Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Érkezés utáni kultúrsokk Indiában

Mátai András | Mátai András | 2018.11.11. |
India
Érkezés utáni kultúrsokk Indiában
Ha valaki megkérdezné, szerintem melyik a világ legszínesebb országa, gondolkodás nélkül vágnám rá, hogy India. Nincs még egy ilyen hely a Földön, amelyik ennyire hihetetlenül színes, gazdag és változatos. India az elképesztő kultúrák és hiedelmek országa. Mondhatnám úgy is: egy hely, mely a nyugati ember számára csupa nagybetűs KULTÚRSOKK.
India hatalmas, a látnivalók sora végtelen, ahhoz pedig, hogy valaki csak az ország főbb nevezetességeit ismerje meg, alsó hangon is hónapok kellenek. Nekünk erre egészen pontosan 7 napunk volt, de így is feledhetetlen élményeket szereztünk, és hihetetlen dolgokat láttunk. 
 
 
Presztízs MagazinSzakálldivat
 
A repülőgépen – meglepetésünkre – rengeteg indiai fiatal utazott. Mindegyikük jól öltözött, hajuk és borostájuk frissen és tökéletesen vágott. Mindegyikük telefonja valamelyik legújabb csúcsmodell. Látszott rajtuk, hogy gazdag családból származnak.
A WC-nél sorban állva egyikük a kezét nyújtotta, odalépett hozzám, majd kezet fogva kissé maga felé húzott és jelezte, hogy mondani is szeretne valamit:
„I like your beard” (tetszik a szakállad) – jegyezte meg elismerően.
 
Elsőre meglepő volt. Nem szoktam hozzá, hogy egy vadidegen férfi dicsérgeti a szakállamat, de a következő napok történésének tudatában ez teljesen normális dolog Indiában. 
 
 
Érkezés Delhibe
 
Az indiai érkezést már rettentően vártam. Izgatott voltam, és kíváncsi, hogy mennyire fog arcon csapni az a bizonyos kultúrsokk.
 
Presztízs MagazinMár sötét volt, mire a taxival kigurultunk a reptérről, emiatt a környékből nem sokat láttunk az autópálya fényein kívül. A forgalom viszont annál izgalmasabban alakult. A reptérről egy többsávos autóút vezetett ki, melyen először még csak le- és felhajtósávok voltak, ugyan teljesen összevissza, de legalább alapvetően egy irányba ment minden jármű. Később már mindenki összevissza haladt.
Sávok is voltak felfestve, de látszólag ez sem érdekelt senkit. Legtöbb helyen a három helyett eleve négy sávba álltak be a járművek.
A sebesség nem volt nagy, de mindenki dinamikusan és centizősen vezetett. Ami nálunk több méter, az ott 10-20 centi, ami az autóban ülve még annyinak sem tűnt. Persze ott az sem volt baj, ha véletlenül összekoccannak. Nem olyan autókkal jártak, amelyek miatt szívrohamot kapnak, ha egy karcolás éri.
 
Presztízs MagazinCikázás ide-oda, sávváltás jobbra-balra, előzés előre-hátra… haladtunk előre nem túl gyorsan, de annál dinamikusabban. Aztán egyszer csak hirtelen lefordultunk a többsávos autóútról, és egy pillanat alatt megérkeztünk az igazi Indiába. Na, ott már volt minden! Motoros, riksa, tuk-tuk, tehén, kutya, gyalogos – amit csak el tudsz képzelni. Míg a főúton alapvetően mindenki egy irányba haladt, a kis mellékutca már maga volt a káosz. Ment mindenki, amerre látott, keresztül-kasul, de még szembe is, egyenesen a taxinknak. Közben az összevissza parkoló autók, fekvő tehenek, kutyák, árusok és gyalogosok között próbáltunk a mikrobuszunkkal lavírozni, miközben fél tucatszor már biztosra vettem, hogy elütünk egy-egy gyalogost, akiknek valami csoda folytán mégis mindig sikerült az utolsó pillanatban ellépniük előlünk.
 
Érkezés az igazi Indiába
 
Presztízs MagazinAhogy lekanyarodtunk a főútról a kis utcákba, nemcsak a közlekedés és a városkép változott meg egy csapásra, de már azt is megtapasztaltam, hogy miért érdemes Indiába jönni. Hirtelen annyi látnivaló lett, hogy alig győztem kapkodni a fejemet. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy minél hamarabb megérkezzünk a hotelhez. Ki akartam szállni a kocsiból, hogy végre ne mozifilmként pörögjenek az események. Még közelebbről akartam látni és átélni a történéseket a saját tempómban, ami az ámulattól kissé belassult.
 
Az utcakép leírhatatlan: kosz, mocsok és szemét mindenhol, amit korcs kutyák és gizda tehenek túrtak némi élelem után. De ha nem azt túrták, akkor a legnagyobb nyugalommal kérődztek a hatalmas dugó kellős közepén, miközben a nyüzsgő forgalom vadul kerülgette őket. Közben ezt az eddig nem túl barátságos közeget felpezsdítették a benne élő emberek, és ettől az egész már egy színes izgalmas világ lett, amelyik – így egészében – viszont teljesen elvarázsolt.
 
Presztízs MagazinAztán végre megérkeztünk, és amikor kiszálltam a kisbuszból, úgy éreztem, hogy akár órákig ott tudnék állni egy helyben a hotel előtt, hogy csak bámuljam a történéseket.
 
Már éjjel 11 óra is lehetett, mire sikerült elindulni a szállásunkról, hogy felfedezzük a környéket.
A korábbi nyüzsgésből addigra nem sok minden maradt. A boltok bezártak, az utcai árusok hazamentek, a forgalom pedig jócskán visszaesett.
 
Sokan már nyugovóra is tértek, amit azért tudtunk olyan biztosan, mert ezt a nyílt utcán tették. Nem mondtam volna őket hajléktalanoknak, inkább úgy néztek ki, mintha éppen akkor és ott érte volna őket az álmosság. Egy férfi például a hotelünk melletti falhoz állította kézzel húzott kis fakocsiját, hogy ő ott és azon fog aludni. Papucsát – mintha csak otthon lenne – nagy odafigyeléssel egymáshoz igazítva a kiskocsija elé helyezte, majd felmászott rá. Pár percig még nyomkodta a telefonját, majd eltette, és elaludt…
 
Mellette pár méterrel, ahol korábban az utca forgatagában szinte fellökték egymást a motorosok és a tuk-tukosok, éjjeli büfék nyíltak műanyag asztalokkal, székekkel és mindennel, ami hozzá tartozik. A város éjszakai üzemmódra váltott.
 
Presztízs MagazinMár nem volt nyüzsgés, nem volt káosz, de még mindig ámulatba ejtett, amit mi még mindig szinte szájtátva bámultunk.
És ha ez az egész még nem lett volna így is elég, egyszer csak hirtelen jött egy hatalmas bumm. Pont útitársam mellé, aki úgy megijedt, és akkorát ugrott, hogy majdnem össze is…, szóval nagyon. Képzeljék csak el! Kint vagyunk az utcán, azt sem tudjuk, hová nézzünk az ámulattól, majd hirtelen egy hatalmas patkány – de egy olyan jól megtermett kismacska méretű – lezuhan a 4-5 emeletes ház tetejéről egyenesen a mellettünk álló autó motorháztetejére. Hát, elhihetik, volt nagy ijedelem!
 
Szombat esti szórakozás
 
Korábbi kérdésünkre a recepciósok egy italra a szomszéd hotel bárját ajánlották. Az égből hulló patkány „élménye” után pedig nem volt kérdés: szükségünk is van rá.
Belépve a bárba egy félhomályos helyre értünk, ahol 4 fős zenekar és egy énekesnő indiai zenét adott elő.
Amint a pincérek megláttak minket, villámgyorsan le is ültettek. Rajtunk kívül a mellettünk lévő asztalnál egy srác csücsült egyedül, illetve pár asztallal arrébb még hárman állva mulattak, énekeltek. Mind indiaiak voltak.
Presztízs MagazinKikértünk egy kör sört, majd ahogy jobban körbenéztünk, valami nagyon furcsa dologra lettünk figyelmesek. Mind a társaság, mind az egyedül ülő srác egy köteg pénzt tartott a kezében, és ahogy ment a zene, intenzív mozdulatokkal pénzt nyújtottak előre, amit egy ott álló pincér elvett, majd a zenekar elé lépve egy kikészített dobozba dobott. Ebben eddig semmi meglepő nem lett volna, ha ezt nem folyamatosan, kb. 5 másodpercenként teszik úgy, mintha minden egyes nekik tetsző rímet vagy hangot azzal a pénzzel jutalmaznának.
Mintha csak azt mondták volna, uhh, ez jó rím volt, nesze, itt egy ötszázas.
Mert kb. annyit adtak. Igaz, hogy félhomály volt, de mi nagyon úgy láttuk, hogy 100 rúpiás bankjegyeket adogattak, ami akkori árfolyamon 440 forintot ért. És ez csak a minimum, mert volt olyan is, hogy egyszerre 300 rúpiát adtak. Ha pedig közben valakinek elfogyott a kezében tartott pénz, akkor a pénztárcájából egyből előkerült egy nagyobb címlet, melyet a pincérek rögtön kisebb címletekre váltottak. Mi meg csak néztünk, hogy mi folyik itt.
 
Presztízs MagazinEgy-egy ponton úgy tűnt – és azt is gondoltuk –, hogy a srác és a hármas társaság egymással verseng és egymásra licitál, melyikük a nagyobb király. De ez a teória egyből megdőlt, amikor a srác megpihent, a másik társaság viszont továbbra is bőszen adogatta a pénzt.
És ha még ez sem lett volna teljesen érthetetlen, akkor jött a mindent még inkább összekuszáló lépés. Egyszer csak az egyik pincér odalépett a zenekar dobozához, belenyúlt, kivett egy kisebb köteggel, majd azt visszaadta a vendégeknek. Nem annyit, amennyit beledobáltak, de azért pár százas címletet igen.
Nagyon bambán nézhettünk, mert a szomszéd asztalnál ülő srác odaült mellénk beszélgetni. Elmesélte, hogy ő mérnök, üzleti úton van Delhiben, és csak beugrott kikapcsolódni. A pénzes dolog pedig semmi más, csak annyi, hogy tényleg fizetsz, ha tetszik egy-egy hang. A pénzvisszaadásról viszont hiába kérdeztünk, választ sajnos nem kaptunk.
Ezen felbátorodva, gondoltuk, mi is beszállunk és dobunk be valamennyit, de amikor elővettük a pénzt, a férfi nem engedte. Helyette elővett három 100 rúpiást, levegőbe emelte, jelezte, hogy ez tőlünk van, és úgy küldte a zenekarnak. 
 
Presztízs MagazinMég beszélgettünk kicsit vele, majd úgy gondoltuk, továbbállunk, kértük hát a számlát, viszont azt sem hagyta kifizetni. Akkor is jelzett, hogy azt majd ő rendezi. Hiába erősködtünk, nem engedte. Megköszöntük kedvességét, elérhetőségeket cseréltünk, és továbbálltunk.
 
Ezek után még értetlenebbül léptünk ki a bárból az utcára. Eddig mindenkitől azt hallottuk, hogy Indiában mindenhol koldusok fognak megrohanni, és hogy az emberek napi pár dollárból élnek, ugyanakkor a bárban több ezer forintot adnak borravalónak egy-egy jó ritmus hallatán, sőt egy helyi arc fizeti a mi számlánkat is…
 
Szinte alig érkeztünk meg, és még egy fél napot sem töltöttünk el Indiában, de már akkor elképzelhetetlen dolgok és hihetetlen élmények történtek velünk. Ráadásul úgy, hogy ki sem léptünk a hotelünk 200 méteres sugarából. 
 
Még nincs értékelve