Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Ghion hotel, szerelem Bahir Darban, a Tana-tó partján

Etiópia – 5. rész

Nagy Bendegúz | Nagy Bendegúz | 2014.01.03. |
Ghion hotel, szerelem Bahir Darban, a Tana-tó partján
Nem tehetek róla, drámatagozatos vagyok. Már az óvodában halálosan szerelmes voltam a húszéves óvónőbe. Mindennap a lába elé vetettem magam, hogyha nem szeret, a homokozóba ölöm magam. Hatévesen a tizenkilenc éves tanítónőmet zártam örökre a szívembe. Az eltelt harminc év alatt kaptam pár száz pofont, és azt hittem, hogy megtanultam a leckét, hogy legfeljebb a Ghion Hotel kertjébe, a Tana tóba, a Kék Nílusba és a pelikánokba illik beleszeretni. Legalábbis azt hittem. És akkor Bahir Dar-ban találkoztam Mgbey-el.

Komolyabbra fordítva a szót, amit itt Etiópiában nehéz kivitelezni, életemben három nőbe voltam szerelmes. Az idő eltelt, szerelmeim elmúltak, egyikük a legjobb barátom lett az elmúlt tíz évben, de a szerelem emléke, illata itt, az agyamban megmaradt. Mgbey, az én ’habesha’ hercegnőm még nincs köztük, de nem kizárt, hogy ő lesz a negyedik.
Veszedelmesek a ’tigray’, Etiópia északi részéről származó emberek. A lányok, a szépségük és természetes kedvességük miatt a férfinemre mindenképpen. Ez alól az én 'habesha' hercegnőm sem képez kivételt. A szerelmi vegyület képlete errefelé még a szokásosnál is sokkal bonyolultabb, a nemek harcára rárakódik a világok harca. Az etióp ember, köztük az én hercegnőm, teljesen más dimenzióban, világban él. Pár hete a hátam mögött hagytam a pokoli Addis Ababat, ezért jól vagyok. Jobban nem is lehetnék. Némi új keletű szívfájdalmat leszámítva a szívem stabilan ver, boldog vagyok.

Empatikus a hadsereg

Presztízs Magazin

Majd’ egy heti Mekele-i kiruccanás után már megint Bahir Darban vagyok, Addis Ababa-tól 564 km-re északra. Onnan tudom ilyen pontosan, hogy az emberpróbáló út végén már egyesével számoltam a kilométereket. Mekele Tigray tartomány székhelye, északon van, mini busszal két átszállással tizennégy óra az oda-út. Innen lehet, hogy egy pár napon belül Harar-ba repülök az Ogaden sivatagba, a szomáliai határvidékre, majd onnan délre az égimeszelő meztelen fekete ’vademberekhez’ az Omo völgyébe. Utána? Egy kis Kenya, netán Uganda.
Visszajöttem a csodálatos ’Ghion’ hotelbe. A szállás ára Etiópiában száz forinttól a csillagos égig terjed. Ezerötszáz forintba kerül az európai mércével kissé lepukkant, itt luxusnak számító hatalmas szoba saját fürdővel, vízöblítéses vécével, kétszer két méter magas ággyal. Minden reggel megcsodálom az ipari műemlék jellegű elektromos főkapcsolót, amit még Mussolini ipari gépezete gyártott 1937-ben, ezért az még működik is! Szobám tágas ablakain keresztül hajnalban, az ágyban fekve bámulom a csodálatos kert felett kupolaszerűen összeboruló kék virágot könnyező fák felett a felkelő napot, és a végtelen égen köröző fehérfejű afrikai rétisasokat. Mivel ágyban, szállodában fekszem, pihenőben lévő felfedezőnek érzem magam.
A Ghion Hotel pavilonszerű épületei egy több hektáros mesebeli kert közepén bújnak meg a Tana tó partján, ahonnan a Kék Nílus ered. Üröm az örömben, hogy itt van ez a csodaszép tó, de nem fürödhetek benne. Nekem bemenni is nagyon nehéz lenne a mocsaras, köves part miatt, mégsem ez tart vissza. A tóban a vízilovak mellett bilharzia (vérmételyek okozta, fertőző trópusi betegdség) és tóvakságot okozó féreg lakik, amikkel nem szívesen haverkodnék.

Presztízs Magazin

Napközben sokat sétálok a városban. Bekanyarodok egy kisebb utcába, ahol nyomban földbe gyökerezik a lábam a múlt század közepét idéző teherautó láttán. Le akarom fényképezni. Emelem és állítgatom a gépet, amikor perifériásan mozgást látok. Egy katona géppisztolyát barátságosan lóbálva, lusta, kimért futólépésben közeledik. Udvariasan mosolyog. Nem szabad fényképezni! Értem. Máris továbbállok.
Eltűnik az aszfalt, az utca meredekké válik, vissza kell fordulni. Pár perc múlva megint a laktanya előtt haladok el. A katona ezúttal szinte sprintelve közeledik, a fegyvert továbbra is maga mellett lengeti. Gyorsan döntök, még nem ijedek meg, kivárok. Csak nem akar lecsukni, hisz nem követtem el semmit. Kiderül, azért rohan ilyen lélekszakadva, mert beszélt a parancsnokával, aki megengedte, hogy a ’farandzsi’, azaz a fehér ember lefényképezze a homok sárga, katonai teherautót. Ilyen empatikus hadsereget még életemben nem láttam. Ha Etiópia végig ilyen lesz, legalább itt nem gyűlik meg a bajom a hatóságokkal.

Vigyázat, majomveszély! Cukortartót elzárni!

Presztízs Magazin

Esténként a tornácon üldögélve a sokadik cukros tejet, zöld teát, esetleg cukros tejes zöldteát iszogatom sok mézzel. Körülöttem vagy húsz ráérős, jól nevelt belvárosi ’home girl’ prostituált lány lebzsel, akiknek egy része, sajnos, reguláris egyetemi hallgató. A szálló kertjében mindannyian az újonnan érkezett ’faranji’ vendégekre vadásznak. Velem nem foglalkoznak, mert érkezésem után pár nappal sikerült őket udvariasan meggyőzni, hogy én nem az ő emberük vagyok. Szívesen elbeszélgetek velük, meghívom őket egy nagy bögre kakaóra, sörre, de ennyi. Attól függetlenül, hogy szemmel láthatóan veszteségnek, kiesett profitnak könyvelnek el, rém kedvesek velem. Időnként reflexből csábos pillantással ’editpiáfos’ hangon búgnak felém is egy-egy hosszan elnyújtott ’Hello, I love You!’-t.
Errefelé a prostik sem sietnek. Ráérnek, senkit sem sürgetnek, őket sem zavarja senki. Éjfél körül dolguk végeztén, vagy épp végezetlen, üres zsebbel hazabillegnek, hogy másnap estefelé újrakezdjék a boldog semmittevést a ’Ghion’ hotel széles, árnyékos tornácán. Felhajtom a ma esti harmadik csésze szegfűszeges, mézes tejet, és megyek aludni, holnap korán kell kelnem, egy csomó munkám van. Minden akaraterőmet összeszedve itt is írom a Latin-Amerika könyvemet, ami – valljuk be –, nem nagyon halad. Itt is, otthon is nagyon lassan megy a ráhangolódás. Rég volt, meg kell erőltetni az agyam, hogy a hét éve történteket felidézzem.

Presztízs Magazin

Senkinek sem tanácsolnám, hogy Etiópiában utazgatva Latin-Amerikáról írjon. Mivel számomra a lehetetlen csak a kezdet hajnala, ezért a halványuló emlékekbe foggal-körömmel kapaszkodva, Etiópia vad ingereit kizárva nap-nap után haladok országról országra.
Kora reggel kiülök a tópartra, laptoppal az ölemben. ’Szakadt Zakótól’ reggelit rendelek. ’Szakadt Zakó’ a pincér: olyan, mint a ’katona fehérben’ a 22-es csapdájában. Ugyanabban a szakadt zakóban minden reggel másik pincér didereg. Már felajánlottam, hogy megvarrom, de megrökönyödve utasítottak vissza. Egyrészt nem sürgős, másrészt hogy is képzelem a szentséges ’faranji’ kezemmel’. Amikor feljön a nap, átülök az árnyékba, hogy lássak gépelni. A szemközti, cserbenhagyott asztalomról egy majom szempillantás alatt ellopja, s fél kézzel szorítja magához a kis fedeles svédacél cukortartót. Az udvaron árulkodó cukorcsíkot húzva maga után, három lábon haladva iszkol. Jön a pincér, szólok neki, hogy mi történt. Elszalad az elhintett cukor mentén. A harmadik fa alatt megáll, úgy öt méter magasban meglátja a majmot, aki szanaszét szórva a cukrot, egyre mérgesebben vihog és lengeti a kannát.
A pincér leszedi a keresztvizet a majom fejéről, aki hangosan sikongatva a földhöz vágja a kannát. A pincér elégedetten mosolyogva hajol le érte, és fejcsóválva jön vissza a majdnem üres kannával. A cukor nagyon olcsó, nem úgy, mint ez a retro, ’made in Sweden’ muzeális rozsdamentes acél cukortartó.

Észveszejtő bőrszín…

Presztízs Magazin

Ma együtt ebédelek az én ’habesha’ hercegnőmmel. ’Habesha Princess’, így nevezem.
Etiópiában majd mindenki kézzel eszik. A jobbal, mert a bal a fenéktörlő kéz. Én néha elrontom, és akkor nagyon megbántok mindenkit. Sőt a múltkor véletlenül ballal vetettem keresztet, ami az elképzelhető legnagyobb blaszfémia az ortodox északon. Evés előtt kis kancsóból tálka felett töltik a kezemre a vizet, aztán kobaltkék szappannal dörzsölöm tisztára.
Ez a lány, akit én a ’habesha’ hercegnőmnek nevezek, Tigrayból, az egyik északi tartományból, Shire-ből, más néven Inda Selassie-ből származik. A teljes neve Mgbey Yirga Asmellash, (ejtsd: mügwéj jürgá ászméllás). Egy méter hetven magas, ötvenegy kiló. Onnan tudom, hogy a mérleg mellett ismerkedtünk meg. Mgbey természetesen nem hercegnő, mivel Etiópia hivatalosan köztársaság. A ’hercegnőm’ tigrinya, amhara, arab és angol nyelveken beszél. Matektanárnő, egy-nyolcban tanít. Most magániskolában angolt és számteket Bahir Dar-ban. Az édesanyja, Almaz (Álmász) északon, Shire-ben lakik egy több négyzetméteres házikóban, ami arrafelé csak a középosztálynak dukál. Ortodox vallású. Minden reggel, és vasárnap egész nap a templomban van. Ősszel jön el hazulról, idő és pénz hiányában csak nyáron megy vissza. Ugyanakkor etiópiai mércével mérve Migbey hihetetlenül szerencsés, mert van, aki támogassa – Svájcban élő bátyja rendszeresen küld pénzt a családnak.
’Habesha’ amhara nyelven az etiópiai emberek bőrszínét jelenti, a ’farandzsi’, szintén amharául a miénk, a fehér embereké. A ’habesha’ szín valami észveszejtő! Hercegnőm fedetlen karján a bőr a kora reggeli napsütésben szürkés-barnás-fekete-kéken csillog. Mgbey ínye a fogak mellett élénkrózsaszín, feljebb lilába vált át. Megfigyeltem, időnként változtatja a színét, aminek az okát még nem tudtam megfejteni. Az ajka erős napfényben halványlila, de ha enyhén kirúzsozza, magenta színű. A szeme normál esetben két fekete gombnak tűnik, de erős napfényben nézve mahagóni barna.

Akit szeretnek, megetetik

Presztízs Magazin

Ezek a lányok, különösen a messzi északi Tigrayból valami földöntúli szépséggel és bűbájjal vannak megáldva, netán megverve. Mgbey is tudja magáról, hogy szép, mert folyton a saját képét nézegeti és mutogatja a mobiljában. Hol ’habesha princess’-nek, hol ’chocolate sunshine’-nak, esetleg ’chocolate moonlight’-nak hívom.
A teste, már amit eddig a ruhából kikandikálva láttam belőle, lehetetlen formájú, akárcsak a japán rajzfilmfiguráké. Hihetetlen élekkel és finom domborulatokkal definiált dizájnos humán-szépség. Ugyanakkor szellemileg és érzelmileg ezek a nők mintha csak egy másik világból, a Holdról jöttek volna. És valóban, számunkra Etiópia kulturálisan egyet jelent a Hold árnyékos oldalával. Mivel ebben az országban a vendég én vagyok, természetesen mi jöttünk a Holdról.
Mgbey kedves lány. Kedvel engem. A két lábon járó, bocsánat, négy keréken guruló útlevelet, vagy azt, aki vagyok, még nem tudhatom.

 
Presztízs Magazin

A kedvenc fekete kockakövekkel burkolt éttermünkben a hercegnőm szabályosan megetet. Ez az elképzelhető legelemibb módja errefelé annak, hogy kifejezd, ha kedvelsz, vagy szeretsz valakit. Saját kezeddel eteted. Egy falatot a sajátjába, kettőt az én számba, mert én mégiscsak a behemót, óriás fehér ’BigBen’ vagyok, azaz nekem többet kell ennem.
Természetesen viccből minden egyes alkalommal próbálom megharapni valamelyik ujját. Nyilvános helyen a testi érintkezés szigorúan tilos, különösen, ha vegyes, fekete-fehér párról van szó. Érintés, kézfogás, ölelés, puszi kizárt, de a kézzel való etetésben nem találnak a helybéliek sem kivetnivalót.
Az utcán, vagy az étteremben jóformán rá sem nézhetek a hercegnőmre. Az utcán ma is sokan megszólták, amiért ’farandzsi’-val látták. Egyesek őt féltik tőlem, mások engem féltenek a 'habesha' kurvától. Ebéd után kólával koccintunk, nem néz a szemembe. Háromszor kell figyelmeztetnem, hogy ilyenkor, legalábbis a vén Európában illik a másik ember szemébe nézni, mire hajlandó végre tekintetét rám emelni, amitől zavarba jön. Életem legszebb bókját koccintás után kapom. A szemembe néz, és azt mondja, hogy nálam szebb embert még nem látott, mert a szememnek mennyország-kék színe van!

Csók és érintés csak négyszemközt

Presztízs Magazin

Mgbey megbízhatatlan, állandón hazudozik. Én hazugnak nevezem őt magamban, ő magát pedig etiópnak. Az, amit mi hazugságnak nevezünk, itt az etióp ’habesha’ kultúra része… Lehetséges! Tegnap például kiderült – mert kiesett a farzsebéből a személyi igazolványa –, hogy a papírok szerint nem 22, ahogy eddig tudtam, hanem 27 éves. Természetesen tagadja, szerinte 22 éves. Azért 27 a papírok szerint, hogy önállóan is bérelhessen lakást. Az útlevele és a személyije is hamis, de közben jobbra és felfelé néz, azaz hazudik, de legalábbis füllent.
Mgbey hihetetlenül érzéki lány. Ha éppen zárt helyen vagyunk és senki sem lát bennünket, képes az arcomat milliméterről milliméterre finom kis puszikkal telehinteni, vagy a kezemet csókolgatni órákon keresztül. A múltkor megfeledkezett magáról, és amikor a szoba előtti teraszon a kert nyilvánossága előtt kezet fogtunk, és hosszasan megcsókolta a kézfejem. Ettől mindketten szörnyű zavarba jöttünk, utána sokáig nem mertünk egymásra nézni.
Sokat nevetünk. Egyik kedvenc szórakozása, hogy a körmével megkarcolja a bőröm, hogy piros csík maradjon utána. Vagy megcsapkodja az alkarom, hogy piros foltos legyen. Marslakó játékszer vagyok neki.

Presztízs Magazin

Migbeynek négy bátyja van. Egyik Dániában él. Ő féllábú, huszonöt éve, amikor a kommunista ellenállók csapata, a DERG, Shire-t, a falujukat bombázta, a barátaival kint játszottak a dombon. A támadást mínusz egy lábfejjel csak ő élte túl. Szudánban, egy menekülttáborban térd alatt vágták le, majd Koppenhágában, amikor már dán nevelőszülőknél élt, a fertőzés miatt combközéptől kellett amputálni egyik lábát. Manapság az égvilágon semmi baja nincs, egy szuper műlábbal most is ott él. Ő sajnos már nem beszél tigrayul.
Másik bátyja hét éve Svájcban dolgozik. Illegálisan menekült Szudánon, Egyiptomon, Görögországon, Olaszországon keresztül. Többször lőttek rá, egyszer el is találták, de túlélte, most Zürichben él.
A harmadik bátyja Gondar-ban tanul, az ottani TF-re jár. Vele tegnap találkoztam egy röpke pillanatra, amikor Migbey kikísérte az állomásra.
A negyedik bátyja, Ashenafu otthon van az anyukával Shire-ben, sofőrként dolgozik. Egy segítő szervezet Toyota Land Cruiserét vezeti. Az apját hét éve a mezőn munka közben egy királykobra marta meg – kórház és ellenszer híján –,  órákon belül halott volt. Kemény az élet errefelé! Amikor az apjáról és a két távol lévő bátyjáról beszél, kicsordul a könny a szeméből.
Ebbe a történetbe csöppentem bele, mint Pilátus a Credo-ba. Mgbey levelet írt az édesanyjának, amit én viszek majd el Shire-be, innen ezer kilométerre, egyenesen a szudáni határra.

(folytatjuk)

Képgaléria

Átlag: 5