Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Bakancs és opera

Koltay Anna szerint az érték fennmarad, az underground pedig őszinteségre tanít

dr. Szász Adrián | Tischler Zoltán | 2017.11.30. |
Koltay Anna
Bakancs és opera
Azt mondja – és ahogyan mesél róla, érezni is –, hogy a kultúra a mindene. Hat éve cseppent bele a televíziózásba, azóta végigjárta a szamárlétrát. A nagyközönség a Hétvégi belépő, még inkább a Virtuózok című műsorból ismerheti. Nemrég dokumentumfilmet rendezett, egy hiánypótló könnyűzenei sorozat első részét. Ez régi vágya volt, hiszen zenerajongása szó szerint nem ismer határokat. Büszke rá, hogy Koltay Gábor filmrendező az édesapja, mégsem szeretné, ha Koltay Gábor filmrendező lányaként tartanák őt számon. Szereti a jóféle csapatmunkát, imádja Budapestet és a Balatont. Koltay Annával beszélgettünk.
A Virtuózokban csupa tehetséges fiatal vett körül. Gyerekként te is kitűntél valamiben?
– Anyukám szerint különösen kedves voltam másokhoz, még a doktor nénire is mosolyogtam, amikor jött injekciót adni… Talán ez az őszinte kíváncsiságom nyilvánul meg ma is a munkámban az emberek, azaz bármelyik műsorban a vendégeim irányába.
 
Élet a komfortzónán túl
 
Tudatosan készültél a televíziózásra?
– Kommunikációt tanultam itthon és egy évig Londonban, ám azt hittem, klasszikus újságíró lesz belőlem. Nincsenek véletlenek: valamiért mégis a tévé-rádió szakot jelöltem be az egyetemen, majd hat éve szakmai gyakorlatra kerültem a Magyar Televízióhoz. Ahogy betettem a lábam, kinyílt a világ, éreztem, hogy ez az én terepem! Érdekes emberek jöttek-mentek, tobzódtam a munkában. Nagyon jó mentoraim voltak, ez is kellett ahhoz, hogy beleszeressek a szakmába. Legalulról jártam végig minden lépcsőfokot: eleinte csak kávét hordtam a vendégeknek…
Nyilván nem volt könnyű ez az út.
– A szép része az, hogy naponta új emberekkel beszélsz, új történeteket ismersz meg. A kevésbé szép pedig, hogy sok az irigyed, amit tudnod kell kezelni. A televízió tanított meg arra, hogyan lehet fát vágni a hátamon. Kezdetben az építő jellegű kritikát is rosszul viseltem, aztán rájöttem, hogyha meghallom és átfordítom pozitívba, akkor lehetek csak igazán jó a hivatásomban.
Presztízs Magazin A médiával járó életritmust mennyire volt nehéz megszoknod?
– Tény, hogy ma sincs rendszer az életemben, hiába van elméletben egy beosztásom, a gyakorlat bármikor felrúghatja. Nem ér rá az alany, máskor kell forgatnod, elmarad egy próba… Ráadásul nekem nagyon fontos a háttérmunka, hiszen amellett, hogy műsort vezetek, riporterként forgatok, adást is szerkesztek. Olyan állásom mondjuk sosem volt, ahova kilenckor bemegyek, és ötkor eljövök, de fontos, hogy tudatosan szakítsak időt a pihenésre, különben minden napra jutna feladat. Néha muszáj kikapcsolnom.
Ezt hol és hogyan teszed?
– Végülis kötődik a munkámhoz, hiszen kulturális műsorokban dolgozom – a hobbim is a kultúra. Óriási zenerajongóként a szabadidőm nagy részét koncerteken töltöm, vagy színházba, kiállításokra járok. Nyitott szemmel persze, mert a téma mindig ott hever az asztalon.
Az egyből adta magát, hogy a televízióban is kultúrával foglalkozz?
– Nem, de amikor a politikai-közéleti és a kulturális vonal között kellett választanom, utóbbihoz húzott a szívem. Korábban a Ma reggel című műsorban politikai témájú munkáim is voltak. Az akkori főnököm lökdösött – szó szerint – a kamera elé, mert nem voltam ehhez elég exhibicionista, nem akartam szerepelni. Szerkesztőnek készültem. Ám egyszer be kellett jelentkeznem a Néprajzi Múzeumból egy húsvéti programot kínálva, ami előtt elvonultam sírni, annyira megijedtem. Aztán megjött az önbizalmam. Egyébként is hajlamos vagyok a komfortzónámban mozogni, ám ha kilöknek onnan, igazán élvezem az új feladatot. Egy kicsit a Virtuózok is ilyen volt, mert egész másfajta műsorvezetői attitűdöt kívánt, mint amihez előtte hozzászoktam. Örülök, hogy a műsor közelebb hozta ezt a világot azokhoz is, akik előtte csak egy szűk réteg szórakozásának gondolták. Azt hiszem, elmostuk a határt, ráadásul szuper embereket ismertem meg a zsűritagoktól a stábtagokig, a szereplő gyerekekről nem is beszélve!
Azt mondják, a komolyzene szeretetére meg is kell érnie az embernek.
– Az igaz, hogy tizenhat évesen szinte csak a Tankcsapda meg a hangos rockzene érdekelt, aztán ahogy ment előre az életem, elkezdtem igényelni, hogy néha lenyugodjak, elgondolkozzam…
 
Szerelemgyerek, hárfa, északi part
 
Hogy is volt ez a Tankcsapda-sztori?
– A tíz évvel idősebb bátyám otthon folyamatosan rockzenét hallgatott, én pedig csak füleltem a Sex Pistols-t meg a Ramones-t. Majd tizenkét évesen elvitt a Petőfi Csarnokba egy Tankcsapda-koncertre. Mindenki feketében meg acélbetétes bakancsban volt – az a hangulat megpecsételte a zenei ízlésemet! Rocker lettem, majd belecseppentem különböző szubkultúrákba, Budapest underground zenei életébe. És amit tinédzserként magadba szívsz, az talán örökre kitart.
Presztízs MagazinMit adott neked az underground?
– A felismerést, hogy lehet máshogyan is nézni a világra, hogy kinyilváníthatom a véleményem. Őszinteségre tanított. Miért ne férne meg egy Verdi-opera mellett az is, hogy jól kitombolom magam egy punk-koncerten vagy egy fesztiválon? Mind a kultúránk része. Régi vágyam volt az is, hogy feldolgozhassam a magyar zenei szubkultúrákat filmen. Angliában élve láttam, hogy ők milyen büszkék a szubkultúráikra, a BBC-n dokumentumfilmek mentek erről, amíg nálunk a rendszerváltás óta nem is készült átfogó anyag a témában. Így lett a szerelemgyerekem az a kordokumentum, amelyik egy kicsit bemutatja a kilencvenes évek budapesti fiatalságát…
A BP Underground dokumentumfilm-sorozat idei, első részére gondolsz, amelyik a punk-hardcore vonalról szól. Rendezőtársaddal, Turán Eszterrel miként találtatok egymásra?
– A fővárosi zenei életből ismertük egymást, közös barátokon keresztül. Csak megemlítettem neki egyik este a tervemet, ő pedig már másnap felhívott: csináljuk meg! Találkozott a filmes-produceri tapasztalata az én tévés szerkesztői, interjúkészítő tudásommal. Ezért mondom, hogy nincsenek véletlenek. Végül nulla forint támogatással, önerőből készítettük el az első részt.
Mit gondolsz, elértétek vele a kitűzött célt?
– Remek fogadtatásra talált, teltházas premierrel indult. Már a weblapunk, a bpunderground.com is elérhető. A folytatásban átvesszük a további magyar zenei szubkultúrákat a születésüktől a mába nyúlva, hiteles arcok visszaemlékezéseivel. Lehet minket támogatni, hiszen ahogy a zenék, amelyekről szól, a film is alulról szerveződik. A második rész a magyar hiphopot járja körül.
– Ha már könnyűzene, mit gondolsz a mai trendekről?
– Jó meg rossz zene mindig is volt, de az igényes muzsika megtalálja az útját. Jó, hogy egyre több hazai kezdeményezés nevel az élő zene szeretetére, ahogy a Virtuózok is a klasszikus vonalon. A Despacito-jellegű őrületek ideig-óráig tarthatnak, de ami érték, az fennmarad.
Olyan téma van-e, amelyikről azt gondolod, sosem fogsz róla műsort/filmet csinálni?
– A hivatásunkban éppen az a szép, hogy az M5 csatorna Hétvégi belépő című műsorában is előfordul például tizenöt téma. Először azt gondoltam: mi közöm van nekem, mondjuk a hárfaművészethez? Aztán jön valaki, aki olyan csillogó szemmel mesél a hárfa-fesztiválról, hogy kedvet csinál hozzá, és elmegyek rá! Olyan témákról, emberekről szeretnék egyébként filmet forgatni, amikről, akikről még nem készült. A legnagyobb kihívás az, hogy a fiatalabb korosztályt is megfogjam egy-egy mélyebbre ásó filmmel, miközben a YouTube videókról sokszor én is elkapcsolok három perc után…
Az undergroundról beszéltünk, de mit jelent neked a másik „címszereplőtök”: Budapest?
– A legszebb európai város! Amikor végigmegyek a rakparton kocsival, mindig rácsodálkozom. Nagyon élhető lett, kínálja a kultúrát, de elcsendesedni nem tudok a fővárosban.
Az hol sikerül?
– A Balatonnál, Szigligeten. Az északi partnak, a Káli-medencének hihetetlen kisugárzása van! Ha kocsiba ülök, és tudom, hogy az az irány, máris jól vagyok és elengedek minden gondot.
 
Tanulni és szórakoztatva tanítani
 
Mennyire befolyásolta az eddigi utadat, hogy az édesapád az, aki?
– Fontosak a gyökereink, mindenkinek meghatározza az életét az a család, ahonnan jött. Én mindig azt láttam, hogy az édesapám nagyon keményen dolgozik, határozott céljai vannak az életben, és azokért mindent megtesz. Erre tanított engem is. Hogy minél többet dolgozzak, tanuljak, szívjak magamba – élethosszig. Nem erőszakosan sulykolta ezt, csak a megfelelő helyeken be-beszúrta az intelmeit. Kultúrára éhes családban nőttem fel, egy könyvtárban van csak annyi könyv, mint nálunk! Apukám az összes napilapot is elolvassa. A munkám során viszont nem Koltay Gábor lánya akarok lenni, hanem az a célom, hogy Koltay Anna teljesítménye alapján ítéljenek meg! Aki egyébként szeret csapatban dolgozni, mert hiába vagyok az arca egy műsornak, a sminkestől a technikusig mindenki munkája ugyanolyan fontos.
Presztízs Magazin A családod milyen módon követi, segíti a pályádat, gyakoriak-e otthon a szakmai jellegű eszmecserék?
– A szüleim az elején nem örültek a pályaválasztásomnak, ismerték a hátulütőit. Féltettek, de megbékéltek, ma már büszkék rám. Anyukám nézi a műsoraimat, felhív utána, hogy mi tetszett neki, mi nem, jól állt-e a ruha, ez a beszélgetés unalmasabb volt, annál viszont még a fakanalat is letettem, mondja. Ő inkább érzelmileg támogat, mint minden anya. Apukám viszont sorolja a szakmai meglátásait onnan kezdve, hogy hogyan tartottam a lábam, addig, hogy milyen szófordulatokat használtam. Ezek egy részét beépítem a munkámba, de nem mindent fogadok meg. Ezzel együtt hasznos, hogy nemcsak dicsér, hanem elmondja az aggályait is. A bátyám – aki jogászként racionális ember – pedig abban segít, hogy két lábbal álljak a földön a reflektorfény ellenére is.
Volt, hogy erre figyelmeztetni kellett?
– Inkább nekem magamat. A közösségi oldalamon szaladt el velem egy kicsit a ló – egy időben talán túl sokat posztoltam promóciós céllal –, de már tudom, hogy a kevesebb néha több.
Nagybátyádról, Koltay Gergelyről, a Kormorán együttes vezetőjéről nem beszéltünk még.
– Pedig nagy Kormorán-rajongó vagyok! Izgalmas színt hoztak a magyar zenei életbe a hetvenes években azzal, hogy a népi gyökerű zenét ők kombinálták először elektronikus hangszerekkel. A nagybátyám szövegei is fontos üzeneteket közvetítenek, nem az ember arcába tolva, hanem szimbólumokon át. Szeretem a költészetét. Ő is figyelő szemmel követi a pályámat.
A magánéletedről keveset árulsz el, ez tudatos? Vannak-e már családalapítási terveid?
– A magánéletemet nem verem nagydobra, hiszen az csak az enyém és azoké, akik beletartoznak. Nem is volt benne soha olyan történés, ami a bulvárlapokba kívánkozott volna. Egy kapcsolat törékeny, rosszat tehet neki a nyilvánosság. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje; nekem a húszas éveim egyelőre a munkáról, önmagam építéséről szólnak. A szakmámmal járó életvitel nem segíti a családalapítási tervet, de tudom: jön az majd, amikor jönnie kell!
Ha gyermeket egyelőre nem is, bizonyos szempontból minket, tévénézőket „nevelsz”. Van küldetéstudatod olyan értelemben, hogy a munkáiddal szereted formálni mások ízlését?
– Abszolút! Igyekszem értéket kínálni a nézőknek, mert vallom: szórakoztatva is lehet tanítani.
Te kitől tanultál, illetve tanulsz? Megnézed például mások műsorait a tévében?
– Nem utánzok, de sokan inspirálnak. Ezért azon kevés huszonéves közé tartozom, akik esténként bekapcsolják a televíziót. Főleg a beszélgetős műsorokat nézem meg bármelyik csatornán. Azt is megállapítom belőlük, hogyan nem szeretném csinálni, aki ügyes, azt pedig nem irigykedve, hanem kíváncsian figyelem. A jövőm fontos kihívása az lesz, hogyan tudom majd átkonvertálni a munkámat az online világba, ha mondjuk, tíz éven belül gyökeresen átalakul a televíziós piac. És itt jön a képbe az, amire édesapám is mindig felhívja a figyelmem: élethosszig kell tanulni…
Dr. Szász Adrián
 
Presztízs MagazinNÉVJEGY
Név: Koltay Anna
Születési év: 1989
Iskolai végzettség: Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Kommunikáció és média szak
Média: MTVA 
Műsorok: Ma reggel, Kultikon, Balatoni nyár, Tessék!, Hétvégi belépő, Virtuózok 
Dokumentumfilm-sorozat: BP Underground
 
 
A népszerűségről
„Felismernek, és ennek nagyon örülök, mert szeretem az embereket! Akár vadidegenekkel is szívesen elbeszélgetek. A Virtuózok megdobta az ismertségem, de egészséges szinten maradt.”
 
 
A hitről
„Hívő ember vagyok, igaz, nem jutok el mindig templomba. A legfontosabb, hogy belül mit érez az ember, milyen irányhoz igazítja az életét. Magánéleti és szakmai mélypontból is állított már talpra a hitem, de ahhoz is fel kellett nőnöm, hogy ne csak baj esetén, hanem a hétköznapokban is igazodási pontot jelentsen.”
 
 
A sportról
„A család férfitagjai nagy Fradi-drukkerek, rajtam pedig nevettek az óvó nénik, hogy a zöldet az oviban csak Fradi-színként emlegettem… Pedig lányos lány voltam, ám később egy gimis társasággal kijártunk a régi FTC-stadionba. Nem vagyok futballértő, csak az élmény miatt: akár egy rockkoncerten a zenekarért, utcaseprő és agysebész együtt őrül meg a csapatért, imádom!”
 
Még nincs értékelve