Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

A titkok és talányok földjéről jött

Egy operatőr időutazása Észak-Koreában

Balázs Árpád | Lukács Csaba | 2013.07.11. |
Észak-Korea
A titkok és talányok földjéről jött
Bejárta a világot, szereti a kihívásokat, legutóbb a kubai hétköznapokról forgatott filmjével hívta fel a figyelmet magára Marossy Géza, a Duna Televízió operatőre. Az elmúlt hetekben, a magyar Baptista Szeretetszolgálat önkénteseként, Észak-Koreában járt a székelyudvarhelyi származású rendező-operatőr. A látogatásról film készült, így nemsokára mi is betekinthetünk egy zárt társadalomba, amely az európai ember számára különösen izgalmas.

Sokfelé jártál, sok mindent láttál, de a mostani észak-koreai utazásod talán mégis izgalmasabb volt a többinél, hiszen egy olyan országba mentél, amelybe egy európai újságírónak gyakorlatilag lehetetlen bejutni. Milyen volt a fogadtatás?
– Repülővel érkeztünk, fel voltam készülve az időutazásra. Olyan volt, mintha a gyermekkorom szocializmusába mentem volna vissza, talán még egy kicsit rosszabb. Lukács Csaba újságíró kollegámtól, aki nem először járt Észak-Koreában, kaptam egy kis baráti felkészítőt, de mihelyt a gépünk megérkezett a repülőtérre, mindjárt átvettek a hatóság emberei. Az idegenvezető szerepét játszották, mindvégig velünk voltak, és valójában minden mozgásunkat ők irányították. Bár kisé fáradtak voltunk, a reptérről az első utunk a Nagy Vezér és a Kedves Vezető szobrához vezetett, ahol elhelyeztük az előre megrendelt koszorúkat. Ezt nem lehetett elhárítani, mert gondot okoztunk volna kísérőinknek.

A képeslap sosem érkezett meg

Presztízs Magazin

Hárman vigyáztak ránk, az egyik beszélte a magyar nyelvet, a másik az angolt, akiről később kiderült, hogy románból is készült. Ezek szerint tudták, hogy Csabával ketten román-magyar kettős állampolgárok vagyunk.
Kaptál a kísérőidtől eligazítást, hogy mit szabad és mit nem filmezni?
– Kísérőink mindig velünk voltak, ugyanott laktak, mint mi, Phenjan egyik legelőkelőbb szállodájában. Előre nem volt felkészítés, hanem mindig a kellő időben szóltak, hogy mit nem szabad filmezzek. Például egyenruhás embert – ez nagyon nehéz volt, mert minden harmadik ember katonaruhában közlekedik. Ami furcsa volt, hogy szabadidőnkben a városban nem lehetett sétálni, vagy a helyiekkel beszélgetni. Ez alól kivételek voltak az előre megtervezett találkozók. Esténként szívesen mentünk volna sörözni, beszélgetni, de ez szóba sem jöhetett, így az ablakból nézegettünk a messzi sötétbe, mert legtöbb esetben villany nélkül volt a város, ami alól megint kivétel volt a szállodánk. Az internetkapcsolattal sem bíbelődtünk, mert nem volt, a mobiltelefonok sem működtek. Bár a helyiek mobiltelefonoznak, de úgy van a hálózat kiépítve, hogy csak határon belül tudnak beszélgetni. Külföldről ezek a számok nem hívhatók. Két vagy három tévécsatorna közül lehetett választani, már akit érdekeltek a forradalmi dalok, a lelkesítő szövegek.

Presztízs Magazin

Ezek szerint a forgatókönyvet megírták…
– Nekik minden így természetes, ám egy odalátogató magamfajta európainak elég szokatlan. Például képeslapot akartunk küldeni haza a szüleinknek, barátainknak. Napokig halogatták, majd egyszer szóltak, hogy mehetünk, de meglepetésünkre a belvárosi nagy postán csak egy angolul beszélő hölgy fogadott. Még ilyen élményben soha nem volt részem: hogy a kedvünkért szünnapon is működjön a posta! Írás közben odalépett hozzám a kísérőm és udvariasan megjegyezte: írja meg, hogy én is üdvözlöm az édesanyját! Két hete itthon vagyok, de még nem érkezett meg a képeslap.
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként érkeztél, mit tettetek, merre jártatok?
– A Szeretetszolgálat több mint egy évtizede jár Észak-Koreába, rendszeresen látogatja a szarivoni kórházat, ahol egykor több váltásban magyar orvosok és ápolók dolgoztak, de mindig felkeresik a kórházzal szemben levő árva- és gyermekotthont. Élelmiszeradományt és ruhaneműt vittünk az árvaházi és a mozgássérült gyermekeknek.

A déliek elbújtak!

Presztízs Magazin

Eddig az volt a hivatalos álláspont, hogy náluk nincsenek mozgássérültek, mára kiderült, egy hónapja létezik egy ilyen intézmény Phenjanban húsz gyermekkel, de további százan vannak várólistán. Számuk a becslések szerint elérheti a milliót. Megrázó pillanat volt filmezni az itteni állapotokat.
Ellátogattatok Panmindzsonba is, a két Korea közötti demilitarizált övezetbe…
– Igen, furcsa egy utazás volt, mert az odavezető autópályán nem volt forgalom, mintha a Holdon utaztunk volna. Ott egy katonát kaptunk kísérőül, mivel feszült volt azokban a napokban a nemzetközi helyzet, és a katona mindjárt kifejtette, hogy azért nincsenek emberek a fegyverszüneti tárgyalások helyszínéül szolgáló barakkok déli oldalán, mert félelmükben a dél-koreaiak elbújtak. Gyorsan hozzátette, ha a déliek tovább provokálnak, akkor olyan csapást mérnek rájuk, hogy nem lesz, aki aláírja a feltétel nélküli megadásról szóló békeszerződést. Hadd mondjak egy másik történetet! Voltunk delfináriumban is, ahol az akváriumok helyén most plazmatévékben rajzanak a halak, műanyag halak fogadják a látogatót, mindez a „szeretett vezér” útmutatása alapján. Ami furcsa volt, hogy nem láttam üzleteket, fogalmam sincs, miből élnek az emberek, azt mondják, mindent a munkahelyükön biztosítanak a családok számára. Sokan kérdezték hazaérkezésem után, hogy láttam-e éhező embereket. A válaszom az volt, hogy nem – de kövér embert se láttam…
Egy hétig voltatok az északi, egy hétig a déli oldalon. Láttátok a szocialista és a kapitalista világ valóságát. Egy nemzet két országban…
– Ez lesz a készülő film címe. A déli oldalra átérve újra visszatértünk a megszokott, normális hétköznapokba, igaz, gyakori kérdés volt, hogy indít-e háborút Észak-Korea a fél világ ellen. Mindenki csodálkozott rajtunk, hogy Észak-Koreában jártunk, ez számukra hihetetlen volt.

Nem kellene háború!

Presztízs Magazin

Találkoztunk több olyan északi menekülttel, akik évtizedek óta nem tudnak semmit a családjukról. Megtudtuk, több százezren várnak arra, hogy hírt kapjanak északon élő rokonaikról. Olyan háborús veteránnal is találkoztunk, aki ötven év után kapott üzenetet. A háború befejezése óta közel huszonötezer észak-koreai menekült Dél-Koreába, a tavaly ötszázan lépték át illegálisan a határt. A déli oldalon komoly szakembercsoport foglalkozik a menekültek beilleszkedésével. Azon dolgoznak, hogy újra egyesüljön a két ország. Pillanatnyilag bár közel a két határ, a koreai nemzet nagyon távol van egymástól.
Említetted, hogy film készül az utazásotokról. Mikor láthatjuk?
– Időpontot nem tudok mondani. Úgy érzem, nagyon sok olyan felvételt sikerült készíteni, amellyel közelebb tudom hozni egy kicsit a félsziget, a két ország hétköznapi valóságát. Észak-Koreában nem volt könnyű információkat gyűjteni, az operatőr nyitott szemmel kellett, hogy járjon, még akkor is, ha az irányvonalat mások állították össze. Jó kis időutazás volt, amit minél hamarabb meg szeretnék osztani a nézőkkel. Délen már könnyebb volt, Dél-Korea a Föld leggazdagabb országainak egyike, ott pezseg az élet. Abban bízom, hogy nem lesz ebből a kakaskodásból háború, nem hiányzik senkinek, sem északon, sem délen!
A józanész kell, hogy győzedelmeskedjen.
 

Presztízs Magazin

Marossy Géza – operatőr, rendező
1973. november 24-én született Székelyudvarhelyen, tanulmányait Székelyudvarhelyen és a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen végezte. 1995-től Budapesten él, több önálló film szerzője, hetvennél több országban forgatott.
A Duna Televízió, és MTVA munkatársa.
Fontosabb filmjei: Hagymakupolás honfoglalás, Csíksomlyói passió, Egy futballsztár Erdélyből – Bölöni László, Havannai mesék 50 év után.

Átlag: 5