Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

A Mekong-delta és a vietnámi konyha

Nagy Bendegúz | Nagy Bendegúz | 2015.08.07. |
Nagy Bendegúz, Vietnam
A Mekong-delta és a vietnámi konyha
Mottó: ’Vietnám rizses tálja, a Mekong-delta, a zöld szédítő árnyalataival tarkított idilli táj. Vízi világ ez, mely az ország élettel teli artériájaként lüktet vég nélküli folyóin, csatornáin és vízfolyásain. Megszámlálhatatlan csónak, lakóhajó és vízi-piac otthona. Az ősi legenda szerint a szívós, ám barátságos delta-lakók halászhálóikkal fogták el és szelídítették meg Cuu Long kilencfejű sárkányát. A Mekong-delta számtalan, tengert kereső ága évről évre az embert a világ egyik legbőségesebb rizstermésével megajándékozó területet fogja közre. A tibeti forrástól indulva a Mekong számtalan kanyarulatot maga mögött hagyva Vietnám legdélebbi pontján ömlik a tengerbe. A Mekong-delta, amely sokáig a Khmer Királyság része volt, egyike a modern Vietnám legújabb területeinek.’
Ahol a boldogság szinonimája a tele gyomor
 
Tien Huu vietnámi etnológus szerint az étkezés Vietnámban sokkal több életfenntartásnál, inkább magas szintű életművészetnek nevezhető. Bár az evés önmagában biztosítja a túlélést, a vietnámiak vallásuknak megfelelően a sok életáldozat árán kapcsolatban maradnak őseikkel és isteneikkel. Megkerülhetetlen fontossága a háborúban, aszályban és árvízben bővelkedő vietnámi történelemben is gyökerezik. A vietnami paraszt számára a boldogság szinonimája a jóllakottság, a tele hassal való elégedett munka a földeken és a vízen. Megtanulták, hogyan készíthetik el kevés alapanyagból a legegyszerűbben a lehető legjobb minőségű eledelt.
Presztízs MagazinA nálunk megszokottal ellentétben itt minden étel egyszerre kerül az asztalra. Az együtt étkező család vagy baráti közösség ugyanabból a tálból vesz, ugyanabba a mártásba mártogat. Az étkezésnek közösségépítő és -erősítő szerepe van: csak azok esznek közös tálból, akik szeretik egymást, akik nem ódzkodnak a másik indirekt érintésétől. Fontos szerepe van az evőpálcikáknak is – pálcikával nem lehet sietve, gyorsan, zabálva enni, durván feldarabolni az ételt.
 
Vietnami konyha: szerelem első látásra
 
A hosszan tartó egészség titka: a rizs, a fűszernövények és a halszósz. A legtöbb délkelet-ázsiai országhoz hasonlóan a rizs itt is alapvető élelmiszer, de itt nem csak főzik, hanem rizstészta és rizspapír is készül belőle, ami aztán további finom étkek tárházát képes magába göngyölni.
Népszerűek a különböző tekercsek. Nyers tekercs (goi cuon), párolt mandarin tekercs (banh cuon), frissen sült tavaszi tekercs (cha gio nem). Vietnamban kiemelt szerepet élvez a rengeteg fajta friss fűszernövény, amelyről az európai ember talán soha nem is hallott.
A konyha harmadik alappillére a halszósz (nuoc mam), amely gyakorlatilag a szójaszószt helyettesíti főzéshez, pácoláshoz, öntetnek vagy mártásnak. A vietnámi tartózkodásom alatt, bár gyakorlatilag folyamatosan ettem, azt tapasztaltam, hogy egyre szorosabbra kellett húzni magamon a képzeletbeli derékövet.
Viszonyom a vietnámi konyhával meghatározta ittlétemet: szerelem volt első látásra. Ebben az országban az élet mintha az evés körül forogna. Az ’enni’ ige klasszikus két írásjele a ’száj’ és a ’béke’. Megszívlelendő üzenet lehetne a világ hatalmasainak: enni, és enni hagyni! Lehet, hogy nem is kellene sokkal több a világméretű békéhez.
 
Presztízs MagazinSee you in Chile!
 
Saigonban a Phan Anh hostel előtt, bár sejtjük, hogy soha többet nem találkozunk, ’See you in Chile’ felkiáltással könnyes búcsút veszünk Javiera-tól, kedves chilei ismerősünktől. Nicole-lal, a német épületgépész lánnyal taxival megyünk a buszterminálra, ahol egy hatalmas, a Mekong deltába, Can Tho-ba igyekvő narancssárga ’Phung Trang’ buszra szállunk.
Mintegy négy óra múlva már a párásan gőzölgő mocsárban találjuk magunkat. Can Tho-ban megismerkedünk a világkörüli úton lévő vidám belga Kempeneers családdal. Benoit, az apuka civilben tornatanár, az anyuka, Sophie páncélozott, egyedi építésű luxus limuzinokat árul, az ő apja mellesleg az egyik legnagyobb belga gyorsétterem-hálózat tulajdonosa.
Sacha, a tizenkét éves okos, értelmes fiúk és Lilu a tíz éves kislányuk, akinek állandóan mindent fordítani kell, pedig állítólag ő is ért és beszél angolul. Olyan, mint egyik megboldogult nagyapám, aki meg sem várva a kérdés végét máris folyton visszakérdezett: ’Tessék? Mi van?’. Lilu is sportot űz ebből, nyilván legkisebbként több figyelmet szeretne. A belga család a klasszikus, hátizsákos, egy éves világkörüli út első harmadán van éppen túl.
Presztízs MagazinVeszélyes helyekre nem mennek. Sophie egyetlen kikötése, hogy minden nap legyen viszonylagos tisztaságú fedél a fejük felett, zuhannyal és vécével. Kifejezetten gazdag család tagjaként abszolút becsülendő a hozzáállása. Imádják ezt az utat, a magántanuló gyermekek lelkendezve mesélnek a kínai, indiai kalandokról. Sophie szigorú anyuka és tanárnő: mindennap délelőtt tanulás, este pedig olvasás van.
Ezen kívül mindent szabad a gyermekeknek. Minden új helyen legalább egy iskolát és árvaházat is meglátogatnak, ahol komolyabb összegű adományt adnak. Úgy vélik, ez az út mindennél nagyobb hasznára válik majd mindkét gyermeknek.
 
Az úszó vásár
 
Az úszó vásárba igyekezve a hajnali ötórai sötétség hagyományos építésű, kereszt-evezőkkel, de motorral is felszerelt fadereglyében talál bennünket a kikötőben. A csónak farában a kapitányasszony fél fenékkel a palánk szélén ül. Egyik lábával kitámaszt, a másik izmos combjával a hajót kormányozza, miközben két kezével pillanatok alatt szebbnél szebb holmikat fon sásból. A szeme, hogy ne ma reggel jussunk a halak harmincadjára, a folyó fenekére, folyamatosan a barna vízen zajló forgatagot pásztázza.
Presztízs MagazinKülönös hangulata van ennek a reggelnek. A Mekong itt autópályaként működik: az aszfalt a víz, az autók pedig a lehető legkülönfélébb úszó és lebegő vízi alkalmatosságok. Némelyik lélekvesztő alig emelkedik ki a tenyérnyi hullámokból, míg a másik robusztus fatáblákkal burkolt úszóerőd, avagy éppenséggel szupermarket. Úszó benzinkútnál tankolunk, majd természetesen úszó vegyesboltnál veszünk reggelit.
Palánk tetejéig homokkal megpakolt lapos-kúszó vízalattjáró-szerű uszályok az elsüllyedés pengeélén táncolva hasítják a barna habokat. Minden egyéb úgy működik, mint a szárazföldön. Az úszó nagybani zöldség- és gyümölcspiacon tarkabarka ruhába öltözött erős fizikumú nők kúpos szalmakalapban szögletes bárkákról szolgálják ki a kisebb csónakokban bevásároló embereket. Hatalmas a nyüzsgés, szinte habzik a víz a temérdek bárka és áru alatt.
Szerte Vietnamban rengeteg nő végez napi tizenkét órában nehéz fizikai munkát. A rendkívüli terhelésnek köszönhetően különösen a vidéki asszonyok rendelkeznek férfiakat megszégyenítő fizikummal.
Presztízs MagazinMiután kicsodálkoztuk magunkat az úszó vásárban, kisebb csatornák, folyami sikátorok felé vesszük az irányt. Kormányosnőnk boszorkányos ügyességgel lavíroz az ormótlan jószággal, miközben egyre csak sokasodnak a sásból font ajándéktárgyak a kezünkben, a fejünkön és a táskánkban. Gyűrű, karperec, korona, rózsacsokor, kiskosár…
A többiek néha kiszállnak, én inkább a csónakból szemlélődök. Családi vállalkozásban működő rizstésztagyárat látogatunk. Az első osztályú rizst több lépcsőben mossák, darálják, majd finomlisztté őrlik. A vízzel elegyített lisztet fürdőkádnyi kondérokban forralva pépesítik. A pépből hatalmas palacsintákat öntenek, amit először bent az árnyékban lehűtenek, majd kint a szabadban kókuszpálmalevél rácsokon megszárítanak. Amikor jó kemény lett, odabent vékony csíkokra vágják, szeletelik, két kilós kiszerelésben barna rizspapírba csomagolják, zsákolják, és máris szállítják a kereskedőházakba.
Raktározás nincs. Az itt dolgozó asszonyok heti hét napban tizenkét órás munkaidő alatt keresnek nagyjából nyolcvan USD-nek megfelelő fizetést. Ez nagyjából egy dolláros órabért jelent.
 
Phu Quoc (Fú-kok) szigete
 
Nicole ma este Saigon-Dubai-Frankfurt útvonalon hazarepül, én a belga családdal folytatom utam Phu Quoc (Fú-kok) szigetére. Majd négy óra az út Rach Gia kikötőjéig. A mamutszerű busz sokszor félrehúz, mert nem férünk el a kanyargós, keskeny úton, egyébként pedig folyamatosan vágja az utat a szélrózsa minden irányából érkező robogósok füstfelhőjében.
Rach Gia városa turistamentes övezet, ahol senki sem beszél egy kukkot sem angolul. Elképzelhetetlenül olcsón szállunk meg egy vadonatúj szállóban. A piacon és a boltokban rá kell mutatnom arra, amit szeretnék, ha bonyolultabb az ügy, akkor rajzolok, skiccelek, amin az eladók jókat derülnek.
Presztízs MagazinTermészetesen ők zavartalanul és folyamatosan vietnamiul beszélnek hozzám. A bankban nem akarják beváltani a húszdollárost, mert valami írás van rajta. Nem baj, jó lesz Kambodzsában.
Bár már hozzászoktam, hogy rendszerint koszos csavargóként hajtom álomra a fejem különböző helyeken, azért nagyon jólesik néha a forró zuhany után fájó hátamat a vakítóan fehér hatalmas ágyban a keményített lepedőn kinyújtóztatni.
Phu Quoc szigetére a ’Superdong III’ nevű szárnyashajóval megyünk. Beszállás után a matrózok engem automatikusan az alsó ablaktalan fedélzetre akarnak ’szállítani’. Kézzel-lábbal tiltakozom, így patthelyzet alakul ki. A nagy ribillióra a kapitány is lejön a hídról. Leteremti a tisztet, engem pedig ’bedugnak’ a klimatizált VIP kajütbe. Mivel ragaszkodom a belgákhoz, Benoit vigyorogva jegyzi meg, hogy ’érdemes’ velem utazni. Pedig akkor még nem tudjuk, hogy miattam a kambodzsai határnál a több órás várakozást is megússzuk. Hja, a kerekesszék-lehetetlen vidékeken jól esik néha egy kis pozitív diszkrimináció.
Phu Quoc szigetén Duong-Dong városába igyekszünk. A tízdolláros taxi viteldíj felét Sophie minden ellenvetése ellenére kifizetem. A taxis a nagy semmiben valami újonnan épült méregdrága szállóba akar bennünket beszuszakolni. Nem állunk kötélnek, így nagy duzzogva kitesz a belvárosban.
Itt rögtön megtapasztaljuk a turista-inkubátor környezet-kártékony hatását. Körül szeretnénk nézni, de a csomagjainkat csak akkor őrzik meg az egyik szállóban, ha ott is alszunk. Fityiszt! Battyogunk tovább, a gyermekek nyűgösek, éhesek. Az egyik remek helyi kifőzde láttunkra hirtelen bezár, zavarnának is rögtön át a szomszédos puccos helyre. A belgák már szedelőzködnének, de én nem tágítok. Jól megszorongatom a tulaj kezét, és megbeszéljük a dolgokat. Egy perc múlva jön az étlap, majd az isteni ebéd.
 
Presztízs MagazinNguyen Quoc Viet Úr házában
 
Hat óra után leszáll az éjszaka. Míg Sophie a gyermekekkel szállás után néz, mi Benoit-val megcsodáljuk az éjjeli piacot. Van itt minden, mi tengerben terem, s mi szem-szájnak ingere. Nem találnak számomra is hozzáférhető szállást, így elhatározom, hogy végre a parton alszom. A sétányon egyetlen meztelen izzó fénye alatt apró termetű ’Agent Orange’- áldozat asszony játszik egyhúros hangszeren.
Az unokája tolmácsolja, hogy szívesen meghívna, azonban a háza mindössze egyetlen szobából áll. De van itt egy buddhista kolostor, ahova elszalajt egy sihedert, ők biztosan befogadnak. Így is történik. Egy órával később már Nguyen Quoc Viet Úr vendégszeretetét élveztem egy igencsak modern, ámbár kissé barakkszerű ’kolostorban’.
Presztízs MagazinA következő napokban kiderül, hogy a háziúr egy személyben párttitkár a helyi szervezetben, buddhista szerzetes és az ifjúsági menedékhely vezetője. Fura kombó, de neki ez mind teljesen természetes. Angolul nem beszél, egy barátja telefonon tolmácsol. Nguyen úr kérdésére, hogy a kommunista doktrína vagy a buddhizmus érdekel-e jobban, azt találom felelni, hogy leginkább éhes, fáradt és álmos vagyok, és egy fekhely állna a lelkemhez legközelebb. Pillanatnyi meghökkenés után Nguyen úr és népes családja hahotában tör ki. ’Jó válasz, Isten hozott, maradj, ameddig jólesik!’
Pazar dolog reggel öt órakor Duong Dongban, Phu Quoc szigetén Nguyen Quoc Viet Úr házának tornácán a fáradtzöld, szúette tömör deszkaágyon, molyrágta rózsaszín moszkítóháló alatt vörös műselyempaplanon heverve, a szomszédból lágyan átszűrődő vietnámi népzenére ébredni, majd a család reggeli neszezésére fél kilencig húzni a lóbőrt. Felülök, karikás, csipás szemmel pislogok. Varázsszóra megjelenik Nguyen úr, a ház ura és parancsolója, valamint népes családja és pártfogoltjai, akik mindannyian hangos ’Jó reggelt’ kívánnak.
Lehet ennél jobbat vagy szebbet az életben elképzelni? Imádlak, Vietnám!
 
Átlag: 4.1