Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Marokkó taxival

Utazás Agadir-tól Marrakech-ig

Karlowits-Juhász Orchidea | Karlowits-Juhász Tamás | 2010.06.18. |
Az éjszaka közepén landol a gépünk a dél-marokkói Agadir repülőterén. A színvonalas tengerparti szálloda kellemes pihenést ígér az elkövetkező két hétre. Vagyis ígérne. Mi azonban jóformán csak az ágyat vesszük igénybe, illetve a reggelire pazarul feldíszített terülj-terülj asztalkákat. Az ablak előtt hosszan elnyúló pálmafás plázs nem túlzottan vonz minket, és sajnos a város sem tud számunkra elfogadható időtöltést kínálni. Agadirban ugyanis – a tengert leszámítva – nincs sok látnivaló. Az eredetileg berber várost 1960 februárjában egy 15 másodperces, 15 ezer ember életét követelő földrengés teljesen lerombolta. A modern stílusban újjáépített településnek nem maradtak műemlékei, melyek a hagyományos marokkói kultúrát és hangulatot megőrizhették volna.
A kicsi és a nagy
 
Kalandvágytól vezérelve szeretnénk mihamarabb továbbállni, de a mikéntet reggelre még nem sikerült eldöntenünk. Benézünk néhány helyi utazási irodába, hátha tudunk elfogadható áron és kellően rugalmasan útvonalat egyeztetni, de nem járunk sok sikerrel. Az autóbérlés is megfordul a fejünkben, de amint gyalogosként átkelünk az első komolyabb kereszteződésen, és saját bőrünkön tapasztaljuk a hírhedt marokkói közlekedési morált, rögvest leteszünk erről az életveszélyes vállalkozásról. Lemondunk a kétirányú körforgalomról, a sávnélküli utakról, a figyelmen kívül hagyott jelzőlámpákról, a szürkületkor úttesten sétálgató gyalogosáradatról és az autók útját néha teljes szélességben elálló legkülönfélébb állatokról. Marad a taxi…
Marokkóban kétféle taxi fut az utakon. A „petit”, azaz kis taxi a városokon belül közlekedik, a „grand”, azaz nagy taxi (más néven iránytaxi) pedig a városokat köti össze. Ez utóbbi mindig egy hatalmas, öreg Mercedes-Benz, ami – bár eredetileg ötszemélyes – a sofőrön kívül hat embert szállít. Az anyósülésre ketten, hátra pedig négyen préselődnek be. A nők általában előre ülnek, hogy ne kelljen idegen férfiakkal érintkezniük. Az utazók esetenként egyszerre két helyet is kifizetnek, hogy jobban elférjenek. A kényelmetlenséget persze nagyban ellensúlyozza az alacsony fuvardíj, ami – teltház esetén – nagyjából 250 forint, 35 kilométerenként. A csomagokért külön díjat számít fel a sofőr, éjszaka pedig 50 százalékos plusz felárral emelkedik a tarifa. Ezt a kényelmesnek nem mondható, ám annál olcsóbb és izgalmasabb módját választjuk az Agadirból kiinduló „csillagtúráinknak”.
 
Előbb a vevő, majd az eladó „ájul el”…
 
Presztízs Magazin 
Első utunk Tiznitbe vezet. Az agadiri taxiállomáson bezsúfolódunk egy krémszínű Mercedes hátsó ülésére. A visszapillantó tükörről cd-lemez lóg, a műszerfal tűzpiros műszőrrel borítva, gondosan elhelyezve rajta VI. Mohammed király és felesége fényképe, aláfestésként helyi mulatós zene szól.
Tiznit egy délies – már-már szaharai – hangulatú városka, a marokkói ezüstművesség fellegvára, sok európai ékszerkereskedő is ide jár bevásárolni. Teszünk egy nagy sétát az 5 kilométer hosszú, tornyos, vörös városfallal határolt zegzugos utcákon, és persze nem hagyjuk ki az ezüstműves műhelyeket sem. Taxisofőrünk javaslatára térünk be az egyik – ezüstmúzeumnak is beillő – ékszerboltba, ahonnan a tulaj hamarosan átvezet minket a műhelyrészbe. Úgy tűnik, az ötvösök már megszokták az idegenek jelenlétét, szinte fel sem néznek, folytatják elmélyült, aprólékos munkájukat.
Presztízs Magazin  
Tiznithez hasonlóan bástyákkal tagolt, vert agyagfal veszi körül második úticélunkat, Taroudant városát is. A Magas-Atlasz lábánál fekvő berber település épen megmaradt óvárosában mozgalmas piacok fogadnak minket. Itt tapasztaljuk meg először a tőlünk annyira idegen alkuszokásokat, és azt, hogy a vásárlás Marokkóban milyen időigényes procedúra. Csupán egy berber papucsot szeretnék megvenni, de ez a kedves ember itt mindenáron ki akarja előtte barchobázni, honnan jöttem, hány éves vagyok (á, ő ezt nem hiszi el, biztos csak viccelek), van-e férjem, gyerekem. Már egy jó édes mentateát is megittunk, de még mindig nem tartunk az árnál. Amikor végre kiböki, persze elájulok. Gyorsan rávágom a harmadát, mire ő ájul el. Így megy ez egy ideig. Aztán – mivel már az agadiri szállodában kiokosítottak az alku forgatókönyvéről – sajnálkozva azon, hogy nem jött létre az üzlet, búcsút veszek tőle. Természetesen rögtön utánam jön, visszahív, és egy kis huzavona után mégiscsak megegyezünk egy számomra is elfogadható árban.
 
Nem vagyunk egyedül
 
A hegyek mélyén fekvő Tafraoute óvárosában sokkalta nagyobb nyugalom fogad minket. Nincs piac, nincsenek emberek, nincsenek dudáló autók, sőt, egyáltalán nincsenek autók. A taxi eredetileg Tafraoute több kilométerre fekvő újvárosába vitt volna minket, de megakadt a szemünk a hatalmas, kopár sziklák alatt fekvő, kihalt – vagy legalábbis kihaltnak tűnő – kísértetvároson, és inkább úgy döntöttünk, kiszállunk utunk végállomása előtt. Amikor a taxi továbbáll, hirtelen az az érzésünk támad, hogy magunkra maradtunk a világ végén. Bizonytalanul – és talán egy kissé félve – bolyongunk a romos épületek között, miközben határozottan érezzük, hogy nem vagyunk egyedül. Ahol van ablak a házon, ott meg-meglibben a függöny. Néznek minket. Egyszer csak hirtelen elénk áll egy kislány, és franciával kevert mutogatással elmagyarázza nekünk, hogy szívesen körbevezet minket az óvárosban. Élünk a lehetőséggel és a kedves társasággal. Sok mindent ugyan nem értünk a kislány idegenvezetéséből, de segítségével, nélküle megközelíthetetlen helyekre is eljutunk a romok közötti sikátorokban, és a házakat körbeölelő sziklagörgeteges terepen.
 
Mutatványosok, kígyóbűvölők, majomtáncoltatók
 
Presztízs Magazin 
Marrakech-ben nem eshet meg velünk hasonló, itt ugyanis tilos és keményen büntetett az úgynevezett „ál-idegenvezetés”. Nem is szegődik mellénk senki, pedig elkelne egy kis segítség az arab világ egyik legnagyobb szukjában (bazárjában). Órákat sétálgatunk a zegzugos kis utcákban, nézelődünk, és már rutinosan alkudozunk. Marrakesh kétségkívül Marokkó egyik legcsodálatosabb városa, felfedezéséhez legalább 2-3 teljes napra szükség van, de akár több hetet is el lehet itt tölteni. A település két részből áll: az óvárosból (medina) és a gondosan megtervezett, széles utcákkal tarkított újvárosból (Ville Nouvelle). A műemlékek nagy része és a bazár az óvárosban vannak, amely a nyüzsgő-zsibongó Jemaa el-Fna térrel kezdődik. Itt töltjük a legtöbb időnket, főleg az esti órákat, amikor a tér megtelik emberekkel, a gázlámpák fényénél sült hús szaga terjeng. Bámészkodva sétálgatunk a kígyóbűvölők, majomtáncoltatók, narancsléfacsarók, datolyaárusok, hennafestők, zenészek, mutatványosok, csodaszer-kereskedők rengetegében.
Marrakesh-ből a Magas-Atlaszban fekvő, örökké zöld Ourika-völgybe taxizunk, ahol a turistáktól elrejtett hegyi falvakban a berber emberek autentikus hétköznapjaiba csöppenünk. A taxi mélyen a völgyben tesz ki minket, innen túrázunk az Ourika-folyó mentén vissza, Marrakesh felé, egészen addig, amíg a lábunk bírja, és amíg arra nem jár egy nagy Mercedes…
 
Árusok mindenütt…
 
 
Utolsó célpontunk a tengerparton fekvő, különleges hangulatú Essaouira. A város nevezetessége a halászkikötő, ahol éppen egy halászhajó kikötését követő össznépi szardíniaalku és vásár kellős közepébe érkezünk. Mindenhonnan sereglenek a helyiek – vállukon hatalmas, jéggel teli ládákkal –, hogy egy hangos, néhol veszekedésbe torkolló alku során hozzájussanak a saját fogyasztásra vagy további eladásra szánt szardíniájukhoz. A kikötői izgalmak után felkapaszkodunk a XVIII. századi „bástyasétányra”, melynek lőrésein portugál, spanyol és flamand bronzágyúk kandikálnak a tenger felé. Az óváros tengelyét jelentő főutcán végig árusok sorakoznak. Letérünk a zsúfolt csapásról, és bekukkantunk a kihalt mellékutcákba, hogy nyugodtabban gyönyörködhessünk a város egyszerű, de annál csodálatosabb fehér-kék épületeiben.
A nap a tenger horizontja felé tart, ideje elindulnunk a taxiállomásra. Hamar találunk egy agadiri iránytaxit, de egy kicsit még várnunk kell, amíg megtelik új útitársainkkal. A szállodai vacsorát persze megint lekéssük, ami azonban csöppet sem zavar minket…

 

Átlag: 3.5