Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Salar de Uyuni, a Föld legnagyobb tükre

Bolívia IV

Nagy Bendegúz | Nagy Bendegúz | 2018.04.15. |
Bolívia
Salar de Uyuni, a Föld legnagyobb tükre
Mottó: Az 1973-ban alapított 4 200 és 5 400 méter tengerszintfeletti magasság között fekvő Andina Eduardo Abaroa Nemzeti Park Bolívia, Chile és Argentína határán terül el, nevét Eduardo Abaroa XIX. századi szabadsághős után kapta. A látogatónak elbűvölő, már-már lehetetlenül változatos színű hegyek és magaslati sivatagok, színes lagúnák, gejzírek, jég borította vulkáni csúcsok teszik felejthetetlenné az utat. A méregzöld és bíborvörös, jeges tavak színét ásványianyag-tartalmuk adja, a nemzeti parkban pedig ezerszámra csodálhatjuk meg a rózsaszín andesi flamingókat. Bolívia egyik szembántóan hihetetlen természeti csodája, a Laguna Verde az arzén és más ásványi sók miatt kékeszöld színben pompázik, a tó vize a kémiai összetevői miatt soha nem fagy be, a mögötte magasodó szabályos kúp alakú, majd’ hatezer méter magas Licancabur vulkán pedig felteszi a koronát a szürreális marsbéli tájra.
Latin-amerikai utam hatvankilencedik napján egy legyőzhetetlennek tűnő Toyota Land Cruiserben kilencedmagammal hasítok a Föld legnagyobb tükre, a Salar de Uyuni sósivatag vízzel borított felszínén. Az autóban a kemény mag többnyire a gyönyörűségtől, a két nyafka, állandóan mindent kifogásoló, szőrszálhasogató, ötezer méteren is félretaposott strandpapucsban és fél feneket sem takaró kisgatyában flangáló belfasti csajt pedig, néha az éhségtől-szomjúságtól, máskor a hidegtől, netán a magashegyi betegségtől rázza a hideg.
 
Latin-Amerikában soha nem volt ennyire könnyű
 
Presztízs MagazinMár indulás előtt Uyuniban is próbáltuk rávenni őket, de bármily hihetetlen, semmilyen módon nem tudtunk meggyőzni, nem hallgattak ránk, hogy a Mont Blanc-nál magasabban fekvő jeges-köves-sós sivatagba papucs helyett túracipő, bikini helyett rendes hosszúnadrág kell. Nekik Roxanne, az aranykezű szakácsnőnk főztje sem ízlik, naphosszat pizza és hamburger után sóhajtoznak. A kezdeti sokk után most már inkább csak viccesek, még jó, hogy nem vagyunk egyformák, így sokkal jobban szórakozunk.
David, a sofőrünk és idegenvezetőnk meséli, hogy a Salar de Uyuni felszíne az óceánoknál is jobb kalibrációs terep az ICE-Sat és GPS távérzékelő műholdas rendszerek számára, mivel hatalmas és szabályos a kiterjedése, egészen minimálisak rajta a szintkülönbségek, sima a felülete, és különösen az esős időszakban, amikor sekély víz borítja, kiváló a fényvisszaverő-képessége.
A sós mocsár peremén több sókitermelő és feldolgozó telep köré szerveződött falu ad munkát és szállást számtalan embernek. Északon Salinas de Garcia Mendoza, északnyugaton Llica, délen Calcha települések épültek sóból a sóra. Salinasban körbejárjuk a falut, megcsodáljuk az ezeréves, de még prímán szuperáló amerikai gyártmányú teherautókat, de nem szállunk ki, mert hosszú út áll még előttünk.
Presztízs MagazinAz első megálló a Sóhotel, odabent teát és tejeskávét kérünk, lehetőleg kevés sóval fűszerezve. Az ember a sósivatagban ne legyen már sótalan! – mindenki megpróbálja felidézni anyanyelve sóval kapcsolatos nagy bölcseleteit. A legtöbb mondás spanyolul vagy angolul már nem nagyon áll meg, de mi ettől függetlenül jókat nevetünk rajta. Többen kérik, hogy beszéljek egy kicsit magyarul, és hüledeznek, hogy egyetlen kukkot sem értenek belőle. Naná, nem tudták, hogy a miénk nem európai nyelv! A Sóhotel igazi öko-épület, alapja száz méter mély kősó-lemez, a falak sóból fűrészelt csinos-csíkos blokktéglából, erre került a fagerendás födém, amire felülről kéziszőttes rostszőnyegeket szegeztek, legfelül pedig zsúpszalma-szerű borítás, sipka tartja melegen és szárazon. Az ajtó-ablak és a belső berendezés természetesen fából készült. Fűtés itt sincs, egy árva kályha vascsöve a konyhából mered az ég felé. Az elektromos áramról szélkerék és akkumulátorok gondoskodnak, vész esetére dízel aggregát is van.
Presztízs MagazinA sószállót elhagyva mintegy hatvanöt kilométeren át hasít a hol száraz sókristályokkal díszített, hol sekély vízzel borított vakító kék-fehérségben a Toyota, majd a szilárd sótenger közepe tájékán megérkezünk az Isla del Pescado-hoz, a Halak szigetéhez. A természet tréfájaként majd’ négyezer méter magasan tornyosul felettünk a hajdani korallsziget, amely ráadásul hal alakú, a nevét ugyanis a formájáról kapta. De ha ez nem lenne elég, a szigeten óriás-matuzsálem kaktuszok élnek, melyek közül a legmagasabb, tizenkét méteres példány korát mintegy ezerkétszáz évre becsülik. Hunyorgó szemmel pásztázom a vidéket a rajta pompázó mázsás-évszázados kaktuszokkal, és eszembe jutnak az otthoni, cserépben dédelgetett, mégis minden apróságtól megbetegedő, elpusztuló tüskés kis kedvenceink. A szigetnél kiszállunk, jókedvűen elfogyasztjuk az ebédet. Roxanne mai menüje láma-szték, burgonyapüré, saláta, sült banán és tea – literszámra. Eleinte restelkedik, nem akar tőlünk segítséget elfogadni, de az ír srácokkal ragaszkodunk hozzá, hogy önkéntes kuktaként krumplit és zöldséget pucoljunk, tüzet gyújtsunk. Megunhatatlanul már vagy tizedszer kérdezünk körbe, hogy sót hoztunk-e, és a hasunkat fogjuk a nevetéstől. Kissé sótlan a hús, hopp, leejtem, most már jó, sokkal jobb! Előkerül egy üveg tequila is, a pohár széle helyett a Toyota lökhárítójáról nyalom hozzá a sót, citrom helyett pedig kaktuszkarikát majszolunk hozzá. Isteni!
Presztízs MagazinTele pocakkal sokkal nehezebben mászom meg a magas terepjárót, David húz, a két ír srác tol felfelé. Aranyéletem van, Latin-Amerikában még soha nem volt ilyen könnyű. Nagyon jó a kedvünk, örülünk, hogy végre magunk mögött hagytuk a nyomasztó La Pazt, a tequila hatására még danolászunk is. Nekem a repedt fazéknál is rosszabb a hangom, hosszas unszolásra mégis eléneklem nekik gyermekkorom kedvencét, Varga Miklós Vén Európáját. A svéd Simon pedig, aki kompániánkban éves világkerülő útjának bolíviai etapját tölti, a dolgos hétköznapokban, Göteborgban, a Volvo gyárban fejlesztőmérnökként keresi kenyerét, és most fizetetlen szabadságon van, szájharmonikán kísér. Nagyon jó füle van, ha kirúgnák, ebből is prímán megélhetne. Szintén Nikon D70-et használ, annyi különbséggel, hogy ő nem Pesten, hanem Tokióban vette pár hónapja. Sóból emelt sírhalmon három keresztet látunk, vezetőnk elmeséli, hogy egy német család pár évtizeddel ezelőtt egyedül vágott neki az Uyuninak, lerobbant az autójuk, nem volt elég vizük, eltévedtek, kiszáradtak, meghaltak…
 
A kemény természeti viszonyok közt a növényzet is védekezik
 
Presztízs MagazinKéső délután elhagyjuk a száz kilométer átmérőjű kör-autópálya sóburkolatát, megérkezünk San Juan del Rosario-ba, ahol a falu lakosságának fele turizmusból él. Első éjszakai szálláshelyünkön szobánk egyszerű, tiszta és rendes, öt bolivianosért még forró zuhannyal is lemoshatjuk a testre-lélekre rátapadt sórétegét. Érkezés után alaposabban szemügyre veszem a Toyota Land Cruisert, ami ennek a príma sofőrnek a kezében soha nem fárad, nem akad el, percig sem gondolkodik, ha egy vízmosáson, netán homokdűnén kell átlibbenni. Nap-nap után, olyan terepen és utakon, ahol gyalogolni is alig lehet, csillapíthatatlan étvággyal falja kilométerek százait. Jelesül ez a példány immáron vagy húsz éve kilenc személlyel és a tetőn több mázsa málhával rója a különböző sivatagok sós és poros útjait, ha kell, hajóként hasítja az Uyuni néhol térdig érő sós hullámait, de hiába keresem, egy szemernyi rozsdát sem látok a kasznin vagy az alvázon. Erős és kitartó, mint drága barátunk, David, a sofőr, és kedves hozzánk, mint Roxanna, a szakácsnő.
A faluban kocsma is van. Rohanunk! Gyertyaláng mellett a gyomrom békessége érdekében begurítok két nagy pohár Bacardit, a többiek inkább a sörre szavaznak. A mai napon alaposan elfáradtunk, lassított mozgásban lépdelünk vissza a szálláshelyre, a deszkapriccseken magunkra húzzuk a gondos kezek által odakészített, dögnehéz gyapjútakarókat, majd pár percen belül versenyt horkolunk a zúzmarás levegőben. Reggel hétkor ébresztő szól, forró teásbögrét markolva, vacogva melengetjük kezünket, csipás szemmel csodáljuk a rövidnadrágos, félig fagyott ír csajokat, felpakolunk az autóra és útnak eredünk.
Presztízs MagazinCsodálatos tájon járunk! David jól ismeri a terepet, időnként megáll, hogy fotózhassunk, vagy pár percig csendben gyönyörködhessünk a Canapa lagúnában grasszáló rózsaszín flamingókban, és az égigérő kénszakállú vulkánokban. Külön kérésre bárki kedvéért megteszi, nem sietünk sehová. Időnként a szellemvasút semmiből a végtelenbe tartó sínpárját is keresztezzük. Mellette romos indóházak és raktárak sorjáznak, rögtön beindul a fantáziám, elképzelem, ahogy valamelyikben nyitok egy kis hátizsákos hostelt. Több millió éve megszilárdult lávamezők között araszolunk, az egyik színes lagúna partján megállunk ebédelni. Paradicsomos makaróni zöldségsalátával, némi gyümölcs és rumos-tejeskávé a menü. Időnként meglepődünk, hogy Roxanne szinte a semmiből etet naponta háromszor kilenc embert. A terep itt már nem annyira homokos, tudok magamtól is tekerni, legurulok a lagúna partjára, és egy bokor árnyékában előveszem az összehajtogatott zseb-kacsát. Visszafelé majdhogynem megszokásból, nyitott tenyérrel paskolom meg az egyik nagyobb sárgásbarna fűbuckát, a fájdalmas következmény nem várat sokáig magára. A kemény természeti viszonyok közt a növényzet is védekezik, jobban megnézve minden egyes fűszál mellett tűhegyes tüske-lándzsa posztol, pontosabban most már néhány a tenyerembe fúródva várja, hogy bicskaheggyel kipiszkáljam. Néhol a felgyűrődött lávanyelvek óvó árnyékában zöld taplóra emlékeztető, évszázadokig növekvő yerbareta fűképződmények színezik zöldre a barnás sziklás tájat.
 
Ünneplés, közel ötezer méter magasan
 
Presztízs MagazinA védett andesi flamingók egyáltalán nem félnek tőlem, látszik, hogy itt nem az ember a természetes ellenségük. Ha kihúzzák magukat, majdnem olyan magasak, mint én ülve. A kecses madár tollazata általában halvány rózsaszín, de a nyaka, melle és szárnyfedő tollai élénkvörösesek. Sárga lába, fekete csőre és evezőtolla újfent bizonyítja az anyatermészet dizájner felsőbbrendűségét. Alsó és felső csőrkávája szélén, akár egy bálna miniatürizált szilái, hajszálvékony szarulemezkék szűrik ki a zagyvalékos, sós vízből a szegényes táplálékot, többnyire algát. A csodálatos rózsaszínű flamingók minden év novemberében ezerszámra költenek a sósmocsár területén.
A lagúnaparti békés álmélkodásom egy andesi sakálfarkas zavarja meg, azazhogy inkább az én jelenlétem lepi meg ezt csodálatosan szép, pamparókának is nevezett kutyafélét, aki szájában egy csontot tartva ebédelni tart valamelyik bokor tövébe. A nagy, erőteljes testalkatú állat a vadonban rágcsálókat, madarakat, tojásokat fogyaszt, de nem veti meg a gyümölcsöket, bogyókat sem. Lakott területeken jellemző módon ellustulva a lámacsikókat, bárányokat, háziszárnyasokat is elragadja, ezért vadásznak rá, csapdázzák, amiben sajnos jelentős szerepet játszik az értékes szőrméjéből készített méregdrága bunda iránti kereslet is. Mindenesetre a nemzeti parkban nem fél az embertől, pillanatnyi megtorpanás után pofájában a véres csonttal nyugodtan poroszkál tovább.
Presztízs MagazinA világ egyik legszélesebb útján, ameddig a szem ellát, keréknyomok százai futnak egymással párhuzamosan. Továbbhaladunk a kékesszürke finomhomokkal szabályosan felhintett tájban. Ahogy a nap lemegy és a horizonton a borotvaéles gerincek felett benyomulnak az acélszürke felhők, a természet színei a nappali marsbéli vörösesbarnából szép lassan alakulnak át szaturnuszi szürkés-lilás-magenta-feketébe.
A ma esti szálláshelyül szolgáló hegyi menedékház homokkőtéglából épített lapos tömbje váratlanul bukkan fel a semmiből. Újfent nagy kényelemben pihenhetünk, este két órán keresztül aggregát ontja magából a zajt, füstöt és az áramot, az egyik kétszáz literes benzineshordóban melegvíz, a hálóteremben vetett ágy vár bennünket. Az időjárás viszontagságaitól védett, fedett belső udvarban, a patio-ban bár is van. A holnapi születésnapomat, mivel holnap elválunk, ma ünnepeljük meg. Kevinék vesznek egy üveg rumot és egy rekesz sört. Késő este egy szál gyertya táncoló lángja mellett kockapókerezünk, egymás szavába vágva felfokozott hangulatban emlegetjük fel az eseménydús nap érdekesebb momentumait. Az első kört megnyerem, a következőkben elsőnek esek ki, így sorra vesztem el az értékes gyufaszáltéteket. Fűtés nincs, vendéglátónk mindenkinek kioszt még egy dupla vastag alpakkagyapjúból szőtt, inkább szőnyegnek, mint takarónak látszó pokrócot. Felhívja a figyelmünket, hogy alaposan takarózzunk be, mert majdnem ötezer méter magasan nagyon hideg lesz az éjszaka. Hisszük is, meg nem is, de hajnalban meglepődünk, hogy a pillepalackban az ágy mellett a földön a víz bizony bebőrözött.
 
Átlag: 4.4