Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Daríen: világvége két kontinens határán

Panama II.

Nagy Bendegúz | Nagy Bendegúz | 2016.04.04. |
Nagy Bendegúz, Panama
Daríen: világvége két kontinens határán
Mottó: „A Daríen-’szakadék’ egy nem túl kiterjedt, Kolumbiába átnyúló földnyelv, amely megszakítja az Alaszkát Tűzfölddel összekötő Pánamerikai utat. A Daríen tartomány fejletlen, mocsaras, őserdő borította természetes területén az utóbbi években megkezdték az őserdők irtását. Az emberaa-wounaan és kuna indiánok őshazája, és a XVI. századi teljes kiirtásukig itt laktak a cueva indiánok is. A panamai oldal jellemzően folyókkal, mocsaras mangrove erdőkkel szabdalt, dzsungel borította meredek hegyvidék, a kolumbiai térfél pedig majd nyolcvan kilométer széles ősmocsár. A közlekedés errefelé többnyire indián piroggal, illetve kormányzati oldalon helikopterrel és légcsavaros katonai kisrepülővel lehetséges. A terep nehézségére jellemző, hogy 1960-ban egy jól felszerelt terepjáróval induló tapasztalt expedíció naponta mindössze 201 métert haladva 136 nap alatt szelte át a Daríent. Az átkelést napjainkig tovább nehezíti a határ mindkét oldalát ellenőrző kolumbiai kommunista terrorszervezet, a FARC jelenléte.”
Meteti, az utolsó városka
 
Több órás zötykölődés és katonai ellenőrző pont után este fél nyolcra érünk Meteti-be. A néhány utas lekászálódik a buszról, és szétszéled a szélrózsa minden irányába. Ketten álldogálunk tétlenül a terepbusz mellett. Eusebio, a búsképű, alacsony termetű fővárosi földrajztanár, akit egy olyan eldugott kis faluba helyeztek át, amelyik a térképen sem szerepel, és én, aki körülnéznék Daríen-ben, majd szeretnék átjutni Kolumbiába.
Presztízs MagazinA nagyképűen tartományi terminálnak nevezett buszmegállótól nem túl messze, a ’Cantina Flores’-ben fogyasztjuk el vacsoránkat. Az ’étterem’ durván összeácsolt, ferde féltetős fabódé, amiben a padlón kívül mindent zöld olajfestékkel mázoltak teli. A gyermekkorom Zsil-völgye bányászkantinjait idéző viaszos vászonnal borított asztalok mellett műanyag Pepsis és rozsdás vasszékeken néhány ember eszeget unottan üldögélve, vagy éppenséggel iszik valamit.
A vendéglő asztalai között csontot kunyeráló, alázatos eb botorkál. Girhes, szemmel láthatóan beteg, csak hálni jár belé az élet. Panamában még nem láttam egészséges kutyát.
A deszkapadló, amely leginkább a székelyföldi disznóólak hídlására emlékeztet, de aminek „kivitelezési minőségére” a legegyszerűbb székely ember sem lenne büszke, a levegőben lebeg. A durva réseken a kosz, víz szabadon távozhat a talaj, majd a folyó felé. A hátrahagyott nyugati világra a pult mögötti világító üvegajtajú Pepsi-hűtőszekrény és a VHS-lejátszós tévé emlékeztet.
Meteti-ben az épületek többnyire hanyagul összekalapált deszkából vannak építve, rozsdás bádoglemezzel fedve. A szemközti nagyobb méretű, „háromhajós” fabarakk deszkakatedrális homlokzatán az ’Iglesia de Dios Pentecostal M.I.’ felirat virít. A szeretet és hit elsősorban nem égig érő, nem faragott kőoszlopok és aranyozott sújtás kérdése. Szerdán, pénteken és szombaton este héttől kilencig az istentiszteletre ebbe a templomba tényleg azok az emberek járnak, akik hisznek Istenben és a keresztényi életben.
Panamában szinte mindenhol, még a legeldugottabb településen is van iskola és orvosi rendelő. Iskolabusz gyanánt egy szögletes, kiszuperált ENSZ-es Toyota Land Cruiser pickup a platón állva szállítja a gyermekeket. Eusebio meséli, hogy Daríen-ben a kevésbé szerencsés gyerekek naponta több órán át kutyagolnak, bicikliznek, eveznek, esetleg úsznak, hogy iskolába járhassanak.
Presztízs MagazinA sok gyanakvó, nem túl barátságos embert ellensúlyozó, hallgatag Eusebio-val éppen szállást keresünk. A ragacsos sárban zegzugos kis utcában púpos tehenek kérődznek a sötétben, a karnyújtásnyi kerítésoszlopról egy hatalmas sas kifejezéstelen tekintettel bámul rám. Az utca végében dögkeselyűk marcangolnak egy állattetemet, az agyagos sárban többfelé elszenesedett csontvázak hevernek.
Egy családi házban, ahol a bejárathoz mindössze pár lépcső vezet, találunk kiadó szobát. A kikunyerált elöregedett műanyag szék a zuhany alatt összetörik alattam. A padlóra, majd pár perccel később, mivel a terepbusz kirázta a lelkem is, hullafáradtan az ágyba zuhanok.
Reggel hatkor elindulunk a városka központja felé. Lépten-nyomon katonai ellenőrző pontokon haladunk át. Láttomra a katonák teljesen ledöbbennek, majd az első meglepetésből ocsúdva hosszasan bogarásszák útlevelem és a csomagjaim. Yaviza-ba igyekszünk. A dzsungelen keresztül odavezető földút a Stan hurrikán áldásos tevékenységének köszönhetően teljességgel járhatatlan, a katonai terepjárók és teherautók sem jutnak át. Az egyik tiszt azt javasolja, hogy teherautóval jussunk le Puerto Penita kikötőbe a Chucunaque folyóhoz és onnan piroggal, indián kenuval a folyón felfelé menjünk tovább.
A rendőröket és a katonákat fényképezve sikerül kivívnom ellenszenvüket, de annál lustábbak – vagy megértőbbek –, hogy az utca túloldaláról átjöjjenek hozzám, és megnézzék vagy letöröljék a nekik nem tetsző képeket, így csak mérgesen néznek és integetnek.
 
Presztízs MagazinVillany még nincs, őserdő még van…
 
A deszkabódéra hajazó rendőrőrs és a kékre festett, betonból öntött postahivatal mellett a legkorszerűbb akadálymentes telefonfülke virít. Mivel a telefonbeszélgetés itt még mindig időbe kerül, és társadalmi eseménynek számít, mellette van két betonpad is, ha többen várakoznának. A fülke előtt magas rúdon és a hivatal tornáca előtt nagy selyemzászló lobog, a posta épülete pedig takaros sormintaszerű papírzászlócskákba van burkolva.
Nyolc körül a kanyarban megjelenik egy piros Toyota Hilux platós pickup. Nem ezt vártuk, de ez is jó lesz, hátul szorítanak helyet kettőnknek. Eleinte veszettül kapaszkodom, mert először utazom nyitott platón, de aztán a többiek stratégiáját követve lazán ülve engedek a laprugók ringatózásának. A hullámvasútra emlékeztető, élő zöld fallal szegélyezett vörös agyagszalag több mint két órán keresztül halad a dzsungelben. A lejtőkön a kocsit felgyorsítva a völgy mélypontján a lendület erejével a néhol méter mély kátyúkon és pocsolyákon is a legkisebb erőlködés és zökkenő nélkül csusszan át a kocsi. Megemelem a kalapom: nagyon tud vezetni ez a sofőr.
Presztízs MagazinA takaros, csupa virág és zöldgyepes portákból álló falvakon keresztülrobogva hatalmas fák alatt suhanunk. Ezeknek a törzséből az indiánok egy darabban faragják ki a pirogokat. Az őserdőt itt is kegyetlenül irtják, melyről a mélyzöldben még a legmeredekebb domboldalakon is lépten-nyomon előforduló zsebkendőnyi termőföldek világoszöld foltja árulkodik. A legtöbb falusi banánpálmákkal és kusza veteményeskerttel körbeölelt, kókuszrosttal fedett kis kunyhókból álló tanyán él. Vezetéket nem látok, nekik nem adatott meg Thomas Alva Edison találmányának élvezete.
A falusi mészárszékben Coca-Cola reklámtábla alatt idős hentes piros ’Partido Nacional Liberal’, Nemzeti Liberális Párt baseballsapkában méteres átmérőjű derékmagas tőkén vágja a húst, az egészen kutyaszerű eb mohón kapkodja a foncsikákat.
Az óriási fák alatt lapuló hullámbádoggal fedett, takarosan kék-sárgára festett betoniskola előtt magasan fent panamai zászló lobog, a lebetonozott kisszobányi sportpálya szélén szabályos kosárlabdapalánk büszkélkedik. A mangófák alatt egyenruhás kisiskolások. A tábortűz körül valamit sütnek, vagy éppenséggel főznek, de az is lehet, hogy reggelit készítenek maguknak. Boldog gyermek lehet, aki a természet kellős közepén ebben a barátságos iskolában tanulhat…
 
Presztízs MagazinPuerto Penita kikötője
 
A festői összevisszaságban egymás mellé telepített meredek tetejű, pálmalevéllel fedett, többszintes, és vagy három deszkakunyhóból álló ’kikötő’ látványa felkészületlenül ér. Két nagy teherautóra és néhány platós pickupra rakodnak fel és le a szorgos indiánok. Az egyik robusztus csőrös tehermonstrum, amelynek az ablakában emlékeztetőül vastag fehér betűkkel ott virít a ’pura vida’ felírat, a szovjet Ural-ra emlékeztet, de ez inkább valami régebbi USA-gyártmány lehet. Lehet, hogy pont az, amelyikről a szovjet ipari kémek az Uralt másolták. Nyilvánvaló, hogy ez az a kocsi, amelyik kimenti a többieket, ha épp elakadnának a méteres kátyúban.
A víz szélén sorakozó, művészien dekorált indián pirogok leginkább platanót, főzőbanánt és durva gáteren áteresztett vagy láncfűrésszel szögletesre vágott vaskos vörös nemesfa-gerendát ontanak magukból ki, majd üzemanyagot, élelmiszert, ruhaneműt és egyéb ellátmányt vételezve indulnak el a folyón felfelé a kisebb városkákba és az indián falvakhoz. A pirogokat telivér Yamaha csónakmotor hajtja, csak a legszegényebbek ’családi csónakján’ nincs motor. A meredek parton rakodómunkások fonott öblös kosarakban izzasztó munkával hordják fel a teherkocsik platójára a platanot. Elképzelésem sincs, hogy a parton takaros glédákban álló több mázsás gerendákat milyen módszerrel rakodják ki. Pár méterrel odébb egy állami felségjelzéssel ellátott rendőrségi pirogba két rendőrkatona, Mitre és Roja nehéz zsákokat pakol be. Az egyenruhájukon nemcsak címer, alakulat és azonosító szám, de a nevük is fel van tüntetve.
Presztízs MagazinA kikötő egyúttal piactér is. Több kisteherautó platójáról a színes rakott-szoknyás indián asszony a körülötte lábatlankodó gyönyörű csemetéjével mindenféle háztartási cikket, vicik-vacak műanyag holmit és természetesen az elmaradhatatlan kétfajta kólát vételez.
A kuna indián férfiak és már a suhanc fiúgyermekek is marcona tekintetűek, már-már soványan szikár testalkatúak, inkább nyugati ruhát, inget-pólót és farmert hordanak. Az asszonyok és lányok egészségesen szép arcúak, alacsonyak, és egyáltalán nem soványak, inkább töltött galamb formájúak. Az öregasszonyok még igazi kézi szőttes, egyik-másik a magyar népviseletre hasonlító színű és mintájú pamutszoknyában flangálnak fel és alá.
Eusebio több pirog kapitányával tárgyal. Pár óra várakozás után egy kiüresedett, nagyobb teherpirog hamarosan indul felfelé a Chuqunaque folyón. Négyen megfognak, beemelnek a hajóba, ami olyan széles, hogy ki sem kell szállnom a székből. A hajó orrában ülök, mögöttem egykedvű arccal Eusebio szemléli a nagy nyüzsgést, kiabálást.
Presztízs MagazinEbédre kérdés nélkül hoznak nekem is finom sült halat rizzsel. Étkezés után Eusebio néminemű pironkodással adja kezembe a víz kimeregetéséhez használt, félbevágott műanyag flakont. Kérdő tekintetemre már majdnem elmosolyodik, a slicce elé tartja az edényt, mutatja, hogyha kellene, pisiljek belé, öntsem a folyóba, utána öblítsem ki. Meghat Eusebio mindenre kiterjedő gondoskodása. Mondom neki, hogy állandóan szomjas vagyok, és az összes vizet kiizzadom. Ilyen melegben csak este kell majd pisilni, ha egyáltalán lesz mit…
A kétoldali áthatolhatatlannak tűnő, eleven zöld fal közt a barna vízen a hajóorrban ülve, a menetszél végre megszárítja átizzadt ruháimat. A vízparton időnként gyönyörű kis falvakat látok. A pálmalevél alakú, evezőkkel hajtott, mosóteknőre emlékeztető egészen apró csónakokban indián családok, néha egészen apró gyermekek jönnek-mennek önállóan a vízen.
Egy ilyen hihetetlenül keskeny, a vízből alig kétujjnyira kiálló lélekvesztőben már majdnem mosolygó anyuka két gyerkőccel és egy üres fonott kosárral megy bevásárolni a piacra. Valamivel odébb hatalmas a nyüzsgés. Több kenuban, a parton és a vízben rakatnyi gyermek rajcsúrozik, sikong, úszik, ugrál. Idő kell hozzá, míg eljut a tudatomig, hogy játszóteret látok. Természetesen, a folyó az egyetlen sík és üres terület közel és távol, hol máshol játszhatnának, ha nem itt?! Lételemük a víz. Játék közben mesteri módon elsajátítják az evezés, az úszás, fejesugrás, búvárkodás, halászás tudományát.
Presztízs MagazinFélmeztelen, tetovált indián asszony a part menti sekély vízben derékig ülve a maga előtt tartott pirog ’fedélzetét’ mosódeszkának használva, nehéz fasulykolóval nagymosást tart. Körülötte meztelen gyerkőcei rohangálnak vidáman, karjukkal csapkodják a vizet. A nyugati ipari dizájn és termelés egyetlen jele a citromsárga és kék műanyag vödör és lavór, illetve néhol a hullámbádog a házak tetején. Vidáman csivitelve négy egyenruhás iskolás lányka és egy kutyakölyök váltott evezőkkel tartanak hazafelé a barátságosan hömpölygő, folyékony barna aszfalton.
Tudatában vagyok: gyorsan elillanó, törékeny régi világ időmezsgyéjén utazom.
 
Átlag: 4.2