Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Vasúttal Székelyföldön – a vasút körül

A legendáktól a mai valóságig – hármas kiadvány-bemutató

Benkő Péter | Benkő Péter | 2017.08.09. |
Székelyföld, vasút
Vasúttal Székelyföldön – a vasút körül
Kora reggel a Keleti pályaudvaron gyülekezett csoportunk egy része, a többiek pedig a Hargita nemzetközi IC egy-egy megállójában szálltak fel a vonatra, hogy bebarangoljuk Hargita megye varázslatos tájait, miközben már a vonat étkezőkocsijában egy rögtönzött kiadvány-bemutató részesei lehettünk. Egyszerre hármat ismertünk meg ezen a kiránduláson, melyből az egyik egy vasúti látványkalauz, ami a Hargita és a Corona nemzetközi IC útvonalát mutatja be. A másik Székelyföld gyógyvizeit ismerteti, míg a harmadik kiadvány a Házsongárdi temetőbe kalauzol bennünket. Mindhárom a Székelyföldről kínál ismereteket.
A fentiek, a kiadványok bemutatója a pillanatnyi cél, de már a jövőre vonatkozóan is léteznek tervek, elképzelések!
Az ismertetők nem csupán egyszerű útikalauzként szolgálnak. Segítik a szervezett turizmus „idegenvezetőit”, a Határtalan program tanárait, az egyéni utazó turistát, és azt is, aki „képzeletben a lélek tájain” utazik. Nem idegen földön járunk és nem idegenként.
Presztízs Magazin– Minden magyarnak kötelessége megismerni Erdély földjét, történelmét, kultúráját, hiszen vendégek vagyunk ugyan és vendégként fogadnak bennünket. S ha egyesek mégsem, azon muszáj felülemelkednünk, aki a magyarokkal furcsán bánik, azt nekünk kell felemelnünk valami módon – vallja Pápai Ferenc helytörténész-idegenvezető, aki most csoportunkat kalauzolja. Sokat vállal és tesz. Nála behatóbban kevesen ismerik a szakmában Erdélyt, annak szívét, történelmét, hagyományait, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az egész napos utazás során végig új meg új ismeretetekkel, információkkal lát el minket. Egy nap alatt végigvonatozva a Kolozsvár–Dés–Szeretfalva–Déda–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda útvonalon, az idő rövidsége miatt talán túl töményen, de igen izgalmasan hangzik egytől-egyig mindaz, amit Pápai Ferenc elmond. Természetesen nem csak bemutatja, hol és mit látunk, merre tekintsünk, hanem a megfelelő helyeken odaillő idézetetekkel, történeti-történelmi visszapillantásokkal színesíti mondanivalóját – többek között Kányádi Sándort, Orbán Balázst, idézve a sok-sok példaképet. Elénk jön a táj, megelevenedik a valóság – megyünk tehát, és örülünk Erdélynek. Együtt vonatozunk, barangolva a valóságban, képzeletben, a múltunkban és történelmünkben. De kik is vagyunk, akik hallgatjuk a most még rendhagyó idegenvezetést?
Marczinkó István a kisvárdai Béres József Ismeretterjesztő Társulatot képviseli, mely a három térkép pályázati lebonyolításában segédkezett. Szabados László mozdonyvezetőnek szintén nagy szerepe volt abban, hogy a vonatos útikalauz megjelenhessen. A fő támogatót Némethné Mariann képviseli, míg a hazai vasúttársaságot Bartha Ágnes. A Vasúttörténeti Alapítvány nevében Nagy József MÁV-főtanácsos utazik velünk, aki majd Szegeden mutatja be elsőként a vonatos útikalauzt – sorolja Pápai Ferenc. Végül mi, sajtómunkások, akik szintén a kiadványok népszerűsítéséért utazunk és dolgozunk a saját lehetőségeinkkel.
 
„A székely tüzéhez hívja az idegent, és saját melegét is odaadná.”
 
Presztízs MagazinPápai Ferenc nem tesz különbséget a korosztályok között. Szerinte a történelem igazsága a legnagyobb segítség, amivel bárki figyelmét fel lehet kelteni. – Ha úgy nézem, s tudom, hogy ahány magyar, annyi világnézet, mind a diákok és mind a nyugdíjasok, tehát a szélsőséges korosztályok ismeretanyaga Erdélyről igen tág határok között ingadozik. Volt olyan csoportom, amely már az első nap a Székely Himnuszt követelte énekelni, mások azzal élcelődnek, hogy történelmünk igazságaiból politikát csinálok. Igen, mert szerintem az az igazi „nemzetpolitika”, ha azt mutatom be, amit az összmagyarság kapott Erdélytől, a szellemi és épített örökséget. Ezt kell megismerni, ismertetni, továbbadni. Erdélyből meg kell hallani a „kiáltó szót”, mint egy örömkiáltást, és mint egy segélykiáltást is. Ugye, mindenki a saját ismeretanyaga szerint értékeli a látottakat-hallottakat, és aszerint reagál. De a legfőbb cél az egymásért vállalt felelősségérzet, az együvé tartozás hitvallása, és ez már valóban „nemzetpolitika” – foglalja össze tapasztalatait az idegenvezető. Amikor felvetem a sokak által emlegetett „igaz magyarok” kifejezést, arra Kodályt idézi: „Az igaz magyar a székely. És ha mi igazi magyarok akarunk lenni, előbb székellyé kell válnunk”, mert sok jó példát ad a Székelyföld, főként emberségből.
Presztízs MagazinKözben vonatunk elhagyja Maroshévízt, a Gyergyói havasokban kanyarog. Nem tudom megállni, hogy ne szakítsam félbe, és ne készítsek néhány fotót a tájról, mely lenyűgöző. Majd visszatérnék az étkezőkocsi asztalához, hogy folytassuk a beszélgetést, csakhogy beszélgetőtársam közben már a többieknek mutatja, hogy Gyergyószentmiklósról hogyan és merre érhetjük el a parajdi sóbányát és Szovátát, Erdély leghíresebb gyógyfürdőjét. Türelmesen végighallgatom magam is, majd Pápai Ferenc egy Tamási Áron-idézettel folytatja: „A székely tüzéhez hívja az idegent, és saját melegét is odaadná.” – A falusi turizmus ma még egyenlő a vendégszeretettel, ami viszont nem egyenlő a turisztikai árucikkel. Ha majd azzá válik, félő lesz, hogy elmarad a vendégszeretet.
Muszáj rákérdeznem arra, miért a vasúti utazásokat népszerűsítik – többek között a megjelent útikalauzzal. Pápai Ferenc elmondja, egész Erdélyben, kevés kivételtől eltekintve még a magyar időkben épült ki a vasúthálózat, melynek gróf Mikó Imre, „Erdély Széchenyije” volt a beindítója. Ő, mint az akkori közlekedésügyi miniszter adta át közel 150 éve a Nagyvárad–Presztízs MagazinKolozsvár vonalat, és rengeteg egyéb vasúti pályát terveztetett. Aztán Baross Gábort az egykori közlekedésminisztert idézi: „Azt akarjuk, hogy a brassói ténsasszony Budapestre jöjjön bevásárolni.” Igen, ezek a mondatok ébresztenek gondolatokat az emberben. Ezek vetik fel például azt a kérdést bennem, hogy dunántúli létemre miért nincs megoldva 2017-ben például az, hogy másokkal együtt feljussak a háromnegyed hétkor induló nemzetközi vonatra, a Keletibe. Miért nem lehet megfelelően összehangolni a legkorábbi vonatok indulásait, hogy a mai Magyarország nyugati felén élőknek ne kelljen szállodában tölteniük egy plusz éjszakát? S miért kell egy nemzetközi gyorsvonatot még a mai magyar–román határ előtt rengeteg helyen megállítani, amikor a pálya állapota miatt amúgy is hosszú a menetidő? Vagy: ez a két vonat miért csak Székelyfölddel köt össze bennünket, s miért nincs megfelelő csatlakozás például a csángó magyarok hazájába, Gyimesbükkre vagy a moldvai falvak felé? Aktuális kérdések, melyekre keressük a választ, és kérjük a megoldást!
 
 
Presztízs MagazinA legkeletibb…
Gyimesbükkel kapcsolatban mi azért nem adtuk fel! Másnap – egy délelőtti csíkszeredai városnézést követően – újra vonatra szálltunk, hogy ellátogassunk az ezer éves történelmi magyar–román határnál álló, a nagy Magyarország egykor volt legkeletibb, úgynevezett 30-as őrházához, melyet közös összefogással felújítottak, és melyben egy páratlan vasúttörténeti kiállítást rendeztek be. Bilibók Ágoston – Guszti bácsi – a gyűjtemény alapítója, az őrház mindenese természetesen szívvel-lélekkel mesél és mutatja be féltve őrzött kincseit, az utókor számára megmentett vasúti ereklyéket.
 
Egy vonal, a magyar vasútépítés büszkeségeivel
 
Gyimesbükkre érkezve látogatást teszünk Deáky Andrásnál is, aki Szemben az árral címmel jelentette meg könyvét. Elmondása szerint nem regény, nem önéletrajz, hanem kortörténeti dokumentum, amit kiadott: „A gyimesbükki csángó magyarok sajátos történelmi, társadalmi, földrajzi környezetben élnek, mely nagyon sok mindenben különbözik attól, amit természetesnek vagy normálisnak nevezhetnénk. Kálváriájuknak megismerése elgondolkodtathatja azokat, akik azt hiszik, hogy nemzetiségi gondjaink, problémáink maguktól megoldódnak. A megoldás a mi kezünkben van! Megmaradásunk szülőföldünkön elsősorban tőlünk függ!” – vallja a szerző, aki ízletes, különleges pisztrángvacsorával várta csoportunkat birtokán.
Presztízs MagazinA Csíkszeredára tartó vonathoz aztán Bilibók Ágoston is visszakísér bennünket, s míg a szerelvény befut, mesél a gyimesi állomásépületről, a hajdan volt üzemi létesítményekről, mindenről, ami belefér rövidke időnkbe. Egyébként a Gyimesbükk–Csíkszereda vasútvonal igen rangos műszaki létesítményekkel büszkélkedhet; a 64 méter magas Karakó völgyhíd, a Ladók hídja (a magyar vasúthálózat legszebben boltozott völgyhídja) és az 1223 méter hosszú lóvészi alagút ezen a vonalon találhatók. Vasútfotósoknak jó szívvel ajánlom megörökíteni ezeket a műtárgyakat.
Csoportunkat Gyimesbükkre elkísérte Zsigmond Enikő is, aki a Székelyföld gyógyvizei nevű kiadvány szerzője-szerkesztője. Ő elmondta, hogy a borvizes kiadvány hiányt pótol, hiszen ilyen jellegű és formátumú összeállítás eddig nem jelent meg. A borvizek Székelyföld legnagyobb kincsei, erre alapozható a fürdőturizmus, a megismerésükben segít a kiadvány. – Feri szól, én meg ugrok és csinálom – utal egy frappáns mondattal a közös együttműködésre Zsigmond Enikő.
 
A továbblépéshez felső szintű együttműködés szükséges
 
Sajnáljuk, hogy rövid küldetésünk lassan lejár, utunkat immár a hazafelé vezető Hargita gyorsvonaton folytatjuk, és beszélgetésünket is tovább Pápai Ferenccel – a kiadványokról, az erdélyi vonatozásról, idegenvezetésről – no és Székelyföldről. Ahova nem elég elmenni néhány napra vagy hétre, bejárásához, megismeréséhez egy esztendő is kevés volna. A lehetőségei azonban mindenkinek korlátozottak, ezért elsősorban a csoportos, vonatos utazásokban rejlő adottságok minél hatékonyabb kiaknázására koncentrálnak. 
Presztízs Magazin– Elképzeléseim közt szerepel – mondja az idegenvezető – egy olyan vagon, ahol hangosítva, filmvetítéssel együtt mutatjuk be a nevezetességeket, az útvonal egyes szakaszait nyomon követve. Jó segédanyaga lehetne az iskolai törzsanyagnak. – Egy ilyen utazásra fel kell készülni, pihenőidőket beiktatni, hogy az utas befogadhassa, feldolgozhassa a látottakat-hallottakat. Ha idegen dolgot hallunk, meglepődünk. Ha nem tudjuk azonnal feldolgozni jelenlegi ismereteinkkel, ne utasítsuk el azonnal, mert ha majd jobban megismerjük, közelebb kerül a szívünkhöz-lelkünkhöz a táj, a történelem. Akkor lehet komoly utaztatást indítani, ha mellette odafigyelünk és időt szánunk a közös élményekre. Három területet emelek ki, melyeket összehangolva válik teljessé egy út. Az egyik az utaztató, tehát a vasúttársaság, a másik a fogadó fél, a vendéglátó, a harmadik pedig maga az utazást szervező, aki a másik kettőt jól ismeri. A hármas együttmunkálkodása szükséges egy gyakorlatban is sikeres utazáshoz, de ehhez felső, vasúttársasági és minisztériumi szintű együttgondolkodás kell – fejti ki Pápai Ferenc, aki idegenvezetőként 1977 óta vezet szervezetten csoportokat. – Nézze, Erdélyt nem lehet teljesen megismerni. Ha például Kányádi Sándor bácsival utazgattam, ő mindig újabb és újabb élménnyel gazdagított, melyeket én, mint közvetítő, lekoppintva a lényeget, tovább is adom útitársaim számára. Így gazdagodunk egymástól, így adjuk tovább a lángot. Már Kazinczy is megállapította: „Magyarország nem ismeri Erdélyt…”
Pedig az igény, mint megtudom, egyre nagyobb például a bakancsos Erdély-bejárás iránt. Speciális érdeklődésű csoportok jönnek: vasútbarátok, természetjárók, helytörténetet megismerni szándékozók. A fő cél azonban minden esetben az, hogy vasúttal utazzanak. Az utazásnak ismeretközpontúvá kell válnia, a térképes ismeretterjesztő kiadványoknak pedig még ennél is jobban használható, egységes könyvvé. – Ez lesz a közeljövőben a legfőbb cél – hangsúlyozza a helytörténész-idegenvezető.
Presztízs MagazinKolozsváron, a mozdonycsere idején jut idő egy közös fényképezkedésre az állomáson kiállított gőzössel, mely ma már csak szobormozdonyként szolgál. Majd még kétszer cserél gépet a vonat, és csoportunk tagjainak nagyobbik részétől Püspökladányban elbúcsúzunk. Jómagam pedig – mivel közben besötétedett – a mozdonyunk száma alapján a mobilos alkalmazás segítségével követem nyomon, hol is járunk éppen, és számolok, hogy kétszeri budapesti átszállással vajon elérem-e az autóbuszt hazafelé? Azért minden eshetőségre felkészülve – mert késés nélkül nem igazi az utazás – felhívok egy hostelt, mert sosem lehet tudni… De – szerencsére épp elérem a legutolsó buszt. Már másnap van, mire hazaérek… de nem bántam meg! Csak idő kell, hogy magam is feldolgozzam a páratlan élményt, a rengeteg új ismeretet, tapasztalatot. Hogy legközelebb felkészültebben vágjak neki Székelyföldnek…
Átlag: 4