Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Rettegés az idő felszabadításától?

Gazdasági realizmus kontra gazdasági utópia

Imre Szilveszter | Profimédia-Red Dot | 2021.03.29. |
gazdaság, idő
Rettegés az idő felszabadításától?
John Maynard Keynes angol közgazdász 1930-ban ezt a kérdést teszi fel egyik esszéjében : „Észszerűen milyen gazdasági színvonalat várhatunk mához száz évre? Milyenek unokáink gazdasági lehetőségei?”. Majd erre a ma is aktuális kérdésre azt a merészen optimista választ adja, hogy ilyentájt már a szabadidő és az unalom jelenti majd a kihívást a civilizált világban, nem a munka és az egzisztenciális szorongás. A közgazdaságtan nagy realistája éppen egy válság közepén mondja ki, hogy a kevesebb több, még ha ezt akkor nem is szó szerint így értelmezték. Egy tízes híján majdnem ott tartunk időben, de a gazdasági valóság még csak meg sem közelíti a keynesi utópiát.
2021-ben kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy az elmúlt 60-70 esztendőben sűrű verejtékkel megalapozott „jólét” nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem tudunk kiszállni a mókuskerékből, hogy felhőtlenül élvezhessük munkánk gyümölcseit. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, egyre komolyabb alapunk van aggódni gyermekeink, unokáink jövője miatt, hiszen miközben a jobb életszínvonal elérésén fáradoztunk, a bolygót egyre élhetetlenebbé tettük. Ha most azonnal leállnánk minden káros tevékenységgel – beleértve a repülőgépek és az óceánjárók közlekedését, valamint az ipari bányászatot és az erdőirtást is – akkor is minimum 20, de inkább 30 évnek kellene eltelnie, hogy a Föld egyáltalán érzékelje a változást. Persze esélyünk sincs ilyen mértékben „lazítani”, mert a második világháború utáni gazdasági „helyrerázódás” végül nem csupán a reális fogyasztói igények fedezéséig srófolta „munkakedvünket”, hanem a mértéktelen fogyasztásig. Saját magunk kisgömböceiként pedig ma már nehéz „fogyókúrára” fognunk a gazdaságot, pedig alighanem muszáj lesz.
 
Presztízs MagazinAkikért a csörgőóra szól
 
A szabadidő luxusa elsősorban az arisztokrácia kiváltsága – ez a 19. századi nézet alapozta meg a kapitalista gazdasági berendezkedés egyik alapját, a 70 órás munkarendet, amit elsőként 1855-ben Ausztráliában kifogásoltak a munkások. Bár az idő felszabadításáért vívott harc alulról indul, a mai 40 órás munkahetet mégis éppen egy iparmágnásnak, Henry Fordnak köszönhetjük, aki 1926-ban vezette be, felismerve, hogy a kipihent munkás hatékonyabban dolgozik.1938-ban aztán az Egyesült Államok törvénybe is foglalta. A második világháború után egészen az 1980-as évekig a munka mellett felszabaduló idő mennyisége keveset ugyan, de növekedett – ez általánosságban elmondható. A 80-as évek viszont újabb fordulatot hoztak – ezt nevezik a gazdaságtörténészek neoliberalizmusnak –, amely egyrészt a fogyasztási igények, másrészt ezzel párhuzamosan a munkaidő növekedéséhez vezetett. Rutger Bregman holland történész Utópia realistáknak (eredeti megjelenés: 2017) című könyvében a holland adatokat hozza fel példának: míg 1985-ben egy átlagos holland 43,6 órás munkahét alatt kereste meg a kenyerét, addig 2005-ben már 48,6 órát kellett dolgoznia ugyanazért az életszínvonalért.
 
Presztízs MagazinAz örökmozgás illúziója
 
A magunk példáját természetesen kívülről tudjuk: posztkommunista államként nálunk a 80-as évek a GMK (1982. január 1-jétől lehetett gazdasági munkaközösséget létesíteni Magyarországon) és a „fusizás” korszaka, vagyis mi magunk vezettük be a „második műszakot”. Ennek egy következő lépcsője a kényszervállalkozás lett, amikor végképp feladtuk a szabadidővel kapcsolatos reményeinket. A multik betelepülése később, az 2000-es évek elején kicsit árnyalja a képet: megismerkedünk a valóban „kapitalista” munkakultúrával – jelentős fáziskéséssel, hiszen a valódi kapitalizmus ekkor már gőzerővel azon dolgozik, hogyan szabaduljon ki az idő fogságából –, vagyis a 9-től délután 5-ig, majd 6-ig, végül a hétvégén is bejárós, munkát is hazavivős életformával. Az elején büszkék vagyunk rá, hogy az amerikai filmekből látott „always busy” mintát tökéletesen tudjuk másolni, de hamar kiderül, hová vezet ez az út: a kiégéshez és az önfeladáshoz. Tehát egyik oldalon vannak a folyamatosan dolgozó kis- és középvállalkozók, a másikon az ugyancsak robotoló munkavállalók, és szinte nincs is „középosztály” a munkaerőpiacon. Így érkezünk a jelenbe, amikor mindezt émelyítő szósszal önti nyakon a pandémia.
 
Presztízs MagazinA jólét plafonja a jóllét padlója
 
Bár Keynes eredeti elgondolása ma már inkább tűnik utópiának, mint realista számításnak, annyit mindenképpen be kell látnunk, hogy a jólét dinamikájára alapozott gondolatmenet csak azon a ponton hibás, ahogy aztán a jólétet a gyakorlatban értelmeztük. 1930-ban még senki sem gondolta volna, hogy a fogkefe is csak akkor lesz hatékony, ha elektromos, a bőrápolók közül csakis a szemránckrém lesz képes némileg enyhíteni az idő múlása okozta frusztrációinkat, és hogy egy átlagos család működéséhez majd két autó, egy lakás és egy nyaraló elengedhetetlen lesz, különben… Különben nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Vagyis a jólétet nem a felszabadítható időtől reméltük, hanem a javak birtoklásától, egyre több kihasználatlan holmit halmozva fel. Mentségünkre legyen mondva, a többségünk minden centért tisztességesen megdolgozott, kisebbségben vannak a lottóötösből „megszaladt” újgazdagok. Csakhogy a többségünk ma már nem jólétnek tekinti a megteremtett körülményeket, hanem alapnak, így nemhogy elégedettséggel, de fokozódó hiányérzettel szemléli a saját helyzetét. Hogyan fogunk ezen változtatni?
 
A szabadidő a legerősebb érzelmi tőkénk
 
Bregman 15 órás munkahetet és garantált bérjövedelmet javasol. A szkeptikusok azt mondják, a több szabadidő lustává teszi az embereket – visszatér a 19. századi nézet. Annyi biztos, hogy több kutatás is bebizonyította már, hogy a több szabadidő megnöveli az önkéntes munkával töltött idő mennyiségét, növeli a kreatív hobbitevékenységgel töltött időt, valamint – és ez talán a legfontosabb hozadéka – erősíti a társadalmi, szociális kapcsolatokat. Engedjük itt el az összeesküvés-elméleteket, melyek szerint az emberiség elbutítása a cél, ezért kell folyamatosan lefoglalni mindenkit! Nézzük pusztán a gazdasági oldalt. A rövidebb munkaidő koncentráltabb munkavégzést kíván, és ez munkamorál tekintetében sem mellékes. Aki viszont elégedett a saját elvégzett munkájával, vagyis hasznosnak érzi magát, kevésbé fárad el, ráadásul, ha a magánéletben is képes kiteljesedni, és nem kell bűntudattal küzdenie amiatt, hogy a családja helyett munkával tölti a hétvégéket is, elégedett és lojális dolgozó lesz. Érzelmi tőke tehát a szabadidő, méghozzá talán a legerősebb.
 
Egy fecske nem csinál tavaszt?
 
Dehogynem. Minden az egyénnel kezdődik. Bármennyire riogattak is a 2000-es évek derekán, egyhamar nem fognak felváltani bennünket a robotok, legalábbis nem olyan mértékben, hogy mi ezt megsínylenénk. Minden az egyéni felelősségen múlik: azok a családok lesznek képesek lazítani az egzisztenciális szorongáson ebben a lehetetlen helyzetben, ahol a felnőttek hajlandók lesznek jobban bízni a saját idejük feletti saját kontrolljukban. „A kevesebb több” elve talán utópisztikusan hangzik, de egy gyors fejszámolással is kideríthető, hogy semmit nem veszítünk a kevesebb munkával. Legfeljebb fáradságot, stresszt, idegeskedést, frusztrációt és némi pénzt. Ez utóbbit szinte mindenki tudja nélkülözni, aki nem a létminimumon tengeti életét. Akik ezeket a sorokat olvassák, valószínűleg mindannyian képesek volnának elviselni némi jövedelemcsökkenést, ha ennek ellenértéke a megnövekedett szabadidő, pihenőidő és a csökkenő stressz volnának. Vagyis a valódi jólét. Ezt neveznénk utópiának? Reméljük, ez az igazi realizmus. Végül is minden fecskének magának kell megtennie a visszafelé utat is ahhoz, hogy tavasz legyen, nem igaz?
Még nincs értékelve