A 60 éves Madonna új albuma tucatnyi műfajba belekap, rendkívül eklektikus, és néhány pillanatot leszámítva közel hallgathatatlan. A recept változatlan: az énekesnő trendi közreműködőkkel trendi irányzatokat lovagol meg. A lemez ritkán erős, és akkor sem miatta, de még így is dicséretet érdemel azért a néhány alkalomért, amikor megpróbál egyedi lenni.
Ilyen például az experimentális popszámként aposztrofált Dark Ballet, ami kifejezetten hagyományosan indul: a széjjeleffektelt hangú Madonnát zongora, hegedű, és dob kíséri. Aztán úgy másfél percnél, rövid átvezetést követően váratlanul felcsendül Csajkovszkij Diótörőjének egy részlete, szintetizátoros feldolgozásban, roboténekkel megspékelve, amit bevallottan a hasonló zenei megoldásokat alkalmazó Mechanikus Narancs ihletett. A számhoz egy, a zene hangulatát és szövegét remekül lekövető, Jeanne d’Arc történetét megidéző videoklip is készült, amiben a főszerepet Mykki Blanco kapta. Az album legjobb száma, a God Control remekül ötvözi a hegedűfutamokat, a kóruszenét, a funkyt, és kicsit a vocoder-t is előveszi. Az, hogy ezek az elemek szerephez juthattak, valószínűleg a francia Mirwais jelenlétének köszönhető, aki produceri szerepkörben 6 számon is tevékenykedett. Kár hogy a legtöbb dal így is középszerű, műanyaghatást kelt.
5/10
Csúcspont: God Control, I don’t search I find
Tetszeni fog, ha tetszett ez: Rihanna – Anti
