Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Főváros a fellegekben

Ecuador I.

Nagy Bendegúz | Nagy Bendegúz | 2017.04.10. |
Ecuador, Nagy Bendegúz
Főváros a fellegekben
Mottó: “Ecuador, a kontinens legkisebb köztársasága a legnagyobb népsűrűséggel és politikai stabilitással büszkélkedhet. Földrajzilag három jól elkülönülő régióra osztható: a zöld trópusi óceáni alföldek, az Andok égbe nyúló magaslatai és a keleti sűrű dzsungellel borított Amazónia. Ecuador jelentősen különbözik két nagy szomszédjától, Perutól és Kolumbiától. Kolumbiával összehasonlítva, Ecuadorban a lakosság több mint fele telivér indián, a többi mesztic és fehér bőrű. Bár Ecuadort és fővárosát, Quito-t is az inkák alapították Kr. u. 1450 körül, az eredeti városból semmi sem maradt fenn, mert a spanyolok a konkviszta után még az alapköveket is felszedték, hogy felépítsék a gyarmati fővárost. A függetlenséget 300 évnyi viszonylag békés spanyol uralmat követően Sucre tábornok, Simon Bolivar el Libertador, a “Felszabadító” jobbkeze hozta el az országnak 1822-ben.” /Forrás: South America on a shoestring, Lonely Planet 1986./
Ipiales: katedrális a hídon
 
Ipiales-ban leghamarabb szállót keresünk. A kissé nagyzoló nevű Hotel Emperadorban tizennégyezer pesoért találok hozzáférhető szobát. A ’Casa del Nelli’-ben nem fértem be a fürdőszobába, így már jónéhány napja nem fürödtem, csak mosakodtam. A forró zuhany a döglesztő nap után itt is csak álom marad, de a nagy fürdőben legalább bőségesen ömlik a csapból a jéghideg víz.
A cyber-café előtérben elintézem a virtuális levelezést. Latin-Amerikában szinte minden sarkon, és a dzsungelben is majd minden fánál van internet. Hihetetlen méretű és sebességű informatikai forradalom megy végbe a kontinensen, szinte erőszakkal ültetik le az indiánokat a gép mellé! Olybá tűnik, itt is egyre inkább az a helyzet, hogy ahol élet, ott internet – és persze fordítva.
Presztízs MagazinA kissé szúrós, de annál illatosabb gyapjútakaró alól kikandikálva altatóként alfa-nyelvleckeként félálomban nézek még egy kis spanyol nyelvű limonádét a zizegő tévében, majd mély álomba zuhanok.
Reggel kilenckor szakadó esőben indulunk Ipiales hírességét, a hídra épített ’modern’ neogótikus katedrálist megvizitálni. Kockaköves meredek utcákon egyensúlyozok lefelé. Egyelőre még semmi különöset nem látunk, csak a kanyon mélyén kanyargó sebes patakot. Majd hirtelen a lélegzetünk is eláll a gyönyörűségtől, mert a ménkű mély kanyon fölött íves pilléreken nyugvó hídon valóban ott fehérlik a hatalmas katedrális. Abszurd látvány, nem kétlem!
A legenda szerint a patakban ruhát mosó indián lánynak a szemközti gerincen hatalmas lángcsóvák között a Szent Szűz maga jelent meg. A szédítő mélységet fürkészve eretnek gondolatként villan át az agyamon, hogy a lánykának igencsak jó szeme lehetett. A századok alatt a csoda helyszíne kegyhely lett, eleinte zarándokok, majd turisták célpontja, végül több ütemben felépítették a mai csodálatos ’Catedral de Las Lajas’-t.
A csúszós, macskaköves út végén soha véget nem érő lépcsősorokon cipel le Anders három kedves, helybéli fotós segítségével. A sziklába vájt lépcső melletti falon táblák ezrei őrzik az idelátogatók emlékét. A svédek körbejárják a környéket, én az 1926-ban épített háromhajós katedrálist veszem alaposabban szemügyre. A hegyből kinőtt, kanyon felett lebegő templom szép arányú, magasztos hangulatú épület. Kőnek néz ki, de néhány helyen lemállott a vékony, élethű bevonat és napvilágra került a vasbeton.
Presztízs MagazinBelül az utolsó pillérsorok közvetlenül a nyers sziklafalra támaszkodnak. Visszafelé a lépcső tetejétől motoros taxi hátuljába kapaszkodva jutok fel a busz-terminálig. A következő megálló már az ekvátori határ, ahol a formaságokat egy pár perc alatt letudva belépünk abba az országba, amely az egyenlítőről, az ’equator’-ról kapta a nevét.
Megnyugtató, hogy az égvilágon semmit sem tudok Ecuador-ról, így legalább nincsenek előítéleteim, mint Kolumbiával kapcsolatban voltak. Egyenlítő, kis ország, Galapagos szigetek, ennyi, nem több, de végül is azért vagyok itt, hogy Ecuador-t is rendszerbe helyezzem a saját világomban.
A kolumbiai-ekvátori határon nagy a nyüzsgés. Információ, üdvözlet, óriási reklámtáblák tömkelege befogadhatatlan mennyiségben szennyezi vizuális auránkat. A modern határátkelőn nagy üvegkupola fogja össze a kisebb pavilonokat. Tető alatt, fedett helyen mindent el lehet intézni. Ecuador-ban amerikai dollár a hivatalos fizetőeszköz, így visszaváltjuk a megmaradt kolumbiai pesókat.
 
Este a fővárosban
 
Mindössze három dollárért taxival Tulcanba, a legközelebbi kisvárosba megyünk, ahol éppen elérjük a soron következő, Quito-ba tartó autóbuszt. A főváros cirka kétszázötven kilométer ide, hat óra lesz az út, a jegy csupán négy amerikai dollár. Nagy, kényelmes jószág ez a busz, már szinte kényeztetve érzem magam, ahogy a tiszta, puha gumiszőnyegen seggelve, majomügyességgel mászok fel a lépcsőn és araszolok a sorok közt. Többen is ugranak, készségesen segítenének, de elmagyarázom nekik, hogy higgyék el, sokkal könnyebb és gyorsabb egyedül. Elterpeszkedünk a plüss-üléseken, mozizunk, élvezzük a kilátást. A határ környékén rengeteg a téglagyár, -manufaktúra.
Presztízs MagazinA táj Toszkánára emlékeztet. Tanyákkal és udvarházakkal tarkított, méregzöld ciprus pálcikákkal szegélyezett utakkal behálózott bogárhátú dombok vesznek bele a távoli végtelenbe. A völgyekben vidáman csobogó patakok és folyók, a mezőkön dolgozó parasztok, a poros utakon békésen ballagó alakok, a nappal bújócskázó, szürkén gomolygó, sietős felhők. Mindig megdöbbent, hogy egy képzeletbeli vonalon túl, amit mi modern emberek rajzoltunk a térképre és országhatárnak nevezünk el, legtöbbször valóban egy másik világ terül el. Amint átléptük ezt, a táj, az élet, az emberek, majd minden egy szemvillanás alatt megváltozott.
Sokkal több rendőrségi és katonai ellenőrző ponton haladunk át, mint Kolumbiában, ahol rajtam és a sofőrön kívül mindenkinek csomagostól le kell szállnia. Miközben újra és újra átnézik mindenki, beleértve a sofőr és az utaskísérő iratait is, én nyugodtan ülök a helyemen, rám és a csomagomra nem kíváncsiak. Akármit be- vagy kicsempészhetnék Ecuadorból. Furcsa, szinte mulattató a pozitív diszkriminációnak ez a szintje, amikor az állapotom miatt annyira megbíznak bennünk, hogy fel sem merülhet, hogy egy mozgássérült, kerekesszékes ember is lehet csempész, bérgyilkos, kém.
Az est Quito-ban talál. Taxival a ’San Blas’ negyedbe, a svédek által a Lonely Planet útikönyvből kinézett ’Secret garden’, ’Titkos kert’ hátizsákos szálláshelyre megyünk. Találunk egy földszintes szobát, hat dollárért a földön alszom a társaimmal egy szobában. Szeretek velük utazni, nyitott, melegszívű intelligens emberek, sokat tanulunk egymástól-egymásról.
Reggel szembesülünk Quito földrajzi adottságaival. Santa Fé de Bogotá belvárosa Presztízs MagazinKiskunfélegyháza ehhez képest. Anders nélkül nem túl sok utcán tudnék fel- vagy lemenni. De ő hűségesen, sőt örömmel tol felfelé, tart vissza lefelé, még élvezi is, legalább jó edzés neki is, és végre kiélheti altruista hajlamait. Estefelé sajgó izmait simogatva, vigyorogva mondja, hogy régen nem volt neki ilyen izomláza. Sokáig, kevés sikerrel keresünk akadálymentesebb szálláshelyet. Anders véletlenül talál rá a zengzetes ’Piedra dorada’, ’Aranyszikla’ nevű szállóra, ahol kiveszünk egy jó nagyszobát, ahol végre a fürdő a WC-vel együtt is használható. Nagyon frusztráló, ha olyan helyen vagyok, ahol nincs belátható időn belül elérhető megbízható mellékhelyiség-bázis. Ha legalább reggel és este elmegyek vécére, a nap többi részét koncentrált figyelemeltereléssel, kevés ivászattal és sok izzadással simán kibírom.
 
A világ második legmagasabban fekvő fővárosa
 
A majd’ háromszáz évig tartó spanyol hódoltság alatt Quito volt a Perui Alkirályság audiencia központja. A középkori spanyol képzőművészet és építészet az inka örökséggel házasságra lépve észbontóan gyönyörű fővárost, kulturális és művészeti központot hozott létre.
Quito a maga 2.850 méteres tengerszint feletti magasságával nemcsak a világ második legmagasabban fekvő fővárosa a bolíviai La Paz mögött, hanem kővel burkolt, égig érő, szűk sikátorai, gyarmati építészetének gondosan őrzött és felújított gyöngyszemei, árnyas terei, piacai, parkjai, hamisítatlan utcai indián árusai, ódon templomai és kolostorai az egyedi indián stílusban gazdagon díszített homlokzatokkal és festett belső terekkel a világ egyik legérdekesebb városává teszik egyben. Abban sincs semmi meglepő, hogy majd’ minden sarkon fehéren ragyogó gyarmati épületcsodákkal megtűzdelve, világutazók találkozópontja is ez a hely.
Presztízs MagazinQuito meglep, mert sokkal fejlettebb, mint gondoltam vagy reméltem volna. A ’Placa Santo Domingo’ téren akadálymentes trolira szállunk. A viteldíj igazán bagatell, huszonöt cent, mozgássérülteknek kérdés nélkül a fele. Szabályos szerkesztésű rámpa vezet a magasított peronra, a beszállás a biztonság kedvéért kétsoros, automata üveg tolóajtókkal történik. Ez a szeglete Quitonak lehetne akár Skandináviában is.
Mellbevágó pozitív élmény az akadálymentes tömegközlekedés, a troli, ami sokkal jobban működik, mint Bogotában, és aminek az ára egy útra nekem kemény tizenkét és fél cent. Estefelé olyan zsúfolt a troli, hogy az utasok szó szerint felemelnek és ’kidobnak’ a buszból, olyan is előfordul, hogy valaki a lábával a hátam közepétől fogva taszít kifelé. És ez a rengeteg gyönyörű indián ember hagyományos népviseletben… Micsoda arcokat lehet látni! Micsoda viseletek, ruhák, kendők villannak fel az utca hétköznapi forgatagában!
Presztízs MagazinFolyamatosan szunyókálva és oxigén után kapkodva, mert majd’ háromezer méter magasan még szokni kell a magasságot, a felhők felett ülünk az egyik színpompás kávézóban. Néha egy-egy éktelen hangosan sípoló rendőr, katona, vagy éppenséggel katonai rendőr ébreszt fel bennünket az oxigénhiányos delíriumból.
Előfordul, hogy hazamennék, de lehetetlen. Itt és most a feladás azt jelenti számomra, hogy kissé lebiggyesztem a szájam sarkát, és kevésbé barátságosan mosolygok a következő katonára, koldusra. Hiába vagyok a svédekkel és általában emberekkel körülvéve, egyedül érzem magam, és tényleg nagyon nehéz ezt az érzést testileg-lelkileg elviselni. Olyan szívesen megölelnék már valakit, olyan szívesen hozzáérnék már valakihez. Tegnap a buszon az is jól esett, hogy valaki a fejemre esett, véletlenül. Előbb-utóbb be kell látnom, hogy nem remetének születtem.
 
Presztízs MagazinKalandvágy vagy hit?
Néha elmerengek, hogy miért is kelek útra újból és újból. Kalandvágyból? Nem hiszem, azon már rég túl vagyok. Hit kérdése lenne? Szkeptikus ember lévén senkinek sem hiszek el szinte semmit. Inkább felfedező vagyok a magam kis világában, saját szememmel szeretem látni a dolgokat, érezni a bőrömön, a csontjaimban, a bizsergést az agyamban, de ami ennél is sokkal fontosabb, idegen emberekkel, civilizációkkal akarok találkozni, látni akarok mindenkit! Át akarom élni a különböző országok népeinek boldogságát, nyomorát, szenvedését, azonosulni akarok velük arra pár napra, hétre, míg velük vagyok!
Újra és újra értékelem/átértékelem magam és a látottakat. De még mindig nem elég, még mindig nincs meg a válasz a miértekre. 
 
Presztízs MagazinA magammal hozott pénz még nem fogyott el, itt sokkal kevesebbet költök, mint otthon. A kártyámon van kétezer dollár, és ötszáz dollár készpénz is lapul a zsebemben. Mára már kiköltekeztem magam. Az imént vettem egy kis kerek, műanyag burkolatú tükröt huszonöt centért, hogy végre szemügyre vehessem Kolumbiában meggyötört hátsómat.
Megfigyeltem magamon, és még ezeken a hozzám képest gazdag és nagyvonalú svédeken is, hogy külföldön hátizsákos turistaként hihetetlenül „sóher” tud az ember lenni. Vagy inkább racionális. A hátizsákos utazó a kiadások terén szigorú, de igazságos önmagához és másokhoz. Míg otthon, ha éppen úgy van pénzem, pillanatok alatt, szemrebbenés nélkül megveszek bármilyen méregdrága kütyüt, itt minden egyes centet alaposan mérlegre teszek. Eddig átlagban naponta huszonkét dollárt költöttem, és ebben benne van minden az égvilágon, utazás, szállás, étkezés, ajándékok, átverések, lenyúlások, lehúzások, váratlan és kikerülhetetlen extra kiadások is. Panamában, a Darienben voltak napok, amikor nem költöttem öt dollárnál többet…
 
Átlag: 4.4