Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Élet a dzsungelben

Panama IV.

Nagy Bendegúz | Nagy Bendegúz | 2016.05.31. |
Panama
Élet a dzsungelben
Mottó: „A kórház kong az ürességtől. Aztán belegondolok: nincs forgalmi baleset, nincs légszennyezettség, nincs gyorsétterem, nincs stadion, nincs kocsma, nincs diszkó, nincs építkezés, nincs hó és jég, nincsenek vadállatok, nincsenek vademberek, nincs politika, nincs sietség, nincs aggodalmaskodás, nincs karrier, nincs bukás. Azaz szinte stressz, baleset és szennyezési forrás nélkül élnek az itteni emberek. Lehetséges, hogy a hallottakkal és olvasottakkal ellentétben mégsem Darien a világ legrosszabb és legveszélyesebb területe? Eddig is számtalanszor felül kellett bírálnom a magammal hozott, vagy mások által belém plántált előítéleteket, miért lenne ez másképpen pont Dariennel?”
Létra-lépcsők panamai egyedfejlődése
 
Yaviza-ban a silány minőségű deszkaház felső szintjén – mert az alsó az maga a meztelen anyaföld –, két csöppnyi gyermek kitartóan kísér a tekintetével. A ház körül nyomon követhető a létra-lépcsők panamai egyedfejlődése, ugyanis három rönklétra is áll a falnak támasztva. Az első még fejszével faragott, vastag pallókból van összeácsolva, ennek az alsó három foka hiányzik, a többi is erősen korhadt, mohos. Ismerve a trópusi fafajták szívósságát, nem mai darab lehet. A második egy rönklétra, aminek az alsó négy foka elkorhadt és idővel lehasadt. A harmadik már fűrészelt deszkából épült, annak csak az alja mohos, még szinte gyári állapotban van. Senki nem veszi a fáradságot, hogy a két korhadt létrát eltávolítsa, eltüzelje. Már megint európai, magyar aggyal gondolkodok, ez itt a probléma.
A következő ház meredek domboldalba épült, előtte pánsípra hasonlító bambuszkerítés. A karvastagságú ágak egyszerűen csak le vannak a földbe szúrva. Néhány év múlva, mert az ízületeknél már majdnem mindegyik ág kihajtott, csodaszép élő bambuszfal fogja díszítve óvni a házat.
Presztízs MagazinA szemközti ház rudakra állított kókuszeresze alatt sekély vízelvezető csatorna lankás partján alaposan megdőlt, kiszuperált fogorvosi szék árválkodik. Ahelyett, hogy kiegyenesítenék a földet alatta, inkább fekete elektromos kábellel a tornácoszlophoz kötötték. Lehet, hogy új életében borbély vagy fodrász használja majd. A nem túl széles betonösvényen két, nyilván a delegációval érkezett, valószínűleg szociális munkás esernyős úriember Panamaváros óta nem látott fényesre suvickolt cipőben elmélyülten beszélget a háziakkal.
Amikor már kezdem elhinni, hogy valóban az Isten háta mögött, a Darien elszigetelt dzsungelében vagyok, felnézek, és a gondozott kiskert felett egy kékre mázolt, a tájba egyáltalán nem illő deszkaház oldalán látom ott virítani, hogy ’Salon del reino de los testigos de Jehova’, azaz a Jehova tanúk imaháza.
 
 
 
A mosogató szerepét betölti a folyó
 
A sétány végén felfedezem a ’Hospital Dr. Manuel A. Nieto Q.’-t, egy korrekt ’L’ alakú, kétszárnyú kórházat, amelynek a folyosóján jobbra és balra is legalább tízig számolok, mire abbahagyom az ajtók lajstromba vételét. A szellős váróteremben costa ricai minta szerint vannak a széksorok elhelyezve, a falon nagyképernyős tévé, jobbra nehéz zöld selyemmel letakart asztalon házioltár, a beugróban pedig a kartotékozó és recepció. De sehol egy teremtett lélek.
Presztízs MagazinBarna papíron kézzel írott ákombákom szabályzat van kifüggesztve, amelyben szigorúan előírják, hogy nők, férfiak és gyermekek csak felöltözve, ruhában jöhetnek be a kórházba. Másik kartonon pedig az áll, hogy az áldott állapotban lévő nők az állam által biztosított tiszta ruhában mehetnek csak orvosi vizsgálatra. A fa hirdetőrács mögött ekkor felfedezem a két kedves arcú, egyenruhás pultos nővért. Nem kizárt, hogy valami íratlan nemzetközi ökölszabály szerint a kórházakban csak széparcú nők dolgozhatnak. Benézek az orvosi vizsgálóba is, minden kopottas, de tiszta.
A rendelőintézetben nemcsak sürgősségi ellátást végeznek, van nyolc kétágyas kórtermük is, amiben a mai napon, az ingyenes ellátás ellenére – írd és mondd – nulla, azaz nulla beteg fekszik. Ezt egyszerűen nem hiszem el! Próbálom kideríteni, mi lehet az oka, hogy az emberek errefelé egészségesen élnek és halnak meg, vagy egyszerűen félnek a kórháztól. Bármelyik verzió és azok kombinációja szerint is példátlan az állapot.
Saját Maslow- piramisom csúcsán per pillanat az üres gyomrom miatt kopogó szemem trónol, ezért ideje lenne valami harapnivaló után nézni. A folyóparton felfedezem a Meteti étterem cölöplábakra állított kistestvérét. Itt a dzsungel kellős közepén drágább lehet a kék olajfesték, mert csak a bódé eleje van lemázolva. Hátul a konyha egyesen a folyóra néz, a fekete és fehér mosogató szerepét kiválóan betölti a folyó maga. Üldögélő, álldogáló, ácsorgó, szundikáló férfiak lélegző dekorációja színesíti a városképet. A konyhában itt sem csalódom, egy-két dollárért degeszre eszem magam frissen fogott és sütött halból, szalmakrumpliból és mindenféle zöldségből összedobott, egy kecskét is jóllakató salátából.
 
Presztízs Magazin’Annotacion’, azaz nyilvántartásba vétel a rendőrőrsön
 
A folyóparti csehóban még le sem csúszik az utolsó falat a torkomon, amikor két komolykodó, de morcosnak nem mondható katona elkapja a grabancomat. Állítólag egész nap engem kerestek, de olyan kitartóan menekültem előlük, hogy csak most értek a nyomomba. Ráadásul pihenésképpen a nagybácsival kockáztak pár órát, majd egy gyermeket is ki kellett menteni egy felborult pirog alól a szárazföldön. Azt még ők is érzik, hogy ez már akkora marhaság, amit nem állhatunk meg nevetés nélkül. Elengednek, de a lelkemre kötik, hogyha befejeztem az ebédet, azonnal – értsd: szieszta után – még a mai napon fáradjak be az rendőrőrsre ’annotacion’-ra, azaz nyilvántartásba vételre. Kérdezem, hogy mi van, ha közben megjön álmaim pirogja és lelépek Yavizaból? Legyintve röhögnek a képembe. Ebből szublimálom a mélyben rejtező információt: ma nyilván nem lesz semmiféle pirog.
Presztízs MagazinAz őrsön a kapitány meglepően jól beszél angolul. Megerősíti, hogy innen semmiféle módon nem lehet átjutni a kolumbiai határon, valamint, hogy nem igazán örülnek nekem. Nem tudják hova tenni a széket sem, nemhogy külföldit, de még kerekesszékes panamai polgárt sem láttak eddigi életükben. Fogalmuk sincs, miért jöttem ide, és nem szeretik, hogy a határvidéken fényképezőgéppel a kezemben kószálok, de alapvetően semmit sem tehetnek ellenem. Nem is akarnak, mert Panama szabad ország, rám pedig vendégként tekintenek, és akkor a marcona kapitány feláll az íróasztaltól, hozzám lép, és félszegen, de jó erősen meglapogatja a hátam, majd pálinkával kínál. Felajánlja, hogyha öt napon belül nem tudok, vagy nem akarok tovább menni, minden tekintélyét latba vetve a közeli reptéren a következő katonai gépre civil ’poggyászként’ feladhatnak Panamavárosba. Megköszönöm a nemes gesztust, megnyugtatom, hogyha szükséges lesz, feltétlenül élek vele, és különben is imádom a Rejtő könyveket. A kapitány parancsnoki énjét levetkőzve, megkönnyebbülve engedi ki zubbonya felső gombját, és innentől kezdve érdeklődő civilként beszélgetünk egymással.
 
Patkány a hálózsákban
 
Beesteledik, visszatekerek a raktáramba. Előkerül a kacsa is, még nem kellett használnom ezen az úton. Pisilek, majd jobb híján egyszerűen kiöntöm az ajtó elé a veteményeskert szélébe. Reggel úgyis elmossa az eső.
Beburkolózom a hálózsákba, és mint aki jól végezte dolgát, máris az igazak álmát alszom. Hajnalban valami kényelmetlen érzésre ébredek. Mintha többen lennénk a zsákban. Benyúlok fél kézzel, és valami szőrös állatkát találok a mellkasomon. Patkány. Páni rémületben rántom fel egész hosszában a zsák cipzárját, a lábam mellől egy másik zsíros patkány ugrik le, és iszkol el a padlón.
Presztízs MagazinRemegő kézzel csatolom fel és kapcsolom be a fejlámpát. Nem félek tőlük, de mi van, ha a patkányok kikezdték a lábaim? Mivel egyáltalán nem érzem térd alatt, akár le is rághatták. Azt első pillanatra látom, és meg is nyugszom, hogy a zsák nem véres belül, tehát nagy lyukat semmiképpen sem rághattak belém. Gyorsan oldalra fordulok, mindkét lábamat gyakorlott, szinte látó ujjaimmal szkennelem végig, és végre kieresztem a levegőt. Karcolás sincs rajtam!
Visszafekszem. Már majdnem elalszom, amikor újra acélrugóként pattanok fel. Úristen! A fenekemet nem néztem meg. Ugyanis azt sem érzem. Ehhez már lámpa sem kell. Most már végleg megnyugodva, bár kissé felfordult gyomorral fekszem vissza. Pár pillanat múlva eszembe jut, hogy tegnap a tulaj nyomatékosan figyelmeztetett, hogy ne támasszak semmit az ágynak. Mivel nem értettem az okát, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget az intésnek. És tessék… Hát persze, a zsákon másztak fel a rohadékok, az ágy kisujjnyi vaslábain nem tudnak. Ellököm a zsákot, és most már teljesen megnyugodva, szinte győzedelmes érzéssel alszom el.
Reggel hétkor lelököm magamról a hálózsákot, fél nyolckor az inget is, nyolckor muszáj felkelni, mert a Nap bekapcsolta a bádogtető grillező funkcióját. Elvégzem a dolgom, kiöntöm a tegnapi mellé, majd a nyitott ajtóban száraz fogkefével a számban egy pohár tiszta vízről ábrándozok. Pár másodperc múlva a szemközti földbe ragadt viskó ajtaja kinyílik és egy öregasszony kétliteres tejporos műanyag dobozban tiszta ivóvizet és üvegpoharat hoz át. Álmélkodva, zavaromban magyarul köszönöm meg a váratlan kedvességet.
 
Presztízs MagazinTeher-pirog ’El Real de Santa Maria’ felé
 
Lehet, hogy ma délután háromkor lesz egy pirog, ami lehet, hogy felfelé, de az is, hogy lefelé megy, de még ez sem biztos. Biztos, hogy a Chucunaque folyón szokott teher-pirog közlekedni, és hogy a délután három óra eljövend, minden egyéb esetleges. Lehet, hogy Panamában, Darien-ben fogok megöregedni. Ami egyáltalán nem lenne ellenemre, bár előtte szeretnék még pár dolgot a világban elintézni.
A raktár felé tartok, le kell pihennem, kikészít a párás dögmeleg. Hol elolvadok, hol bőrigázom és fázom. A napi meteorológiai forgatókönyv elég egyszerűen alakul errefelé. Éjszaka esik, reggeltől kora délutánig szép, napos vagy felhős az idő, délután esik. Ezek a nagyvonalak, de bármikor jöhet egy pár perces zápor, ami annyi vizet hoz, amennyit nálunk egy lustán szemerkélő nap. Ez a nagy folyó pedig, akárcsak egy fő gyűjtővéna, szintén erre a napi eső-szívverésre dobog. A pulzusa nem percenként hetven, hanem naponta kettő.
Reggelre a víz majd egy métert emelkedik, délutánra visszamegy, este pedig újra tetőzik. Az árvíz ismeretlen fogalom errefelé, de úgy is fogalmazhatnék, hogy naponta kétszer van árvíz. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a folyó menti építmények több méter magas lábra épültek. A vízszigetelés ismeretlen dolog errefelé. Az egyszerű ember itt is, és otthon is tudja, hogy a víz útját nem okos és veszélytelen dolog elállni. A dzsungel a leeső csapadék nagy részét megköti, a többit a kisebb folyók összegyűjtik, amit ez a nagy barna víz-kígyó lustán tekeregve az óceánba önt.
Presztízs MagazinFél háromkor a móló kivénhedt, vaskemény deszkáin a csodára várok, ami nem menetrendszerűen fél négykor pirog képében érkezik. ’El Real de Santa Maria’, azaz „A hamisítatlan Szűzanya” nevezetű faluba tartok. A hajós pofátlanul három és fél dollárt kér a fél órás útért, úgy, hogy a Puerto Penita- Yaviza három órás út öt dollárba került. Bagatell összeg, de akkor is négyszeres árkülönbség. Nyilván Eusebio-ra való tekintettel a tegnapi hajós helyi áron szállított engem is. Nem vagyok alkupozícióban, bosszúsnak sem mutathatom magam, mert a végén még nem visznek el. A sunyi pofájú ipse – látván, hogy egy pillanatig még gondolkodom –, már dobná ki a zsákomat, mire én gyorsan beszállok, és magam után rántom a széket. Itt is igaz, hogy akiket a pénz megfertőzött és nincs elég lelki tartásuk, nem tudják, mennyi az elég. Vonatkozik ez erre a hajósra a maga pár dollárjával és a világ milliárdosaira is.
A folyón suhanni annyira csodálatos, hogy egy pillanat alatt elfeledteti a kellemetlen incidenst. Magas a víz szintje. A part mentén színes lándzsára hasonlító növények kápráztatnak el. Pár perccel később már semmit sem látunk, hatalmas zuhé kerekedik. Előkapom a Franklintól ajándékba kapott, gumírozott, sárga viharkabátot, aminek a továbbiakban Dél-Amerika szerte nagy hasznát veszem, hogy az Isten áldja meg Franklint és a hozzá hasonlókat! Bár lehet, hogy inkább a hajós kérges lelkének lenne szüksége egy kis isteni beavatkozásra.
 
Átlag: 4