Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Határvadász Madár

Világbajnoki övek után az általános elismertségért küzd az USA-ban Erdei Zsolt

Keresztes Gábor | archív | 2011.01.22. |
Határvadász Madár
Erdei Zsolt hatéves világbajnoki regnálás után új kihívást keresett magának, így novemberben belevágott az amerikai piac meghódításába. Nem a milliók, vagy a világbajnoki övek megszerzése a fő célja, hanem az, hogy megmutassa, ő a világ legjobb félnehézsúlyú bokszolója. Samson Onyango novemberi legyőzésével túljutott a bemelegítésen, 2011-ben pedig már a legnagyobbakkal szeretné összemérni erejét. Azért küzd, hogy megtalálja a határait, és meghálálja az itthon, valamint külföldön kapott mérhetetlen szeretetet.
Mi vette rá arra, hogy kipróbálja magát Amerikában?
– Az ember általában keresi a saját határait, az én célom is az, hogy eljussak odáig. Nem tudom, hol van, nem tudom, mikor mondja azt a genetika, hogy kész, ennyi volt bennem. Szeretném megtudni, mit és mennyit bírok. Meg akarok mérkőzni a legjobbakkal, és a legtöbbet akarom kihozni magamból. Félreértés ne essék, lehet, hogy hiába nyújtom a legjobbamat, mégis kikapok, de azt gondolom, úgy már lehet veszíteni, az már nem szégyen.
 
– Nem fél a vereségtől?
– A bunyó társasjáték. Adok és kapok is pofonokat, aki fél a vereségtől, tévúton jár, ha az ökölvívásban próbálkozik. Nem jó kikapni, de ebben a sportban benne van, miként az is, hogy adott esetben a győzelem is tud úgy fájni, mint egy vereség. Igaz nem lelkileg, hanem fizikailag. A bokszolónak az adottságaival, a vele született lehetőségeivel kell élnie. Ismerek egy-két olyan bunyóst, aki sohasem erősített, de akkorát üt, mint a lórúgás, mert ezt örökölte. Nekem meg az az adottságom, hogy látni akarom, mennyit is érek pontosan. Ehhez kell Amerika, az ottani mérkőzések. Az Universumnál nem volt értelme folytatni a karrieremet, lejárt a szerződésem, nem jött ki belőlem minden, és messze nem kaptam meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel most kecsegtetnek. Most újra megvan bennem a kellő motiváció, feszegethetem a saját határaimat, erre pedig az amerikai piac a legalkalmasabb.

 

Kutatja a rejtett tartalékokat

 
Presztízs Magazin
– Például mire?
– Hogy megmérkőzzem a legnagyobbakkal. Hopkinsszal, Dawsonnal és a többiekkel. Azokkal akarok bokszolni, akik amerikai szinten is elismertek, mert ez jelenti a világszintet. Nézze meg, kiket jegyeznek a legmagasabban? Nem az olyan világbajnokokat, mint Sumenov vagy Brähmer, hanem Hopkinst és Pascalt. Ők pedig csak amerikai promoterrel érhetők el, a korábbi német cégem képtelen volt becserkészni őket.
 
– Reális az esély, hogy őket elérje?
– Hát persze! Ha nem bíznék benne, nem is vágtam volna bele ebbe a kalandba. Ez izgatja a fantáziámat. Tudom, hogy még nem hoztam ki magamból mindent, hogy még van bennem tartalék, csak azt nem tudom, hol és mikor jön ki belőlem. Megpróbálok mindennek utánanézni, hogy a fizikai, genetikai és még ki tudja, milyen tartalékok miként mozgósíthatók. Megtalálom őket, ez biztos, és ha Pascal vagy Hopkins ellen ki tudom hozni magamból, de nem elég, akkor emelt fővel hagyom el a ringet.
 
– Örökre?
– Nem tudom… Nehéz megmondani. Nyilván nem, de minden úgyis az adott pillanattól függ majd. Bár azt gondolom, ha most örökre lelépnék, akkor sem szólhatna senki egy szót sem. Néha nagyon keserves dolog már egy-egy felkészülést végigcsinálni, annyira fájnak a tagjaim. Van olyan, ami fél-egy év alatt sem akar elmúlni. A legutóbbi meccsemen elütöttem a kézfejem, elmentem vele orvoshoz, kaptam egy kenőcsöt, kenegetem vele, mégis fáj. Ezek megmagyarázhatatlan dolgok. Huszonegy-huszonkét évesen nem voltak ilyen gondjaim, most meg, ha elesek és megütöm magam, évekig viselem a nyomait. Őrület…

 

Már most jár neki a kalapemelés

 
– Végül is, az idén már harminchét éves lesz. Idegesíti az öregség?
– Miért lennék öreg?! Ha meg valaki azt mondja rám, hogy öreg vagyok, emeljen legalább kalapot előttem, mert aki ilyen öregen nekivág, és megméreti magát Amerikában, annak minimum ez jár. Egyébként, ha én öreg vagyok, Hopkins legalább nagyapó,- vagy fél lábbal a sírban van -, elvégre negyvenhét éves, aztán mégis megveri a fél világot.
 
– A család mit szól, hogy még mindig bokszol?
– Elfogadja.
 
– Nehezen?
– Nem. A szeretteim rám bízták a döntést, és ott segítenek, ahol tudnak. Azt, hogy örülnek vagy sem, ők tudják, tőlük kellene megkérdezni. Fogalmam sincs, feldobódtak-e, amikor eldöntöttem, hogy bizonyítani szeretnék az „ új világban”, de hogy mindenben támogatnak, az biztos.
 
– Viktor fia nézi már a mérkőzéseit?
Presztízs Magazin
– Még nem látott élesben. Egyszer-egyszer előfordult, hogy amikor visszanézem a meccseimet, ő is bele-belenézett, de nem kötötte le annyira.
 
– Majd ha apuka folyamatosan szerepel a kinti tévében! Tényleg, mi motiválja még? A pénz, a világbajnoki öv lehetősége vagy az, hogy megmutassa, ön a legjobb félnehézsúlyú bokszoló?
 
– A harmadik. Úgy érzem, az amerikai bokszot kicsit túllihegik. Ott is két keze, és két lába van mindenkinek. Megy a nagy duma, nagy a felhajtás. A legjobbak tényleg nagyon jók, tudnak bokszolni, de még nem látták az én tárházamat. Nekik is, a kinti közvéleménynek is meg akarom mutatni, hogy az európai boksz is van olyan jó, mint az amerikai, és aki kicsit is alkalmazkodik a kinti körülményekhez, ott is sokra viheti.

 

Új erőt adott neki a szeretethullám

 
– Eddig megérte az amerikai kaland?
– Ha az anyagiakból indulok ki, akkor még nem. Én azonban a jövőbeli lehetőségekre figyelek, és ezt a meccset befektetésnek tekintem, amely egyszer majd gyümölcsözik. Nem volt óriási hálapénz, de nem is lehetett, mert szinte mindent az elejéről kellett kezdenem. Egy év kimaradt, és elég gyakran megfordult a fejemben a visszavonulás gondolata.
 
– Mégis maradt.
– Igen, mert kaptam egy óriási lehetőséget. Tesztelhettem a formámat, a motivációmat, mindent. Nem vagyok nyeretlen kétéves, de Amerikában tiszta lappal indultam. Most meg már húzom a falakat, és látom az ablakokat, a tetőt, a házat. Ez erőt ad.
 
– És, gondolom, az is, hogy kint is érezte, mennyire szeretik.
– Óriási erőt adott. Még amikor itthon voltam, megkaptam az első telefonokat és SMS-eket. Nagyon megindult a kinti magyar közösség, és ez csak fokozódott, amikor megérkeztem New Yorkba, majd Atlantic Citybe. Nehéz volt ezt nekem átélni. Bevallom, nem tartok abban a stádiumban, hogy igazán felfogjam, mekkora szeretet vett és vesz körül. Szeretném, de képtelen vagyok rá. Férfi vagyok, de megkönnyeztem, amikor odajöttek hozzám, és az egyetlen vágyuk az volt, hogy megérintsenek. Nem tudom, minek tekintenek az emberek. Engem, Erdei Zsoltot, az egyszerű magyar gyereket. Fogalmam sincs, mi vezetett el idáig, de nagyon örülök, hogy eljutottam eddig a pontig. Nem akarok itt megállni, nekik sem akarok csalódást okozni, és magamnak sem. Minden határt el akarok érni és le szeretnék dönteni!
 
A teljes cikket a Pannon Presztízs Magazin januári számában olvashatja. Keresse az újságosoknál, és az ismert helyeken! 

 

Átlag: 5