Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Esküvő és szafari Botswanában

Mátai András | Mátai András | 2019.01.23. |
Botswana
Esküvő és szafari Botswanában
Afrika nem igazán turistacélpont. Persze vannak ott is csodálatos helyek, mint például a kenyai és tanzániai nemzeti park, Zanzibár és Madagaszkár szemet gyönyörködtető tengerpartja meg a 2010-es dél-afrikai focivébé, de Afrikát említve az embernek ezek a helyek, a nyaralás és a pihenés kevésbé jut eszébe.
Pedig a valóságban Afrika még ennél is többet nyújt. Van egy hihetetlenül színes kultúrája, vadregényes tájai, érintetlen természeti kincsei, állatvilága és rengeteg izgalmas turistalátványossága, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzék őket.
Valószínűleg én sem jutottam volna el Afrikába ilyen hamar, ha nincs Sindie, egy botswanai barátom és az ő esküvője, amelyre meghívott minket, külföldi barátait is. 
Egy botswanai esküvő? Hát ezt biztos nem fogom kihagyni! – mondtam magamnak. 
 
Esküvő helyett szafari
 
Presztízs MagazinBotswanába tehát eredetileg egy esküvői meghívásra mentem, de ha az ember ilyen messzire utazik, akkor nyilván megnézi a helyi látnivalókat is. Számomra az sem volt kérdés: ha már ott vagyunk, megyünk szafarizni.
Sajnálatos módon érkezésünk után azonban kiderült, hogy az esküvőt bizonytalan időre elnapolták. Az ok: a két család nem tudott megegyezni a menyasszonyért fizetendő tehenek számában. És komolyan: ezért a sztoriért azt sem bánom, hogy az esküvő elmaradt. 
Botswanában – és sok afrikai országban – még ma is él az az ősi hagyomány, hogy a vőlegény családja tehenekért vásárolja meg a menyasszonyt. Ez főleg a régi értékrend szerint élő tradicionális családokban megy így. Olyanoknál, mint Sindie családja. A felvilágosultabb, modern gondolkodásúak, mint például a vőlegény családja, ezeket a hagyományokat már nem követik és nem hajlandók ezek szerint élni.
Így hiába szeretett volna Sindie édesapja 8 tehenet kapni a lányáért, a vőlegény családja ezt visszautasította. 
Presztízs MagazinAnnak ellenére történt mindez, hogy Sindie és párja egyaránt felvilágosult, világot látott emberek. És mégis. Ez sem számított. Hiába szerették egymást, hiába szerettek volna összeházasodni, a helyi hagyományokat nem rúghatták fel. 
Sőt a két család közti egyezkedésbe a házasodni vágyó fiatalok bele sem szólhatnak. Helyettük a családtagok tárgyalnak. A menyasszony oldalán tradicionálisan a nagybácsi – annak hiányában a báty vagy az édesapa –, a vőlegény oldalán pedig a család bármely férfi tagja. Bárki, akinek van vagyona… vagy tehene.
A tárgyalás úgy zajlik, hogy a vőlegény és a család férfi tagjai ellátogatnak a menyasszony „képviselőjéhez”, aki fogadja a kérőket. A tárgyalás idején, míg „az üzlet” meg nem köttetik, a vőlegény a ház előtt köteles várakozni. Amíg nincs megegyezés, addig nemhogy a házba, de még a kertbe sem léphet be.
Az egyezkedés jobb esetben pár óráig, rosszabb esetben akár hetekig vagy hónapig is eltarthat, miközben a két család képviselői többször is találkoznak, ajánlatokat fontolnak meg, illetve újakat tesznek.
 
A szépség nem számít
Hogy Botswanában elejét vegyék a hasonló, hosszas házasságiár-tárgyalásoknak, az ország vezetői lépéseket terveznek tenni az irányba, hogy az országbPresztízs Magazinan egységesítsék és szabályozzák a menyasszonyokért kérhető tehenek számát.
Hogy egy lányért hány tehenet fizetnek, az megállapodás kérdése jelenleg, de ugyanúgy, mint egy autóvásárlásnál, vannak bizonyos értéknövelő és értékcsökkentő tulajdonságok, melyekkel mindkét oldal próbálja a menyasszony árát fel- vagy leértékelni. Az iskolázottság és a munkatapasztalat például értéknövelő tulajdonság, míg a korábbi párkapcsolatok és a korábbi kapcsolat(ok)ból született gyermek(ek) száma természetesen értékcsökkentő. 
A szépség és pozitív belső tulajdonságok ezeken a tárgyalásokon nem igazán kerülnek szóba.
 
 
A 8 tehén, amennyit Sindie apukája kért, egyébként se nem sok, se nem kevés. Pont a tradicionális „menyasszonyár”. Értéke átszámolva körülbelül 4000 amerikai dollár, mai árfolyamon úgy 1.115.000 forint. 
 
Irány a vadon!
 
Presztízs MagazinAz elmaradt esküvő helyett maradt számunkra a szafari. Gaborone-ban, a fővárosban autót béreltünk, kocsiba szálltunk, majd nekivágtunk a mintegy 900 kilométeres útnak, hogy átautózva a fél országot, bevethessük magunkat a vadonba.
Maun Botswana ötödik legnagyobb városa, az Okavango-delta bejárata és az ország turisztikai központja. Gyakorlatilag az egész város a szafarikra és a turizmusra épült. Van ott minden: Safari lodge-ok, turistaházak, túraközpontok, túraboltok és mindaz, amit az ember a túrázással és a szafarikkal kapcsolatban el tud képzelni.
A szafaritúrák minősége, hossza és a szafarin kapott szolgáltatások mennyisége és minősége csakis a pénztárcánktól függ. A lehetőségek pedig tényleg határtalanok.
Miután mindent megbeszéltünk és leegyeztettünk, elintéztük a bevásárlást és összepakoltunk, már csak egy jól megérdemelt ital várt ránk a szafarilodge bárjában. Ilyen helyeken, esténként, jobb program híján mindenki a bárban iszogat és beszélget. Az italozó közönség pedig hihetetlenül színes. Elsősorban természetesen turisták, akik között megtalálható a noteszébe jegyzetelő hátizsákos turista, a friss házas szerelmesen turbékoló nászutas párocska, valamint a legújabb kütyüjét nyomogató, még a szafarin is vasalt ingben túrázó újgazdag. De vannak nyakig túrafelszerelésbe öltözött nyugdíjas házaspárok is. A kedvencem viszont egyértelműen a helyi erő, a kiöregedett repülőgép-pilóta, aki ránézésre már az elmúlt 10 évet is ugyanúgy töltötte: munka után lerészegedve, a bárban. Ennek ellenére színes társaság, akivel mindenképpen érdemes leülni és inni egy italt, hiszen rendkívül hasznos naprakész információkat és tippeket kaphatunk tőle, másrészt hihetetlen történeteket rejt a memóriája. 
Ilyen öreg rókáktól hallottuk azokat a rémtörténeteket, hogy kit hol hogyan és milyen vadállat támadott meg és falt fel. Állítólag a hiénák és a krokodilok a legrosszabbak, mert azok mindig támadnak. Még az oroszlánok is képesek visszavonulót fújni, ha jó napjuk van és nincs veszélyben sem a területük, sem a kicsinyük. 
 
Presztízs MagazinTávol a civilizációtól
 
Végre eljött a nagy nap. A szállásról először autóztunk, majd vízre szálltunk, és egy 10-12 fős hajóval utaztunk egy órát, mire elértünk egy helyi törzsi faluhoz, ahonnan egy kis logisztika után elindult a tényleges szafaritúránk.
Itt ismerkedtünk meg Emanuellel, a túravezetőnkkel, aki már első pillanatra nagyon szimpatikus volt.
 
 
 
 
 
Presztízs Magazin
Ne ficánkolj a mokoróban!
Ő már előkészítette hajónkat, a mokorót. A mokoro a helyiek tradicionális vízi járműve, amely egy fából faragott meglehetősen hosszú és vékony, kézi erővel hajtott, szerintem elég ingatag, kenuszerű építmény. A tutajban két hely volt 1-1 mozdítható műanyag széken, közöttünk és mögöttünk a rakomány: a sátrak, a hálózsákok, tűzifa és a táskáink. A hajó végében pedig Emanuel, aki állva, egy hosszú rúddal lökve hajtott bennünket. Első ránézésre és kívülről a mokoro elég stabilnak tűnt, egészen addig, amíg bele nem ültünk és el nem indultunk. Kérdeztem is Emanuelt, mennyire gyakori, hogy valaki a vízbe borul. Erre azt mondta, ha nem ficánkolunk, akkor nem sok. Inkább ő szokott beleesni, de ő is sikeresen megúszta az utolsó pár hónapot. 
 
 
Presztízs MagazinA törzsi faluig rendes hajóval a folyó fő csapásvonalán jöttünk, a faluból viszont a mokoróval már a nádasban egy vékony, kitaposott ösvényen indultunk tovább, és pillanatok alatt elhagytuk a civilizáció utolsó jeleit is. Innen nem láttunk másik turistát, de még csak másik embert sem rajtunk kívül. Szépen sütött a nap, az ég tiszta kék volt, mi pedig könnyen suhantunk a vékony, fűszerű nádasban. Közben Emanuel mesélt. Főleg a virágokról és a nádasról. Ami minket kevésbé érdekelt, őt viszont látszólag nagyon is foglalkoztatta. Mi inkább az állatokra voltunk kíváncsiak: Emanuel, szerinted látunk majd elefántot? Te találkoztál már oroszlánnal? Ezekben a vizekben él krokodil? Azok mennyire veszélyesek? Melyik állattól félsz a legjobban? 
Útközben Emanuellel megbeszéltük, hogy vigyen minket a lehető legtávolabbra. Úgy gondoltuk, minél mélyebbre megyünk, annál nagyobb esélyünk lesz valami igazán nagy és ritka állatot látni. Emanuel bele is egyezett ebbe. Azt mondta, bár nem járt arra több mint egy éve, de miért ne, akkor menjünk arra a távolabbi szigetre. Mi ennek nagyon megörültünk és az addigi izgalmunk még tovább fokozódott. Felfedezőnek éreztem magam. Távol minden civilizációtól. Kinn a szabadban, a vad dzsungelben, ahol bármi megtörténhet. Még el is játszottam a gondolattal, hogy Bear Grylls módra hogyan élném ott túl egyedül, milyen kalandokba kerülnék, hogyan győzném le a saját korlátaimat és a természetet.
Presztízs MagazinAhogy kezdetben könnyen haladtunk a vékony vízi ösvényen, úgy lett az utunk később egyre nehézkesebb. Először a megváltozott terveink miatt le kellett térnünk a kitaposott és rendszeresen használt vízi ösvényről, és helyette mindenféle út híján, toronyirányt indultunk el a nádasban utat törve magunknak. Ez még nem is lett volna baj, mivel a mokorót pontosan ilyenre találták ki. A vékony és hegyes hajótest könnyen utat tört magának még a két méter magas nádasban is. Néha-néha ugyan megakadt, de akkor Emanuel kipattant, és kézzel tolt minket túl egy nagyobb nádcsomón a térdig érő vízben. A baj nem is ezzel volt. Bár – mint utólag mással beszélgetve kiderült – nagyon nem volt jó ötlet ismeretlen vizekre evezni. Ha ugyanis éppen egy vízilócsalád lakhelyén kell keresztülmennünk, a nőstény víziló a kicsinye védelmében úgy törte volna darabokra könnyű kis hajónkat, mint ha papírcsónak lett volna. És ha konkrétan nem minket embereket támadott volna, nagyon kis eséllyel élte volna túl bármelyikünk is. De szerencsére ezt megúsztuk.
A szafaritúra további izgalmai a következő részben folytatódnak...
Még nincs értékelve