Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Hajónapló az Adriáról

Vitorlázónak állt a Presztízs lapcsoport újságírója

Oláh Róbert | Szadai Roland | 2013.10.21. |
Hajónapló az Adriáról
Az Adrián került megrendezésre a IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság, a versenyen az LP Média hajóján a Presztízs lapcsoport újságírója is helyet kapott. Oláh Róbert élménybeszámolóját Szadai Roland kitűnő fotóival ajánljuk olvasóink figyelmébe.

I. rész

Épp egy hajókabinban ülök az Adrián, este tíz óra van. Pontosan egy nappal tudok többet a vitorlázásról, mint tegnap tudtam. Tegnap még nem tudtam semmit. Ha most megkérdezed, hogy mi az a Spinnaker, meg fogom mutatni!

Ja, igen, mit keresek itt? Lehetőséget kaptam arra, hogy a Presztízs lapcsoportot képviselve bemutassam ezt a világot. Mint sportot, mint hobbit, mint életérzést. Fílinget, szépen magyarul mondva. Persze kívülállóként, két okból: az egyik, hogy másként nem is tudnám, a másik, hogy szélesebb körbe tudjam közvetíteni ezt a hetet.

Presztízs Magazin

Nem akármilyen hét lesz ez! A IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokságon veszek részt, ráadásul egy hajó legénységének tagjaként. Mélyvíz. Semmi gond, csak az úszás menjen. A mezőnyben olimpikonok, magyar bajnokok, sokszoros győztesek hajóznak, azonos Bavaria 42 Match típusú hajókon. Ez annyit jelent, hogy mindenkinek a legjobb tudása szerint kell a fedélzeten működnie, hiszen a technika között minimális különbségek fordulhatnak csak elő. Itt az újságíró is dolgozni fog, de nem csak a klaviatúrán. Annál jobb, így tényleg megismerem a vitorlázást.

Ma volt a gyakorlónap, hogy a csapatoknak legyen esélyük összeszokni. A szakkifejezésekkel barátkozni kell, minden vitorlának, kötélnek, alkatrésznek más az elnevezése, minden manővert meg kell tanulni, mert éles helyzetben másodperceken múlik a siker. Nem is beszélve arról, hogy a kontár legénység bajt is okozhat. A csapatunk tapasztalt része (ez a hatfős brigád fele) nagyon sokat segít az újoncoknak, türelemmel, de kellő szigorral. Viszonylagos szélcsendben tehettük meg az első lépéseket (húzhattuk fel először a fővitorlát), ám délutánra már hét csomóval közlekedtünk egy jótékony misztrálnak (az Adrián délutánonként fújó északkeleti szélnek) köszönhetően. Hétfő délelőtt már az első versenyét futja a mezőny, én épp egy hajókabinban ülök az Adrián, este tizenegy óra van, és nagyon várom már azt a bizonyos rajtot.

 II. rész

Presztízs Magazin

Az, hogy a reggeli ébredés után felbotorkálok néhány lépcsőfokot a kajütben, álmos szemmel belebámulok a napfelkeltébe, megérzem a tenger sós illatát, majd felfogom, hogy hol vagyok és mit csinálok, automatikusan mosolyra húzza a számat.

A napok tervezetten indulnak a IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság alatt. A kapitány (szakszóval skipper) közli a betartandó menetrendet. Ébredés hétkor. Zuhany, fogmosás, bevásárlás, egyéb teendők. A nyolcórai kormányosértekezletre a versenyben részt vevő hajók skipperei és egyfős kíséretük hivatalosak. Itt tudják meg a soron következő futam útvonalát, amit a hajójukra visszatérve már közölhetnek is a csapat többi tagjával. Mi reggelizünk egyet, majd elindulunk a tízkor kezdődő szakasz rajtjára.

Az első versenyélményem? Elmesélem. Tíz hófehér Bavaria kering össze-vissza a vízen. Az egyik keresztbe jön, a másik szembe, a harmadik a távolban forgolódik. A zsűrihajó és a piros bója közötti rajtvonal látszólag senkit sem érdekel. Aztán ahogy közeledik a start pillanata, egyre közelebb kerül mindenki mindenkihez, amikor pedig a dudaszó elengedi a mezőnyt, valamiért mindenki jó irányban áll és hihetetlen izgalommal telik meg a levegő. Egymásnak feszül ember, gép és természet. Hol a durvább, hol a legfinomabb mozdulatok hoznak pár métert egy-egy csapatnak. Elsőre igen nehezen átlátható az egész. Kétszer megáll a szívem az egymást keresztező hajók miatt. Olyan közel mennek a másikhoz, akkora sebességgel, hogy lelki szemeim előtt már robbanás, törmelék, lángok csapnak fel. Aztán, huss, centikre elférnek és viszik tovább a manővert. Félelmetes.

Presztízs Magazin

Jön a forduló, hátszélbe érünk, és a 125 négyzetméteres hátszélvitorla (más néven spinakker, ha már tegnap erre a szóra vertem a mellem) pillanatok alatt felkerül. A mezőny élén szó szerint másodpercek alatt. Színes pöttyök fröccsennek a Kornáti szigetvilág októberben is zöld és kék vásznára. A hátszél jótékony hatása, hogy sokkal melegebb lesz a fedélzeten, hiszen mi is, meg a szél is azonos irányba haladunk. Le lehet venni a pulóvert, meg lehet egy kicsit nyugodni. Kiülök a hajó oldalába, napszemüvegen át kémlelem a víztükörről visszaverődő hullámok között a többieket, végigpásztázom a szigetek part menti házait, kőkerítéseit, és egyáltalán nem zavar, hogy kilencedik helyen futunk be. (Kétszer, a fene vinné el.)

III. rész

A IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság fő része a versenyzés. Tegnap néztük is, hátulról, hogy milyen jókat vívnak az elől haladók. Profi csapatok profin összeszokott brigádjai, taktikázás, mérlegelés, számolgatás. Odapiszkálni a másiknak, eltakarni egymás elől a szelet. Ez a legkifinomultabb műveleteket követeli meg, a több évtizedes rutinnal rendelkező kezek tudják, hogy mikor-hová kell nyúlni. Ma ilyen csapatokkal csatáztunk. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tudnám a leginkább jellemezni, hogy mennyire élveztem.

Maradjunk annál, hogy nagyon. Tényleg a mezőny közepén küzdöttünk, ráadásul kezdem felfogni, hogy mi-miért történik. Persze ez erős túlzás, de amikor meghallom a parancsot, hogy FORDULUNK!, akkor tudom, hol a helyem és azt is, hogy miért fogunk fordulni. Ha pedig egy keresztező hajó mögöttünk halad el, már örülök: ő bizony a versenyben is mögöttünk van.

Presztízs Magazin

Tényleg jól ment kedden. Azt már megfigyeltem, hogy nagy adag szerencse is kell a szelekkel egy-egy futamban és ma ebből a szerencséből nekünk is jutott valamicske. A csapatunk egyre inkább összeszokik, a tény pedig, hogy profik ismerik el a teljesítményünket, nagyon jólesik. Kialakult a fedélzeten a „ki-csinál-mit” sorrendje, ha szél felé megyünk, már automatikusan kiüljük a hajót (amennyiben a szél szükségessé teszi). A vitorlák felhúzásának ideje is szépen redukálódott. Összességében: jobb a teljesítmény, így jobb a hangulat.

Az Adria kényeztetett a második versenynapon bennünket. Jóval a hajónk előtt sirályokra lettünk figyelmesek, amint a víz közvetlen közelében repkednek. Másodpercek múlva egy kövér tonhal bukkant fel, majd tűnt el. Pont az irányába haladtunk, így rövidesen az egész természeti csatározást végignézhettük. Egy szardíniaraj menekült a majd százkilós (hajón lévő szakértőink lézerszemmértéke saccolta ekkorára) tonhal elől, a sirályok pedig le-lecsaptak az apró eleségre. Percekig csodálhattuk az életben maradásért vívott ősi harcot, csupán méterekről!

Nem is beszélve arról, hogy mi mekkorát harcoltunk egy másik hajóval! Ellenfelünktől alig lemaradva vitorláztunk, ment a taktikázás szépen, méterek tűntek el és kerültek elő. Végül meglógtak ugyan, de igazán élvezetes szakasza volt a versenynek. Egészen addig a pillanatig, amíg ki nem derült, hogy a nagy akciózás közepette balról vettünk egy világítótornyot, amit jobbról kellett volna. Mind a két csapatot kizárták a futamból. Hogy elszomorított-e a bebukott hatodik hely? A kapitányunkat igen, engem nem. Ugyanis ettől függetlenül végre tényleg a mezőnyben küzdöttünk, és a mezőnyben küzdeni piszkosul jó dolog.

IV. rész

Presztízs Magazin

Szerda este baráti vacsorát ült a IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság összes résztvevője. Jólesik a végigcsatázott nap után megbeszélni a történéseket. Talán nem is gondolnátok, de a csörgő-csilingelő evőeszközök kavalkádjában fel-felhangzott az alábbi kifejezések valamelyike: spinnaker, élesedés, raum, halzolás, kreuzolás. Két tonhalsaláta között is nehéz elszakadni a vitorlázástól.

A vacsora végeztével egy huncut kis zápor kísért minket vissza a kikötőben álló hajónkhoz. Széllel érkezett, villámokkal, dörgéssel. Lefeküdtem aludni, és ijedt-boldogan vettem észre, hogy ittas vagyok, anélkül, hogy sokat ittam volna. Persze csak a hullámzó víz játszott velem, de a kimerítő nap nem sokáig hagyott hánykolódni. (Ha azt vesszük, reggelig hánykolódtam, de álmomban ebből nem sok tűnt fel.)

Ránk virradt az új nap, kitartóan doboló esővel. Szürke fellegek mindenfelé, néha olyan heves zivatarokkal, hogy a hajónk összes ablakát be kellett zárni, az összes rését betömni, majd a befolyt vizet feltörölgetni. Esett, na. Elhalasztották a versenyt. Délig. Délután kettőig. Aztán véglegesen. Legalábbis, ami a napi futamot illeti. Megérkezett ugyanis északkeletről a bóra, és már a kikötőben is húsz csomó körüli szél fújt. Olyan ítéletidő támadt, hogy túl veszélyes lett volna elindítani a vitorlázókat.

Presztízs Magazin

Hogy néz ki ilyenkor egy vitorláscsapat napja? Hát, kitalálnak valami programot. Ez a program lehet italozás, étkezés, városnézés, vagy akármi. A csapatunk az akármi kivételével a másik hármat együtt teljesítette: kiadós sétára indultunk Vodice gyönyörű városkájában, végigmentünk a parton, nézegettük a sirályokat a naplementében. Egészen más hangulata van október közepén a tengerparti településeknek, mint szezonban. Kissé elhagyatott, kissé magányos, de végtelenül szerethető, és nem kevésbé gyönyörű. Ezután betértünk a méltán híres „kakasos” étterembe, ahol lakmároztunk egy jóízűt, stílusosan rummal kísérve. Izgága, eklektikus környezet, de roppant sok munka belefektetésével és számtalan apró, megmosolyogtató trükkel (az emeleti, több évtizedes telefon például működőképes és le lehet szólni a pincérért). Ha erre járunk, érdemes betérni, szétnézni.

Csütörtökre lényegesen szebb időt ígér az előrejelzés, reméljük, ismét kihajózhatunk, hogy helytállhassunk az élő legendákkal szemben. Mert ma már hiányzott a vitorlázás.

V. rész

Nekem a tapasztaltabb csapattársaim azt mondták: egy komolyabb versenynap után hullafáradtan dőlsz az ágyba. A viharos időnek vége, csütörtökön két futam megrendezése mellett döntöttek a szervezők, hogy a mezőny behozza a kiesést. Nyolc és fél órát voltunk vízen, reggeltől estig küzdöttünk úgy, hogy minden másodperc számított, és be kell vallanom: kivagyok.

Presztízs Magazin

Csütörtök tíz órára ki kellett hajóznunk, rajtolt a IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság mezőnye. Nagy volt a szél, húsz csomó körül mértük, mentőmellény kötelező. Ez merőben más élménynek ígérkezett, mint az eddigiek: az időjárás fokozatosan szoktak rá minket, kezdőket, a vitorlázásra. Először az altatás: persze, bírod húzni azt a kötelet, tudod tekerni azt a csörlőt. Csak ezek után akarja megmutatni, hogy hol kezdődik az igazi élmény.

Hamar kiderült, hogy amikor menni kell, akkor menni kell. Minél erősebb a szél, annál komolyabb a legénység dolga. A vitorlákat nehezebb csörlőzni, a hajó mindinkább megdől, néha azt hiszed, hogy ha a fedélzet víz felőli részét mossák a hullámok, az már gondot jelent. Persze nem jelent gondot. Ki kell ülni a másik szélére. Folyamatos adrenalin-löket, kilométereken (tengeri mérföldeken) át.

Az első futamban óriási csatát vívtunk a hatodik helyért. Valódi csata volt ez, jelentős izommegmozgatással, taktikázással, számolással és sportértékkel. A célvonalon áthaladva úgy ordított a legénység, mintha egy világbajnoki futamgyőzelmet szereztünk volna. Számunkra az. Küzdöttünk, ahogy erőnkből telt, megtettünk minden tőlünk telhetőt.

Presztízs Magazin

A második futam? Az mindent vitt. A hét eddigi legnagyobb élménye volt. Tanítanivaló rajtot vettünk, az első fordulónál a legelején fordultunk és tartottuk a lépést az élbollyal. Három lehetőség közül választhattak a csapatok: egy szigetcsoportot vehettek balról, jobbról, de közé is mehettek, hogy ott okoskodják ki a megfelelő útvonalat. Egyedül a legutolsó kis kiszögellést kellett adott irányból kerülni. Lassan már meg merem tippelni, hogy ha egy hajó felettünk, vagy alattunk van, vajon jobban áll-e, mint mi. És igen, az ötödik nap után már legalább hetven százalékban jól tippeltem. Mi ez, ha nem fejlődés?

Bizonyos pillanatokban borzasztóan hosszúnak tűnt a csütörtöki második futam. Mondjuk akkor, amikor tíz percen belül hatodjára fordultunk, és a csörlőző kezem úgy kivolt, hogy néha ordítottam volna. Persze nem tettem, mert borzasztóan élveztem az elemekkel és az ellenfelekkel vívott csatát. És megéri vívnunk. A végére sikerül megint hatodikként befutni, órákon át tartó kiélezett küzdelmek után. Az ember ilyenkor feltöltődik energiával, be sem akar jönni a tengerről, menne még, menne még, menne még…

VI. rész

Ennyi volt hát. Egy hét, tele új élménnyel, kihívással, tanulással. A vitorlázás világa már nem idegen számomra, és be kell valljam, megszerettem. Egy szélcsendes levezető nappal záródott a IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság, de a szélcsend nem egyenlő az eseménytelenséggel. Ha számunkra nem is ismétlődtek meg a csütörtöki izgalmak, az élmezőny pénteken döntötte el, ki viszi haza a legnagyobb kupát.

Presztízs Magazin

Sajnos gyengébb rajtot vettünk, így a lerövidített pályán eleve súlyos hátrányba került a hajónk. A szél olyan gyatrán fújdogált, hogy a szervezők kétórás beérkezési határt szabtak: ha az első hajó nem lépné át a célvonalat az adott időn belül, akkor érvénytelen a futam. Átlépte. Mi ezt csak nagyon messziről figyeltük: nem sok közünk volt az elejéhez. Ettől függetlenül már rutinosabban ugrottunk feladataink elvégzésére, egy-egy adott kötélre elég volt egyszer rámutatni, hogy tudjuk, miről van szó.

Amikor áthajóztunk a célon, a fedélzetre került egy üveg bor, és boldogan koccintgatva engedtük el a hetet. Balra a lenyugvó nap, jobbra a kikötő felé csordogáló regatta. A horizonton őszi napban fürdő hegyek láncolata. A sötétkék-fekete víz olajszerűen terült szét mindenfelé, mi pedig nevettünk, beszélgettünk, emlékeztünk. Összeszokott a csapat. Ha valakivel együtt dolgozol (és a vitorlázás igencsak összehangolt munkát igényel), akkor hamar azonos hullámhosszra kerültök. Kialakul a csapatszellem, az a dolog, amiben a magyarok nagyon-nagyon jók. Ringatózol a tengeren, sorra veszed a hét emlékeit és örülsz, hogy azokkal az emberekkel voltál együtt, akikkel. A közös emléknél jobb dolog kevés akad.

Kiváló hangulatban telt a versenyt záró vacsora is. Az eredményhirdetés után közösen elénekeltük a Himnuszt, majd megtámadtuk a svédasztalokat. A kapitányok és a legénységek tagjai jártak asztalról-asztalra, volt, aki fehér bort cserélt vörösre, volt, aki a versenyt akarta még tovább elemezni. Megszállottak, ez biztos, de ha egy adott társaság tagjainak közös a szenvedélye, akkor unatkozni nem fognak. A parton is vitorláznak tovább, egészen a következő alkalomig, amikor ismét élőben kergethetik a szelet.

Presztízs Magazin

Nagyszerű hetet töltöttem az Adrián, nagyszerű emberek között, egy nagyszerű sporttal ismerkedve. Életre szóló élmény, amikor a kajütben „tisztázod” a spinnakert, hogy a következő felhúzásnál ne gabalyodjon össze, közben meg a tetőablakon át látod a hullámokat, annyira bedőlt a hajó. Sokat segített a péntek-szombat esték tapasztalata: nem lettem rosszul az imbolygástól. Vagy amikor a csörlőt úgy tekered, hogy majd kiszakad a kezed, de annyira utálnád, ha akár csak egy másodpercet is veszítene miattad a csapat, hogy inkább kiszakítod azt a kezet, hátha nő helyette másik. El tud ragadni a hév, és a sportnak az adrenalin a legjobb része. A vitorlázásban bőven kapsz belőle. És ha mindezek mellé a Kornáti szigetvilág adja a hátteret, garantáltan emlékezetes marad minden pillanat. Nekem az maradt.

Képgaléria

Még nincs értékelve