Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Pannon Presztízs Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Pannon Presztízs Magazint! Keresse az újságárusoknál a Pannon Presztízs Magazint!
Online újság Újság

Bezárás

Válassza ki, hogyan szeretné megvásárolni a Presztízs Style Magazint.

Fizessen elő, olvassa az interneten a Presztízs Style Magazint! Keresse az újságárusoknál a Presztízs Style Magazint!
Online újság Újság

Szerelemzenész a múltból

Kőváry Péter rockerként, jogászként és édesapaként a jövőnek is dolgozik

dr. Szász Adrián | ifj. Nagy György | 2019.12.02. |
Kőváry Péter
Szerelemzenész a múltból
„Egy lemez mindig egy adott időszak lenyomata. Azt a lemezt pedig 2016-ban egyedül raktam össze egy albérletben, miközben építkeztünk, s a házi stúdiónak berendezett helyiség csak pár szekrénnyel volt elválasztva a gyerekszobától. Ehhez képest egész jól sikerült” – így értékeli három év távlatából a dalszerző-frontember a Peter Kovary & The Royal Rebels vintage rockbanda debütáló albumát. A Halfway Till Morning című korongot, amely 2018 elején klasszikus hazai pop-rock kategóriában Fonogram díjat nyert. A zenekart megálmodó és létrehozó Kőváry Péter hamarosan már egy újabb időszak lenyomatát készül a közönség elé tárni, a friss felvételeknek csak az utómunkái vannak hátra. A zenélés mellett civilben jogászként dolgozó, a Neo együttes legsikeresebb korszakában (2003-2015) is közreműködő előadóval a Királyi Lázadók első három évének tapasztalatairól és élete további fontos szerepeiről is beszélgettünk.
– Általában elégedetlen vagyok magammal – tűnődik el Péter a díjnyertes első lemez kapcsán. – Utólag persze mindegy, ma mit csinálnék másként, akkor kihoztam a maximumot. Az ember mindig fejlődik, az új anyagon vastagabb lesz a hangzás, kíváncsian várom majd a reakciókat…
 
Mindenről a Deep Purple tehet
 
Legutóbb azok is „egész jók” voltak: a szakmától az albumra Fonogram díjat kaptatok.
– Olyan nevek között tudott kitűnni a bemutatkozó lemez, mint Caramel, Zorán, Little G Weevil, az Ivan & the Parazol vagy a Hooligans. Örültünk, bár nem ettől lódul meg egy zenekar szekere, de legalább éreztük, hogy komolyan vesznek. Most nyilván nem az motivál, hogy csináljak még egy Fonogram díjas albumot, de magammal szemben az a mérce, hogy letegyek az asztalra egy hasonló minőségűt. Nincs rajtam nyomás, mert a Rebels nem megélhetési projekt, inkább afféle szerelemgyerek, amit a szakma is befogadott, és én próbálom minél több helyre, minél nagyobb közönség elé eljuttatni. Játszottunk a 30Y, a Junkies, a Piramis meg a Hooligans előtt is.
Presztízs Magazin– Az első lemezen három dal az erős felhozatalból is kiemelkedett, mindegyik egy kicsit más okból és módon: It’s a Riot, More Than I Deserve, Hot Southern Breeze…
– Visszafelé haladva: a Hot Southern Breeze-t édesapám emlékére írtam, aki négy évvel ezelőtt elhunyt, gyors lefutású Parkinson-kórban. Világéletében egészséges életet élt, azt gondoltam, száz évig köztünk lesz, de 68 évesen elment… Valójában az egész albumot neki ajánlottam. A More Than I Deserve pedig még a Neo-s időszakban született, más hangszereléssel, de sosem adtam ki. Koncerten nagyon szeretik, többek szerint egy külföldi bandától akár világsláger is lehetett volna! Ez a fajta rockzene  az angolszász feelingre épül, mi is angol szöveggel játsszuk, amivel itthon nehéz érvényesülni, de nem panaszkodom, mert én választottam. Öt vagy ötezer embernek is szívesen tolom, persze, ötezernek jobb! (nevet) Végül, az It’s a Riot 2017 elején A Dal című műsorból lett ismert, oda brahiból jelentkeztünk, akkor kezdett összeállni a csapat. Pár koncerttel a hátunk mögött kerültünk be az élő show-ba, az imidzset is akkor rántottuk össze. Ott is visszaköszönt a magyar szöveg fontossága, ami nem nekünk kedvezett, ám ugyanezzel a nótával jártam úgy, hogy meghallottam szólni a rádióból egy taxiban. Kérdeztem a sofőrt, hogy hallotta-e már, azt mondja: persze, egy csomószor, és imádja. Óvatosan közöltem, hogy én írtam… Akkor jöttem rá, mennyire fontos volt a Rádió Rock, amelyet sokan szidtak, de mégiscsak eljuttatta több ezer emberhez a mi dalainkat is, ráadásul specifikusan azokhoz, akiket ez a zene érdekelt. Sajnálom, hogy már eltűnt, a többin pedig kereskedelmi jelleggel ömlenek ránk az ilyen-olyan slágerek. Persze, tudom, hiába értem el – már a Neo-val, illetve DJ-ként is – valamit a hazai zenei szakmában, ez most egy olyan műfaj, aminek nehéz platformot találni, és alulról kell felépíteni magunkat.
Presztízs Magazin– Említetted az angol szövegvilágot, ami valóban nem segít ebben itthon, de tudom, hogy még édesapád szalagos magnója fertőzött meg azokkal a zenékkel, amelyekből ez nálad elkerülhetetlenül jön!
– Valahogy sosem cuppantam rá a magyar zenére, pedig szeretem a nyelvünket, és mindig voltak előadók is, akik bejöttek. De ízléseken felesleges vitatkozni, én sem degradálok mást azért, mert neki nem ez tetszik, ám nem is erőszakolhatom meg magam. Bírtam én a nyolcvanas években a bakancsos-sáros Eddát, meg az első két Pokolgép-lemezt is, de az első komoly élő koncertem nyolcvanhétben egy pesti Deep Purple-buli volt. A klasszikus – Ian Gillen, Ritchie Blackmore fémjelezte – felállással, amely nyolcvannégytől újra összeállt, és nekem a hardrock zene csúcsát jelentette. Tizennégy sem voltam még talán. És apukám is Beatles-t, Chuck Berry-t, Zeppelint hallgatott, pedig a közgázra járt, és a közgáz klubban rengeteg magyar bandát láthatott. Nálam ezek eldöntöttek mindent, ezt dobta a gép, és már a Neo-ban is angolul írtam a dalainkat.
 
Egyszer majd irány Nashville!
 
– Ahogy azóta rendszeresen, a várhatóan még idén megérkező új Rebels-lemezre is.
– Amióta az eszemet tudom, folyamatosan írok dalokat. Vannak kevésbé intenzív, illetve alkotás szempontjából termékenyebb időszakok, de nem úgy vagyok, mint sok kedvencem, akik egy-két évig turnéznak, közben már írogatnak dalokat, aztán megállnak, és két hónapig csak lemezt írnak, majd stúdióznak. Nálam az új Rebels-albumra is kerül fel nóta, amelyik csak egy hónapja készült el, de olyan is, amelyik húszéves. Az öcsémmel, Zolival volt a kilencvenes években egy közös zenekarunk, a Rag Doll, amely nem lett igazából sikeres, de a korosztályunkban jó páran ismerik. Nem sok felvételünk maradt fenn, viszont Zoli is szokott a mostani bandájával, a The Trousers-szel elővenni akkori riffeket, dalrészleteket, én pedig komplett nótákat porolok le, hangszerelek, írok át szövegileg. Így gondozzuk a saját örökségünket, az új Rebels-lemezen is.
Presztízs Magazin Amelyen az irány, az ösvény marad az első album által kitaposott?
– Persze, mert szeretném hinni, hogy ez egy jellegzetes, de változatos stílus. Az adott kereteken belül legalábbis szeretnénk a legváltozatosabb érzéseket közvetíteni: lesz lassú nóta, country-s, rock n’ rollos, zúzósabb történet, de minden a mi Rebels-es hangvételünkre szabva. Nem lépünk túl a határainkon, mert azt nem szeretem, ha egy zenekar túl sokat változtat, és elveszíti önmagát.
Most is csak te dolgozol szerzőként a kiadványon?
– Alapvetően igen, de Neményi Csabival, a gitárosunkkal sok mindenben egyeztetek, és amiben kikérem a tanácsát, abban általában meg is fogadom. Főleg dalszerkezetben, hangszerelésben tesz hasznos észrevételeket, két új nóta pedig kifejezetten az ő ötletéből született. A már említett régi Rag Doll-tétel meg az öcsémmel közös. A dalokat úgy válogatjuk, hogy jó esetben bakelitre is rákerülhessenek. Mindig A és B oldalban gondolkodom, ez az album is „megfelezhető” lesz.
Presztízs Magazin Ha már a bakelitet említed, úgy rémlik, nagy gyűjtő vagy…
– Otthon csak bakeliten hallgatok zenét, ezernél is több korongom van! Sokat rendelek külföldről, és börzékre is járok, de ott már ritkán találok olyat, ami nincs meg, és felkelti az érdeklődésemet. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek albumait keresem. Tervezem a Rebels-lemezek kiadását is bakeliten, de nagyon drága a gyártás, és hosszú az átfutási ideje. Csehországban van egy gyár, amelyik a fél világ lemezeit készíti – még a régi technológiával –, és nagyon el vannak maradva a megrendelésekkel. Ezért egyelőre „csak” digitálisan és cd-n jön majd ki az új anyag.
Amelyikre a dalok egyes hangszersávjait már nem egyedül játszod fel – mint tetted azt az elsőnél, mikor még nem volt körülötted kialakult zenekar –, hanem a Királyi Lázadókkal. Hány hangszeren is játszol?
Presztízs Magazin– Teljesen autodidakta módon képeztem magam – leginkább gitározni, egy kicsit zongorázni és dobolni, de nem tartom magam nagy hangszeresnek. Inkább szerző és színpadi ember vagyok, aki el tud játszani mindent ebben a stílusban, ha kell, basszusgitáron is. Szájharmonikázom még, de inkább a tribute bandánkban, a Stoned-ban kell herflizni. A modern korban a legjobban a stúdiótechnikát szeretem, ami sokkal jobb a réginél, amikor még nagyon kellett tudni zenélni, hogy használható legyen a felvétel. Most több a hibázási lehetőség, a stúdióban kompenzálható, ha nem vagy elég penge. A Neo-ban tanultam ki a producerkedést, azóta másoknak is segítek.
Már nem az albérletben élsz, ahonnan a Rebels indult, de most is van házi stúdiód.
– Ebben barkácsolom a szerzeményeket, és van egy kicsi próbatermünk is, ahol a gitárokat meg az éneket lehet tök csendben, nyugiban összerakni. A végső masteringet egy jó barátom csinálja, aki remek hangmérnök, így más is hallja az eredményt, nem csak én. Így dolgozunk, amíg nincs annyi pénz, hogy kimenjünk Nashville-be, az fain lenne, de ahhoz még sokat kell gyakorolni! (nevet)
 
Presztízs MagazinDoktor Jagger rendel
 
Csak amerikai zene-, vagy Amerika-rajongó is vagy?
– Nem jártam még az USA-ban, és fenntartásokkal szeretem. Imádom az amerikai zenét, a folkos, bluesos ősi fekete muzsikától kezdve a későbbi funky-s, soulos fekete zenékig, a country-tól a rockig. Mindent, ami a hetvenes évekre csúcsosodott ki, és a körítést, ami ezekhez kapcsolódik.
– Az előbb megemlítetted a Stoned nevű tribute zenekart, amelyben Mick Jaggert alakítod, azaz ott is énekelsz, Rolling Stones-dalokat. Nagyon pörögtök, ha jól hallom.
– Akár havi négy-öt koncertet is adunk, és amíg a Rebels szerelemgyerek, ez bevételt is hoz. A Stoned jó értelemben vett lakossági zenekar, egy sörfesztiválon öt és hetvenöt éves rajongói is vannak. Amúgy nem járok tribute koncertekre, mert az eredeti zene híve vagyok, de a Rolling Stones a kedvencem, és amikor a kétezres évek elején felköltöztem Pestre, a Stoned épp Jaggert keresett. Hasonló a hangfekvésünk, így már a Neo mellett örömmel vállaltam, de csak most jutott olyan szintre, hogy sok helyen ismerik, sokfelé hívják. Akár még külföldre is, mert a kinti promoterek tudják, hogy a magyar tribute bandák jók, és az osztrák-németekhez képest olcsók.
Egy nagy mellett már két kisfiad is van, így nem csoda, ha dr. Kőváry Péter még többet dolgozik jogászként is.
Presztízs Magazin– A szüleim nem bánták, ha zenélünk, de csak az egyetem mellett, hogy valamiből biztosan meg is éljünk majd. Édesapám könyveket írt, irodalmi ember volt, s az öcsém sem csak zenél, hanem mellette pszichológiát tanít az ELTE-n, docensként tudományos kötetei jelennek meg angolul, magyarul. Ha csak zenélsz, nem feltétlenül tudsz a nap huszonnégy órájában olyan projektekkel foglalkozni, melyek közel állnak hozzád, mert úgy aligha tartod el a családodat. A Neo-val volt vagy tíz igen erős évünk, de én – ahogy azóta is, felszámolási és csődjogi területen – akkor is jogászkodtam, és hétfőn, szerdán, pénteken most is bejárok az irodába. A többi napom az alkotásé.
– A szabadidőd pedig nyilván a családodé, és… lefogadom, a zenehallgatásé is!
Presztízs Magazin– Honnan tudtad? (nevet) Inspirációként hallgatok régi albumokat, és néha újakat, amik hajaznak a régiekre. Harminciksz éves kor felett az ember már nem annyira felfedez, mint nosztalgiázik, egy zenésznél viszont nem feltétlenül van ez így, mert a szakma rákényszeríti, hogy haladjon a korral. Érdekes viszont, hogy rengeteg régi bandát fedezek fel, akik a kilencvenes években nem jutottak el hozzám, mert a Deep Purple meg a Black Sabbath mellett már nem maradt pénzem a lemezeikre. Az internet viszont sok ablakot kinyitott, évente komplett diszkográfiákat ismerek meg, visszamenőleg. Thin Lizzy, Lynryd Skynryd, Atlanta Rhythm Section… sorolhatnám!
A gyermekeid mennyire muzikálisak, lesz utánpótlás?
– A nagyfiam, Dániel huszonegy éves, és a Metropolitan egyetemre jár vágó szakra, a következő klipünket már ő készíti. Ügyes filmesnek látom, aki ezen keresztül kapcsolódhat a zenéhez is. A négyéves Noel és a kétéves Ábel közül pedig mintha a kisebbiket érdekelné jobban az apukája hivatása: ő mindig bejön hozzám a stúdióba, és végigpengeti az összes gitárt, majd leveszi az ukulelét. A múltkor mintha egy kis dalocskát is írt volna magának…
 
Külön köszönet a fotózáshoz használt gyönyörű Cadillac Eldorado tulajdonosának, Barkó Imrének!
 
Még nincs értékelve