, mert ő ugyanolyan civilben, mint munka közben. Ha együtt utazunk, sírunk a poénjain… Elég benyomni rajta egy gombot, és jön belőle!
Mennyire fontos az, hogy jól is nézzen ki a képernyőn, ne csak jókat mondjon? 
– Vizuális szakma a miénk. Még meg sem szólalok, már kialakul egy kép rólam attól, amilyen jeleket adok, ahogy áll az ingem, a frizurám, a rúzsom. Egy férfin talán csak a feltűnő dolgokat veszik észre, de egy nőnél a részletek is fontosak.
Presztízs MagazinA mozgásról beszéltünk, de mit tesz még azért, hogy a helyükön legyenek a részletek?
– Nincs életmódbeli titkom. Ami látszik, az genetika… Táplálkozási trendet nem követek, simán eszem csokit, kenyeret és tésztát is!
Mit csinál, ha nem dolgozik, és nem akar még a szabadidejében is sporttal foglalkozni? 
– Kulturális program jöhet, tavaly például megnéztem Prágában a Guns n’ Roses-t. Egy időben pedig Ghymes-t hallgattam sokat. A családban él egy erős zenei vonal: karnagy, basszusgitáros is előfordul. Én meg fuvoláztam nyolc évig. De a szabadidőmben a fő cél, hogy azokkal legyek, akik fontosak. Ha ez nem jön össze, szeretek otthon lenni akár egyedül is, és olvasni vagy csak „nem csinálni semmit”.  A munkám során annyit kommunikálok emberekkel, hogy néha jó a saját hangomat sem hallani. Ugyanennek a másik oldala: különleges dolognak tartom, ha egy munka valakinek ennyi színes élményt, a szürkébb napokon is motiváló plusztöltést tud adni!
Átlag: 5